Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött

Hajdúböszörmény, Újvárosi utca

Alternatív, helyi címek:Csodálatos kenyérszaporítás

Hajdúböszörmény
Újvárosi utca
A görög katolikus templom homlokzatán, a kapu fölött.

Felállítás1986


TundeK62
2009.07.02. 22:49
A főtér, a Bocskai tér mögött húzódik az Újvárosi utca, és ott a görög katolikus templom. Varga Imre II. világháborús emlékművétől nem messze.
A templom kapuja fölött lehet látni a hajdúböszörményi festőművész épületdíszítő mozaikját.
Az 1893-ban felszentelt épület hajója megsüllyedt, és ezért a templomot 1988-ban felújították. Én a mozaik elhelyezését erre az időre teszem. Miután mikor most kint voltam, a hátsó bejáraton mentünk be megnézni az ikonosztázt, ezért erről a műről el is felejtettem kérdezősködni.
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szilagyi-elek
Szende András
2009.07.03. 18:32
Nos utánanéztem, talán az egyik legautentikusabb helyen:
http://lexikon.katolikus.hu/H/hal.html
http://lexikon.katolikus.hu/K/keny%C3%A9r.html
Ami nekem is újdonság volt, volt, hogy a hal azért is Krisztus szimbólum, mert görögül (Ichtys=IXΘYΣ) olyan akrosztikon, ami a Hitvallást adja ki: Ι(észousz) Χ(risztosz) Θ(eou) Υ(iosz) Σ(ótér) = Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó.
A szimbolika néha sokkal bonyolultabb, mint hinnénk, nem?
http://lexikon.katolikus.hu/A/akrosztichon.html
http://lexikon.katolikus.hu/I/Ichtys.html

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
21425
Feltöltve
2009.07.02. 17:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.02. 17:24

"Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
21426
Feltöltve
2009.07.02. 17:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.02. 17:27

"Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
21427
Feltöltve
2009.07.02. 17:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.02. 17:29

"Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
467686
Fotózva
2005. szeptember
Feltöltve
2021.11.11. 10:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ48/10 • 1/160 • 16.2mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.11. 10:05
2005. szeptember

"Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
485993
Feltöltve
2022.05.02. 09:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ45/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.05.02. 09:54

"Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
485994
Feltöltve
2022.05.02. 09:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ59/10 • 1/500 • 57.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.05.02. 09:54

"Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
514943
Feltöltve
2023.01.24. 13:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ46/10 • 1/200 • 13.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.01.24. 13:34

"Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
514944
Feltöltve
2023.01.24. 13:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/125 • 47.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.01.24. 13:35

"Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
514945
Feltöltve
2023.01.24. 13:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ61/10 • 1/125 • 107.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.01.24. 13:35
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.01.24. 13:35
2 új fotót töltöttem a "Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" műlaphoz
23.01.24. 13:34
1 új fotót töltöttem a "Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" műlaphoz
22.05.02. 09:54
2 új fotót töltöttem a "Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" műlaphoz
21.11.11. 10:05
1 új fotót töltöttem a "Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" műlaphoz
21.02.04. 10:06
A "Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.05.06. 23:50
A "Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.07.02. 22:49
TundeK62 publikálta "Mozaik a görög katolikus templom bejárata fölött" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.