Szovjet hősök emlékműve

Beregszász (Берегове)

A Hősök terén, középen, a parkban.

Felállítás1945

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2009.07.18. 22:43
A Hősök terének közepén a magas obeliszket nem lehet nem észrevenni.
Ez a város központi tere, innen nyílik a Kossuth tér is, a városka sétálóutcája.
1945 nyarán avatták ezt az emlékművet, a 138. lövészhadosztály elesett katonáinak emlékére, mégpedig egy I. világháborús emlékmű helyén. Azt 1942-ben avatták, és 1945 tavaszán már le is bontották. Részben felhasználták az előző emlékmű alapjait, a most látható építésénél.
Egykor ez volt a város piactere, miután a Vérke folyón megépült a Kőhíd 1853-ban.
Szépen gondozott park veszi körül, ahol van még két szobor, de mivel ezeknek nincs magyar vonatkozása, ezért nincs fent a Kárpátaljáról szóló magyar nyelvű internetes oldalon.
Lefotóztam, próbálok valamit kideríteni róluk. Könyvet egyenlőre nem találtam a térségről.
Ami van, azt most vettem meg ott, a helyszínen.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szovjet hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Beregszász (Берегове)
Feltöltő
Azonosító
22371
Feltöltve
2009.07.17. 09:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.17. 09:53

"Szovjet hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Beregszász (Берегове)
Feltöltő
Azonosító
22372

54686
Feltöltve
2010.05.25. 18:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.05.25. 18:26

"Szovjet hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Beregszász (Берегове)
Feltöltő
Azonosító
54687

54688
Feltöltve
2010.05.25. 18:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.05.25. 18:27
Összesen 5 fotó

Műlap története

10.05.25. 18:27
1 új fotót töltöttem a "Szovjet hősök emlékműve" műlaphoz
10.05.25. 18:26
1 új fotót töltöttem a "Szovjet hősök emlékműve" műlaphoz
10.05.25. 18:26
1 új fotót töltöttem a "Szovjet hősök emlékműve" műlaphoz
09.07.18. 22:43
TundeK62 publikálta "Szovjet hősök emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.