Örökimádás-templom szobrai

Budapest, IX. kerület, Üllői út

Az Üllői úton, a nagykörúttók kifelé. BKV: 3-as metró, 4-6-os villamos: Ferenc körút.

Felállítás1908

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Szende András
2009.07.24. 15:50
Az érdekes nevű Örökimádás templom a Ferencvárosban, az Üllői úton található. Egyike Budapest három "királyi templomának" (ez nem hivatalos ilyen titulus sosem létezett) a bazilika és a Mátyás-templom mellett. A templomot Ferenc József és az Oltáregyesület alapította a meggyilkolt Erzsébet királyné emlékére 1904-ben. Az épület 1908-ra készült el Aigner Sándor tervei szerint (ő tervezte a szegedi Rókus-templomot is). A telken az egyesület székháza, kolostor és bérház is helyet kapott.
A főbejárat két oldalán helyezkedik el a két védőszent: Szent Erzsébet és Assisi Szt. Ferenc szobra. Természetesen számos neogótikus dísz és alak is látható: vízköpők, kővirágok, stb.
A templom főoltárát Kisfaludy Stróbl Zsigmond faragta márványból (lehet, hogy lesz belőle külön műlap)
További linkek
http://www.orokimadas.hu/news.php

Cím alapján hasonló

"Örökimádás-templom szobrai" c. alkotás fotói

Assisi Szent Ferenc, Ferenc József védőszentje
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
22949
Feltöltve
2009.07.24. 15:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.07.24. 15:14
Assisi Szent Ferenc, Ferenc József védőszentje

"Örökimádás-templom szobrai" c. alkotás fotói

Árpádházi Szt. Erzsébet, Erzsébet királyné (vagyis Sissy, Szisszi:) védőszentje
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
22955
Feltöltve
2009.07.24. 15:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.07.24. 15:21
Árpádházi Szt. Erzsébet, Erzsébet királyné (vagyis Sissy, Szisszi:) védőszentje

"Örökimádás-templom szobrai" c. alkotás fotói

A templom ellenfényben és negyven fokban...
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
22957
Feltöltve
2009.07.24. 15:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.07.24. 15:23
A templom ellenfényben és negyven fokban...

"Örökimádás-templom szobrai" c. alkotás fotói

és ostorfák alól nézve
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
22959
Feltöltve
2009.07.24. 15:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.07.24. 15:26
és ostorfák alól nézve

"Örökimádás-templom szobrai" c. alkotás fotói

mint egy igazi gótikus katedrális
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
22962
Feltöltve
2009.07.24. 15:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.07.24. 15:28
mint egy igazi gótikus katedrális

"Örökimádás-templom szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
22963
Feltöltve
2009.07.24. 15:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.07.24. 15:30

"Örökimádás-templom szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234992
Feltöltve
2016.03.19. 18:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.19. 18:26

"Örökimádás-templom szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234993
Feltöltve
2016.03.19. 18:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • ISO80

234994
Feltöltve
2016.03.19. 18:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.19. 18:26

"Örökimádás-templom szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234995
Feltöltve
2016.03.19. 18:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.19. 18:27

"Örökimádás-templom szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234996
Feltöltve
2016.03.19. 18:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.19. 18:27
Összesen 11 fotó

Műlap története

20.06.22. 16:34
Megérintettem az "Örökimádás-templom szobrai" alkotást
18.07.22. 10:56
Megérintettem az "Örökimádás-templom szobrai" alkotást
18.04.02. 12:15
Megérintettem az "Örökimádás-templom szobrai" alkotást
16.08.18. 14:45
Megérintettem az "Örökimádás-templom szobrai" alkotást
16.04.18. 17:55
Megérintettem az "Örökimádás-templom szobrai" alkotást
16.03.19. 18:29
Az "Örökimádás-templom szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.03.19. 18:27
1 új fotót töltöttem az "Örökimádás-templom szobrai" műlaphoz

16.03.19. 18:26

15.01.02. 15:17
Az "Örökimádás-templom szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.07.24. 15:50
Szende András publikálta "Örökimádás-templom szobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.