Helemba (Chľaba), Kovácov 35.
Archív képek

Helemba (Chľaba)
Kovácov 35.
A Helemba üdülőtelepén található Hotel Panoráma épülete előtt

Felállítás1975

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Csuhai István
2010.05.17. 00:10
Az elöl futó, kezében galambot tartó nagyobb lányt és az őket önfeledten kergető három gyermeket (egy kisebb lányt, egy nagyobb fiút és egy fiúcskát) ábrázoló szobor szemmel láthatóan itt maradt műalkotás abból a korszakból, amikor a Helemba-üdülőtelepen található Hotel Panoráma még nem wellness-hotelként, hanem nemzetközi úttörőtáborként üzemelt.

Minden korhoz kötöttsége, látszólag divatjamúlt ideológiája ellenére érdekes, lendületes és tökéletesen elhelyezett alkotás. Lendületét elsősorban az adja, hogy a négy alak finoman, láncszerűen szinte érinti egymást, miközben végül nem érnek egymáshoz, és a kontaktus elmaradása egyben valamilyen történetet is elmond. Első látásra mind a négyen ugyanolyanok, apró mozdulataik azonban megkülönböztetik őket egymástól. A gyermekek meztelenségében is van valamiféle sajátos felszabadultság, s mintha egy lejtőnek nekiindulva, a Burda-hegyről (magyar elnevezése szerint: a kovácspataki hegyekről) lefelé futnának. Futásuk iránya a valóságban a Dunakanyar hatalmas dimenziói, egyfajta mélység és tér, ismét csak a szabadság, a természet korlátlansága felé tart. - Mindezt persze egészen másképp, épp ellenkezőleg is interpretálhatjuk, ha visszagondolunk saját úttörőtábori élményeinkre.

Sajnos, a szobor alkotójára és felállítási évére több hónapi keresés után sem sikerült ráakadnom (magára a szoborra is véletlenül, rövid kirándulás során); megnehezíti a dolgot, hogy a hely Helemba (Chl'aba) és Kovácspatak (Kovácov) találkozásánál helyezkedik el - a Panoráma szállót ma mindkét település, a közvetlenül ott fekvő Kovácspatak és a kissé távolabb lévő, ám közigazgatásilag idáig tartó Helemba is szívesen vallja magáénak. Feltöltöttem egy archív képeslapot, mely bal felső kockájában szerepelteti a szobrot, ám sajnos ennek datálása (a 'háború után') sem vitt közelebb a szobor tényleges adataihoz. Így hát maradtam az 1975-ös felállításnál - ekkora volumenű szobrokat mifelénk a kerek évfordulókon volt szokás felállítani, 1975 pedig Csehszlovákiában is kerek jubileum volt.

A Wikipedián, a párkányi járást bemutató magyar nyelvű szócikkben van egy szép téli kép róla, melynek szerzője a 'Galambröptetés' címet adta, ez azonban, azt hiszem, az ottani feltöltő ugyanolyan önkényes választása, mint amilyen itt az enyém.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kov%C3%A1cspataki-hegyek

Cím alapján hasonló

"Békegalamb-staféta" c. alkotás fotói

Település
Helemba (Chľaba)
Feltöltő
Azonosító
53779
Feltöltve
2010.05.16. 21:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.16. 21:17

"Békegalamb-staféta" c. alkotás fotói

Település
Helemba (Chľaba)
Feltöltő
Azonosító
53781
Feltöltve
2010.05.16. 22:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.16. 22:22

"Békegalamb-staféta" c. alkotás fotói

Település
Helemba (Chľaba)
Feltöltő
Azonosító
53782
Feltöltve
2010.05.16. 22:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.16. 22:32

"Békegalamb-staféta" c. alkotás fotói

Település
Helemba (Chľaba)
Feltöltő
Azonosító
53783
Feltöltve
2010.05.16. 22:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.16. 22:45

"Békegalamb-staféta" c. alkotás fotói

Település
Helemba (Chľaba)
Feltöltő
Azonosító
53785
Feltöltve
2010.05.16. 22:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.16. 22:54

"Békegalamb-staféta" c. alkotás fotói

Település
Helemba (Chľaba)
Feltöltő
Azonosító
53786
Feltöltve
2010.05.16. 22:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.16. 22:55

"Békegalamb-staféta" c. alkotás fotói

Település
Helemba (Chľaba)
Feltöltő
Azonosító
53787
Feltöltve
2010.05.16. 22:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.16. 22:56

"Békegalamb-staféta" c. alkotás fotói

Település
Helemba (Chľaba)
Feltöltő
Azonosító
53827
Feltöltve
2010.05.17. 17:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.17. 17:47

"Békegalamb-staféta" c. alkotás fotói

Település
Helemba (Chľaba)
Feltöltő
Azonosító
127097
Fotózva
2009. szeptember
Feltöltve
2012.12.13. 15:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.12.13. 15:20
2009. szeptember

"Békegalamb-staféta" c. alkotás fotói

Település
Helemba (Chľaba)
Feltöltő
Azonosító
127098
Fotózva
2009. szeptember
Feltöltve
2012.12.13. 15:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/125 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.12.13. 15:21
2009. szeptember

"Békegalamb-staféta" c. alkotás fotói

2015
Település
Helemba (Chľaba)
Feltöltő
Azonosító
212823
Évszám
2015
Feltöltve
2015.07.21. 21:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.21. 21:05
2015
2015

"Békegalamb-staféta" c. alkotás fotói

2015
Település
Helemba (Chľaba)
Feltöltő
Azonosító
212824
Évszám
2015
Feltöltve
2015.07.21. 21:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.21. 21:06
2015
2015

"Békegalamb-staféta" c. alkotás fotói

2015
Település
Helemba (Chľaba)
Feltöltő
Azonosító
212825
Évszám
2015
Feltöltve
2015.07.21. 21:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

212826
Évszám
2015
Feltöltve
2015.07.21. 21:07

Nyul Imre 15.07.21. 21:07
2015
2015

"Békegalamb-staféta" c. alkotás fotói

2015
Település
Helemba (Chľaba)
Feltöltő
Azonosító
212827

Archív fotók

"Békegalamb-staféta" c. alkotás fotói

Korabeli képeslap a Forum Kisebbségkutató Intézet gyűjteményéből.
Település
Helemba (Chľaba)
Feltöltő
Azonosító
53788
Feltöltve
2010.05.16. 22:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.16. 22:58
Archív felvétel
Korabeli képeslap a Forum Kisebbségkutató Intézet gyűjteményéből.
Összesen 16 fotó

Műlap története

15.07.21. 21:07
1 új fotót töltöttem a "Békegalamb-staféta" műlaphoz
15.07.21. 21:07
1 új fotót töltöttem a "Békegalamb-staféta" műlaphoz
15.07.21. 21:06
1 új fotót töltöttem a "Békegalamb-staféta" műlaphoz
15.07.21. 21:06
1 új fotót töltöttem a "Békegalamb-staféta" műlaphoz
15.07.21. 21:05
1 új fotót töltöttem a "Békegalamb-staféta" műlaphoz
13.05.03. 10:37
A "Békegalamb-staféta" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.05.17. 00:10
Csuhai István publikálta "Békegalamb-staféta" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.