Dunaújváros, Dózsa György út
További képek a Fotólistában

Dunaújváros
Dózsa György út
A gimnázium bejáratától jobbra, került elhelyezésre, szinte ugyan oda,...Teljes szövegA gimnázium bejáratától jobbra, került elhelyezésre, szinte ugyan oda, ahol régebben Cyránszki Mária Münnich szobra állt. (1967-89 között Münnich Gimnázium volt az iskola neve)Kevesebb szöveg

Felállítás2006. március 14.

Ortó Béla
2009.05.30. 14:48
Közadakozásból készült a szobor Rohonczi István az iskola művész-tanára ötlete és kezdeményezése hatására. Rohonczi (ROHO) megtervezte, megalkotta az iskola névadójának mellszobrát, amit egy angyalföldi műhelyben öntöttek bronzba. 80x55x35 cm.
Kölcsey gondolatai vezérelték:
„Jókor szokjál a gondolathoz: a társaságban (értsd: társadalomban) született ember nem önmagáé. Számtalanok a jótétemények, mik a társaséletben naponként reánk háramlanak. Lehet-e kívánnunk, hogy e jótéteményekkel ingyen élhessünk, mint zsarnok a más izzadása bérével? Használni akarod a társaságot? Úgy mindent meg kell tenned annak fenntartására, mi saját erõdbõl kitelik.”
A gondolatokat tett követte, még a háttérben folyt a pénzgyűjtés, az adakozók felkutatása, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus 2005 december 20-i határozatában elfogadásra és kivitelezésre javasolta a szobrot az 1:1 arányú gipsz minta alapján. Felavatására 2006. március 14-én került sor.

Ortó Béla műlapja

Kapcsolódó
Széchenyi István
Tagi gyűjteményben
Iskolák névadói

Cím alapján hasonló

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
19504
Feltöltve
2009.05.30. 14:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ortó Béla 09.05.30. 14:18

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
19505
Feltöltve
2009.05.30. 14:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ortó Béla 09.05.30. 14:19

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
19506
Feltöltve
2009.05.30. 14:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ortó Béla 09.05.30. 14:20

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
19507
Feltöltve
2009.05.30. 14:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ortó Béla 09.05.30. 14:21

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
20784
Feltöltve
2009.06.21. 21:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.06.21. 21:12

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
20785
Feltöltve
2009.06.21. 21:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.06.21. 21:13

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
20786

189833
Feltöltve
2014.12.07. 20:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.07. 20:03

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
189836
Feltöltve
2014.12.07. 20:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.07. 20:04

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
189840
Feltöltve
2014.12.07. 20:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.07. 20:05

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
189841
Feltöltve
2014.12.07. 20:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.07. 20:05

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
189842
Feltöltve
2014.12.07. 20:07
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.07. 20:07

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
252819
Feltöltve
2016.09.18. 20:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.09.18. 20:49

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
252820
Feltöltve
2016.09.18. 20:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.09.18. 20:49

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
252821
Feltöltve
2016.09.18. 20:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.09.18. 20:50

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
252822
Feltöltve
2016.09.18. 20:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.09.18. 20:50

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
252823
Feltöltve
2016.09.18. 20:51
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ37/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.09.18. 20:51

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
252824
Feltöltve
2016.09.18. 20:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ29/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.09.18. 20:51

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
332310
Feltöltve
2018.11.19. 23:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.11.19. 23:00

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
332311
Feltöltve
2018.11.19. 23:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ34/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.11.19. 23:01

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
332312
Feltöltve
2018.11.19. 23:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.11.19. 23:02

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
473524
Fotózva
2021. április
Feltöltve
2022.01.06. 10:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/160 • 10.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.01.06. 10:32
2021. április

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
473649
Feltöltve
2022.01.07. 07:12
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/80 • 9.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.01.07. 07:12

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
473650
Feltöltve
2022.01.07. 07:12
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/80 • 28.1mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.01.07. 07:12

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
523092
Feltöltve
2023.04.21. 08:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/30 • 7.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.21. 08:41
Összesen 25 fotó

Műlap története

23.09.11. 15:02
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
23.04.21. 08:41
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
23.04.19. 18:49
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
22.11.08. 10:45
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
22.01.07. 07:12
2 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
22.01.06. 10:32
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
21.11.23. 15:28
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
21.10.25. 13:33
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
21.08.31. 16:47
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
21.08.16. 13:41
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
21.07.17. 16:44
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
21.06.21. 11:23
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
21.04.21. 09:57
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
19.11.22. 09:36
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
19.08.28. 13:48
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
19.05.22. 10:50
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
18.11.19. 23:02
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
18.11.19. 23:01
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
18.11.19. 23:00
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
18.05.04. 18:07
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
18.02.24. 15:57
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
17.10.06. 11:25
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
17.08.27. 12:04
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
17.03.21. 11:44
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
16.10.18. 15:12
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
16.09.18. 20:51
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
16.09.18. 20:51
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
16.09.18. 20:50

16.09.18. 20:49
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.