A Baross Gábor utca elején álló Magvető-szobor története 1928-ban kezdődött, ebben az évben tervezte el a Tisza István Emlékbizottság a híres magyar miniszterelnök előtti tisztelgésként egy szobor felállítását. A mű megalkotásához szükséges pénzt gyűjtésből szerezték be, a végösszeg 400 ezer pengő volt, az alkotói pályázatot Zala György, Orbán Antal és Foerk Ernő szobrász hármas nyerte el. A szoborcsoport négy és fél évig készült, felavatását 1934. április 22-én Gömbös Gyula miniszterelnök és Berzeviczy Albert, az emlékbizottság elnöke vezette, a szoborcsoport a Parlament északi bejáratánál lévő parkban kapott helyet. Dienes Erzsébet írása szerint „a főalak, Tisza István szobra, egy négy oszloppal tagolt, magas pillér előtt állt, bronzból öntött sziklák között. Jobboldalt földművelők csoportja, parasztfiú kaszával, óvón, a fiú felé hajló nő, ekeszarvat tartó keménykötésű férfi és búzakévére hajló leány. A kompozíció jelképezi Tisza István miniszterelnöksége alatti „Bőséget”.

A grandiózus szobor, a gróf Tisza István-emlékmű nem élte túl a történelmet, a szobor a második világháború után már csak darabokban létezhetett. Az alkotás egységét maga a főalak, Tisza István figurájának ledöntése bontotta meg. A szobor hányattatott sorsa 1945-ben vett nagy fordulatot, ekkor döntött úgy a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, hogy az alkotás maradványait eltávolítja eredeti helyéről, a Parlament északi bejáratánál lévő parkból. A világégést követő társadalmi és politikai változások örvénylése a bontást három évvel későbbre tolta, az emlékmű megmaradt részeit végül 1948-ban vették le talapzatáról, egyes részeit az ország különböző helyein helyezték el. A szoborcsoport „Bőség-et” jelképező része került Esztergomba, a Baross Gábor utcai parkba, mely „Magvető- vagy Fekete-” szobor néven ismert a városban.

A Magvető szobor városunkba kerülésének története az említett 1948-as évtől indul, ekkor Esztergomban Bády István volt a megbízott polgármester, aki megismerve az alkotással kapcsolatos fejleményeket, levelet írt a budapesti főpolgármesternek. Az üzenetben az állt, hogy a lebontásra kerülő „Tisza-szoborcsoport” „Magvető” részét átengedésre kérte Esztergom. Az indoklásban Bády István a város szobrok tekintetében szegényes ellátottságát említette. A történet folytatását ismét Dienes Erzsébettől idézzük: „A főváros, a jobb oldali
szoborcsoportot avval a feltétellel engedte át Esztergomnak, hogy a megajándékozott köteles azt egy héten belül, saját költségén elszállíttatni. Édesapám, Dienes Géza abban az időben még a MÁV vonalfőnöke volt Esztergomban, és Bády polgármester úr hozzá fordult a szoborcsoport esetleges vasúton történő szállításához segítséget kérni. Emlékezetem szerint végül is országúton, két szekérre felrakva, több ökör húzta kocsival szállították Esztergomba, ahol egy provizórikus fagerendákból ácsolt állványzatra helyezték. Esztergomban „Munka” címmel állították fel a kompozíciót a Baross Gábor utcában lévő parkban, de a városban a mai napig mindenki „Magvetőként” emlegeti.”
(Hídlap)

Talpazata 1,6 méter, magassága 3,5 méter. Sajnos már konkrétan láthatóak a pusztulás nyomai, a magvető női alak szoknyája több helyen kilyukadt. A 'modern művészek' (graffiti) sem kímélték, a monumentális forma vonzotta őket egy-egy „kedves” felirat erejéig.

Sajnos nincs. Csak kiegészítésképpen: Anno Tisza István szobornak hívták. A pilléren kígyóval küzdő oroszlán hmkő szobra volt. Ez a lebontás után a Hegyalja útra, majd Sülysápra került. A mellékalakok között volt a katona búcsúja ami a munkát, és nő írással és körzővel ami a tudományt ábrázolta.. Hátul nagy koszorú volt. Az egész alkotás 1600 cm magas volt

Itt a Tisza-emlékmű másik szoborcsoportja, a Katona búcsúja két nézetből. Ez 1948-ban a Hűvösvölgyi út 21-23. alatt található volt hadapródiskola, majd laktanya udvarára került. A focipálya sarkán áll azóta is kb. 100 méterre a Hentzi-kriptától. Feltettem egy archív képet is 1945 tavaszáról az eredeti emlékműről, amin Tisza István 5 méteres szobra már ledöntve látható. Az egész emlékmű egyébként 17 méter magas volt, a mellékalakok 4,6--4,8 méteresek. Sajnos a rendszer nem engedett háromnál több fotót föltenni, pedig van egy egészen unikális fotóm arról is, amikor az oroszlán önálló díszítő szoborként állt a mai BAH-csomópontnál. Meg a harmadik megmaradt elemet (az avataromat) sem tudtam így föltenni, bár Berci már elárulta, hogy mi az: ha nem is "virágágyásból", de fűből "támadó oroszlán". Ez utóbbi egyébként Szentendrén egy családi ház kertjében van az 1960-as évek vége óta.

Kedves András, nem, mivel soha nem is volt Sülysápon. A világháború után a Vignali-cég szedte össze a megsérült bronzokat (Haditengerész, Darányi, Görgey stb.) majd később a politikai és egyéb okokból eltávolított szobrokat (Andrássy, Tisza, I. honvéd és népfelkelő...) és saját telepén tárolta ezeket 1950 elejéig. Ekkor már terveződött a Sztálin-szobor, s a főváros saját telepére szállíttatta ezeket a sérült vagy teljesen ép szobrokat, s innentől teljesen eltűnnek a szemünk elől. Biztosat nem tudni róluk, de igen nagy a valószínűsége, hogy ezekből a grófokból és "árulókból" "ötvöződött" Sztálin bronzalakja.

Angol leírás, sztori

The group originally formed part of the István Tisza memorial, in Budapest. The bronze side-figures were brought to Esztergom, after the memorial was cut into several parts in 1848, and was placed at the corner of the Sugar street and Baross street. It recived a 1,6 m high fundament. The composition is the work of György Zala (1858-1937), and its total height is 3,5 meters.