Esztergom, Baross Gábor u.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Munka
Angol cím:Seed Sower

Esztergom
Baross Gábor u.
Kis, háromszög alakú teresedésen az utca elején.

Avatás1948
Avatás1934

Törölt Tag - 201
2009.07.06. 00:24
A Baross Gábor utca elején álló Magvető-szobor története 1928-ban kezdődött, ebben az évben tervezte el a Tisza István Emlékbizottság a híres magyar miniszterelnök előtti tisztelgésként egy szobor felállítását. A mű megalkotásához szükséges pénzt gyűjtésből szerezték be, a végösszeg 400 ezer pengő volt, az alkotói pályázatot Zala György, Orbán Antal és Foerk Ernő szobrász hármas nyerte el. A szoborcsoport négy és fél évig készült, felavatását 1934. április 22-én Gömbös Gyula miniszterelnök és Berzeviczy Albert, az emlékbizottság elnöke vezette, a szoborcsoport a Parlament északi bejáratánál lévő parkban kapott helyet. Dienes Erzsébet írása szerint „a főalak, Tisza István szobra, egy négy oszloppal tagolt, magas pillér előtt állt, bronzból öntött sziklák között. Jobboldalt földművelők csoportja, parasztfiú kaszával, óvón, a fiú felé hajló nő, ekeszarvat tartó keménykötésű férfi és búzakévére hajló leány. A kompozíció jelképezi Tisza István miniszterelnöksége alatti „Bőséget”.

A grandiózus szobor, a gróf Tisza István-emlékmű nem élte túl a történelmet, a szobor a második világháború után már csak darabokban létezhetett. Az alkotás egységét maga a főalak, Tisza István figurájának ledöntése bontotta meg. A szobor hányattatott sorsa 1945-ben vett nagy fordulatot, ekkor döntött úgy a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, hogy az alkotás maradványait eltávolítja eredeti helyéről, a Parlament északi bejáratánál lévő parkból. A világégést követő társadalmi és politikai változások örvénylése a bontást három évvel későbbre tolta, az emlékmű megmaradt részeit végül 1948-ban vették le talapzatáról, egyes részeit az ország különböző helyein helyezték el. A szoborcsoport „Bőség-et” jelképező része került Esztergomba, a Baross Gábor utcai parkba, mely „Magvető- vagy Fekete-” szobor néven ismert a városban.

A Magvető szobor városunkba kerülésének története az említett 1948-as évtől indul, ekkor Esztergomban Bády István volt a megbízott polgármester, aki megismerve az alkotással kapcsolatos fejleményeket, levelet írt a budapesti főpolgármesternek. Az üzenetben az állt, hogy a lebontásra kerülő „Tisza-szoborcsoport” „Magvető” részét átengedésre kérte Esztergom. Az indoklásban Bády István a város szobrok tekintetében szegényes ellátottságát említette. A történet folytatását ismét Dienes Erzsébettől idézzük: „A főváros, a jobb oldali
szoborcsoportot avval a feltétellel engedte át Esztergomnak, hogy a megajándékozott köteles azt egy héten belül, saját költségén elszállíttatni. Édesapám, Dienes Géza abban az időben még a MÁV vonalfőnöke volt Esztergomban, és Bády polgármester úr hozzá fordult a szoborcsoport esetleges vasúton történő szállításához segítséget kérni. Emlékezetem szerint végül is országúton, két szekérre felrakva, több ökör húzta kocsival szállították Esztergomba, ahol egy provizórikus fagerendákból ácsolt állványzatra helyezték. Esztergomban „Munka” címmel állították fel a kompozíciót a Baross Gábor utcában lévő parkban, de a városban a mai napig mindenki „Magvetőként” emlegeti.”
(Hídlap)

Talpazata 1,6 méter, magassága 3,5 méter. Sajnos már konkrétan láthatóak a pusztulás nyomai, a magvető női alak szoknyája több helyen kilyukadt. A 'modern művészek' (graffiti) sem kímélték, a monumentális forma vonzotta őket egy-egy „kedves” felirat erejéig.
Neszták Béla
2009.07.06. 10:30
Sajnos nincs. Csak kiegészítésképpen: Anno Tisza István szobornak hívták. A pilléren kígyóval küzdő oroszlán hmkő szobra volt. Ez a lebontás után a Hegyalja útra, majd Sülysápra került. A mellékalakok között volt a katona búcsúja ami a munkát, és nő írással és körzővel ami a tudományt ábrázolta.. Hátul nagy koszorú volt. Az egész alkotás 1600 cm magas volt
Pótó János
2009.07.07. 09:34
Itt a Tisza-emlékmű másik szoborcsoportja, a Katona búcsúja két nézetből. Ez 1948-ban a Hűvösvölgyi út 21-23. alatt található volt hadapródiskola, majd laktanya udvarára került. A focipálya sarkán áll azóta is kb. 100 méterre a Hentzi-kriptától. Feltettem egy archív képet is 1945 tavaszáról az eredeti emlékműről, amin Tisza István 5 méteres szobra már ledöntve látható. Az egész emlékmű egyébként 17 méter magas volt, a mellékalakok 4,6--4,8 méteresek. Sajnos a rendszer nem engedett háromnál több fotót föltenni, pedig van egy egészen unikális fotóm arról is, amikor az oroszlán önálló díszítő szoborként állt a mai BAH-csomópontnál. Meg a harmadik megmaradt elemet (az avataromat) sem tudtam így föltenni, bár Berci már elárulta, hogy mi az: ha nem is "virágágyásból", de fűből "támadó oroszlán". Ez utóbbi egyébként Szentendrén egy családi ház kertjében van az 1960-as évek vége óta.
Pótó János
2009.07.07. 14:55
Kedves András, nem, mivel soha nem is volt Sülysápon. A világháború után a Vignali-cég szedte össze a megsérült bronzokat (Haditengerész, Darányi, Görgey stb.) majd később a politikai és egyéb okokból eltávolított szobrokat (Andrássy, Tisza, I. honvéd és népfelkelő...) és saját telepén tárolta ezeket 1950 elejéig. Ekkor már terveződött a Sztálin-szobor, s a főváros saját telepére szállíttatta ezeket a sérült vagy teljesen ép szobrokat, s innentől teljesen eltűnnek a szemünk elől. Biztosat nem tudni róluk, de igen nagy a valószínűsége, hogy ezekből a grófokból és "árulókból" "ötvöződött" Sztálin bronzalakja.
Pótó János
2009.07.07. 18:05
Most már teljes a Tisza-emlékmű maradványainak galériája és lehullott a lepel az avataromról (Tamás nyitott még kaput). A hölgy és oroszlán egy ismerős ismerősének családi albumából, a másik saját és Csíkszentmihályi Róbert szentendrei kertjében készült. Az 1960-as évek végén ugyanis szétfűrészelték az amúgy is 12 darabban faragott oroszlánt és fiatal szobrászoknak adták nyersanyagként. Csíkszentmihályi ezt kapta. Mint mondta: "Akkor építkeztünk, akkor születtek a gyerekek, afféle gyerekmászóka lett belőle."
Bazsi91
2014.02.23. 11:28
Jó egy évnyi huzavona után a képviselőtestület januárban úgy döntött, hogy 40 millió forintos kompenzáció fejében átadja a Magvető szobrot az Országház elé szánt, Tisza Istvánnak emléket állító szoborkompozíció felállításához. A szoborrészletet a mai napon a szakemberek szétszedték és elszállították. Képriport az eseményről.
Források:
http://www.szeretgom.hu/content/75015-elszallitottak-a-magveto-szobrot
Bazsi91
2014.06.02. 16:20
Daruval emelték a Tisza István-emlékmű talapzatára a szoborkompozíciót pénteken késő este. A Kossuth tér átépítése során a Parlament északi oldalán eredeti állapotban újították fel a néhai miniszterelnöknek emléket állító szoborcsoportot, Zala György szobrászművész alkotását.
Források:
http://magyarhírlap.hu/helyere-kerult-a-magveto
Törölt Tag - 201
2017.04.19. 10:45
A szobor Budapestre történő áthelyezése után most kerül sor a talapzat elbontására. Körforgalom kerül a helyére:
http://www.infoesztergom.hu/hirek/olvas/permalink:korforgalom-lesz-a-magveto-szobor-helyen-2017-04-15-074735
Angol leírás, sztori
Törölt Tag - 201
2009.07.06. 00:24
The group originally formed part of the István Tisza memorial, in Budapest. The bronze side-figures were brought to Esztergom, after the memorial was cut into several parts in 1848, and was placed at the corner of the Sugar street and Baross street. It recived a 1,6 m high fundament. The composition is the work of György Zala (1858-1937), and its total height is 3,5 meters.

Kapcsolódó
Tisza István

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Magvető" c. alkotás fotói

Újkori 'alkotók' a mellvonalat külön kiemelték.
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21685
Feltöltve
2009.07.05. 23:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.07.05. 23:54
Újkori 'alkotók' a mellvonalat külön kiemelték.

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21681
Feltöltve
2009.07.05. 23:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.07.05. 23:53

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21679
Feltöltve
2009.07.05. 23:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.07.05. 23:52

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
86472
Feltöltve
2011.06.07. 10:05
EXIF információk...
SONY / NEX-5
ƒ28/10 • 1/2000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 11.06.07. 10:05

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
86473
Feltöltve
2011.06.07. 10:05
EXIF információk...
SONY / NEX-5
ƒ28/10 • 1/2500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 11.06.07. 10:05

"Magvető" c. alkotás fotói

Vetik a magot!
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21682
Feltöltve
2009.07.05. 23:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.07.05. 23:53
Vetik a magot!

"Magvető" c. alkotás fotói

Sajnos megindult a pusztulási folyamat. Itt látszik az eredeti műről való leválasztás nyoma is.
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21683
Feltöltve
2009.07.05. 23:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.07.05. 23:54
Sajnos megindult a pusztulási folyamat. Itt látszik az eredeti műről való leválasztás nyoma is.

"Magvető" c. alkotás fotói

Látszik, hogy eredetileg Budapestre tervezték.
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21684
Feltöltve
2009.07.05. 23:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.07.05. 23:54
Látszik, hogy eredetileg Budapestre tervezték.

"Magvető" c. alkotás fotói

A Katona búcsúja elölnézetből.
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21774
Feltöltve
2009.07.07. 09:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 09.07.07. 09:16
A Katona búcsúja elölnézetből.

"Magvető" c. alkotás fotói

A Katona búcsúja oldalnézetből: a Tudomány és a Munka allegorikus ábrázolása.
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21775
Feltöltve
2009.07.07. 09:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 09.07.07. 09:18
A Katona búcsúja oldalnézetből: a Tudomány és a Munka allegorikus ábrázolása.

"Magvető" c. alkotás fotói

Ennyi maradt az oroszlánból (legalábbis én ennyiről tudok)
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21846
Feltöltve
2009.07.07. 17:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 09.07.07. 17:55
Ennyi maradt az oroszlánból (legalábbis én ennyiről tudok)

"Magvető" c. alkotás fotói

A Katona búcsúja Kecelen
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
99691
Feltöltve
2011.11.12. 23:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.11.12. 23:21
A Katona búcsúja Kecelen

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
99692
Feltöltve
2011.11.12. 23:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.11.12. 23:23

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
99693
Feltöltve
2011.11.12. 23:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.11.12. 23:24

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
158010
Forrás
http://www.szeretgom.hu/content/75015-elszallitottak-a-magveto-szobrot
Feltöltve
2014.02.23. 11:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bazsi91 14.02.23. 11:31

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
158009

158008
Forrás
http://www.szeretgom.hu/content/75015-elszallitottak-a-magveto-szobrot
Feltöltve
2014.02.23. 11:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bazsi91 14.02.23. 11:30

"Magvető" c. alkotás fotói

A szobrot elszállították a fővárosba
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
158007
Forrás
http://www.szeretgom.hu/content/75015-elszallitottak-a-magveto-szobrot
Feltöltve
2014.02.23. 11:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bazsi91 14.02.23. 11:29
A szobrot elszállították a fővárosba

"Magvető" c. alkotás fotói

Ismét Budapesten
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
167328
Forrás
http://magyarhírlap.hu/helyere-kerult-a-magveto
Feltöltve
2014.06.02. 16:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bazsi91 14.06.02. 16:17
Ismét Budapesten

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
185943
Feltöltve
2014.11.05. 00:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.05. 00:07

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
185944
Feltöltve
2014.11.05. 00:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.05. 00:08

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
185945
Feltöltve
2014.11.05. 00:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.05. 00:08

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
185946
Feltöltve
2014.11.05. 00:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.05. 00:09

"Magvető" c. alkotás fotói

Most találtam rá erre a 2 fényképemre, már nem éppen aktuálisak.
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
368297
Fotózva
2005. október
Évszám
2005
Feltöltve
2019.08.08. 17:45
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 400
ƒ28/10 • 1/500 • 7.4mm

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.08.08. 17:45
2005. október
Most találtam rá erre a 2 fényképemre, már nem éppen aktuálisak.

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
368298
Fotózva
2005. október
Évszám
2005
Feltöltve
2019.08.08. 17:45
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 400
ƒ28/10 • 1/200 • 7.4mm

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.08.08. 17:45
2005. október

Archív fotók

"Magvető" c. alkotás fotói

Tisza István Szoborocsoport Budapesten
Forrás: www.historia.hu
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21689
Feltöltve
2009.07.06. 10:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.07.06. 10:45
Archív felvétel
Tisza István Szoborocsoport Budapesten
Forrás: www.historia.hu

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21690
Feltöltve
2009.07.06. 10:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.07.06. 10:50
Archív felvétel

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21691
Feltöltve
2009.07.06. 10:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.07.06. 10:51
Archív felvétel

"Magvető" c. alkotás fotói

A Tisza István-emlékmű 1945 tavaszán, a főalak ledöntve.
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21773
Évszám
1945
Feltöltve
2009.07.07. 09:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 09.07.07. 09:14
1945, Archív felvétel
A Tisza István-emlékmű 1945 tavaszán, a főalak ledöntve.

"Magvető" c. alkotás fotói

A Tisza-emlékmű oroszlánja a Hegyalja úton a mai BAH-csomópontnál valamikor az 1950-es évek végén vagy az 1960-as évek elején
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21845
Évszám
1950
Feltöltve
2009.07.07. 17:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 09.07.07. 17:54
1950, Archív felvétel
A Tisza-emlékmű oroszlánja a Hegyalja úton a mai BAH-csomópontnál valamikor az 1950-es évek végén vagy az 1960-as évek elején

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
44685
Feltöltve
2010.03.01. 21:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.03.01. 21:44
Archív felvétel

"Magvető" c. alkotás fotói

Sajnos csak a fotó fotóját tudom feltölteni, mert nincsen szkennerem, de talán ez is hozzájárul a bemutatáshoz. (Budapest köztéri szobrai 1692 - 1945)
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
54532
Feltöltve
2010.05.24. 18:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.05.24. 18:34
Archív felvétel
Sajnos csak a fotó fotóját tudom feltölteni, mert nincsen szkennerem, de talán ez is hozzájárul...Teljes szövegSajnos csak a fotó fotóját tudom feltölteni, mert nincsen szkennerem, de talán ez is hozzájárul a bemutatáshoz. (Budapest köztéri szobrai 1692 - 1945)Kevesebb szöveg

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
54533
Feltöltve
2010.05.24. 18:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.05.24. 18:35
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Magvető" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
86471
Feltöltve
2011.06.07. 10:04
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / NEX-5
ƒ63/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 11.06.07. 10:04
Összesen 34 fotó

Műlap története

19.08.08. 17:45
2 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
15.02.25. 10:39
A "Magvető" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.05. 00:09
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
14.11.05. 00:08
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
14.11.05. 00:08
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
14.11.05. 00:07
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
14.10.07. 15:23
A "Magvető" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.07.08. 12:56
A "Magvető" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.06.04. 13:01
A "Magvető" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.06.04. 08:46
A "Magvető" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.06.02. 16:17
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
14.02.23. 11:31
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
14.02.23. 11:31
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
14.02.23. 11:30
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
14.02.23. 11:29
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
13.03.25. 13:24
A "Magvető" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.11.12. 23:24
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
11.11.12. 23:23
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
11.11.12. 23:21
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
10.05.24. 18:35
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
10.05.24. 18:34
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
10.03.01. 21:44
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
09.07.07. 17:55
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
09.07.07. 17:54
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
09.07.07. 09:18
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
09.07.07. 09:16
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
09.07.07. 09:14
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
09.07.06. 10:51
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
09.07.06. 10:50
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
09.07.06. 10:45
1 új fotót töltöttem a "Magvető" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.