Mélykút, Petőfi tér
Archív képek

Állapot: Lebontott

Mélykút
Petőfi tér
A Városházával szembeni park déli részén van.

Felállítás2006


Hársch Ferenc
2013.11.19. 14:30
Az alkotás két szempontból is érdekes:
Az első a létrehozás körülményei: A park egyik termetes fáját villámcsapás érte és a koronája teljesen megsemmisült. A csupasz törzset gyökerestől el kellett volna távolítani. Ekkor jött az ötlet, hogy a már korábban is tervezett Petőfi-szobor megvalósításához itt a legjobb alapanyag. Balogh Ferenc nyugdíjas agrármérnök szakszerűen kezelte a fatörzset, hogy szobor alapanyag lehessen belőle majd Pálosi Mihály fafaragó nekiállt, hogy egy valódi gyökerekkel rendelkező szobrot készítsen.
A másik érdekesség az ábrázolás. Petőfi Sándor 26 évesen esett el Segesvárnál. Ezen az alkotáson ábrázolt férfialak pedig a 40-es éveiben járhat és egyesek szerint nagyon hasonlít az alkotóra.

Fölirata szerint:
Készíttette az Önkormányzat
Közreműködtek:
Gelányi János polgármester, agrármérnök
Balogh Ferenc nyugdíjas agrármérnök
Pálosi Mihály fafaragóművész

Minden szakszerű ápolás ellenére az alkotás 13 év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért lebontották. Helyén 2019. augusztus 20-án az Öreg Kun Vitéz szobrát állították fel. https://www.kozterkep.hu/38884/oreg-kun-vezer

TündeIlona műlapja


Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mélykút
Feltöltő
Azonosító
19092
Feltöltve
2009.05.24. 23:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

TündeIlona 09.05.24. 23:07

"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mélykút
Feltöltő
Azonosító
67112
Feltöltve
2010.09.26. 19:29
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ32/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.09.26. 19:29

"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mélykút
Feltöltő
Azonosító
67113
Feltöltve
2010.09.26. 19:30
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ32/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.09.26. 19:30

"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mélykút
Feltöltő
Azonosító
67114
Feltöltve
2010.09.26. 19:31
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ32/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.09.26. 19:31

"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mélykút
Feltöltő
Azonosító
152128
Feltöltve
2013.11.19. 14:32
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 13.11.19. 14:32

"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mélykút
Feltöltő
Azonosító
236662
Feltöltve
2016.04.06. 14:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.04.06. 14:47

"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mélykút
Feltöltő
Azonosító
236663
Feltöltve
2016.04.06. 14:48
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.04.06. 14:48

"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mélykút
Feltöltő
Azonosító
310130
Feltöltve
2018.04.22. 20:51
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.04.22. 20:51

"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói

2013. június - A szobor felújítása
Alkotó
Település
Mélykút
Feltöltő
Azonosító
374601
Forrás
https://www.facebook.com/Melykut/photos/a.272708079501795/390111281094807/?type=3&theater
Feltöltve
2019.09.18. 14:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 19.09.18. 14:15
2013. június - A szobor felújítása

Archív fotók

"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói

Az alkotás folyamata.
Alkotó
Település
Mélykút
Feltöltő
Azonosító
152131
Forrás
http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1987
Évszám
1987
Feltöltve
2013.11.19. 14:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 13.11.19. 14:35
1987, Archív felvétel
Az alkotás folyamata.
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.08.01. 14:26
A "Petőfi-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.09.18. 14:15
1 új fotót töltöttem a "Petőfi-szobor" műlaphoz
19.09.13. 22:07
A Közösség megszavazta a Petőfi-szobor műlapon várakozó szerkesztést
19.09.10. 18:06
A Közösség megszavazta a Petőfi-szobor műlapon várakozó szerkesztést
18.04.22. 20:51
1 új fotót töltöttem a "Petőfi-szobor" műlaphoz
16.04.06. 14:48
1 új fotót töltöttem a "Petőfi-szobor" műlaphoz
16.04.06. 14:47
1 új fotót töltöttem a "Petőfi-szobor" műlaphoz
13.11.19. 14:35
1 új fotót töltöttem a "Petőfi-szobor" műlaphoz
13.11.19. 14:32
1 új fotót töltöttem a "Petőfi-szobor" műlaphoz
10.09.28. 14:57
A "Petőfi-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.09.26. 19:31
1 új fotót töltöttem a "Petőfi-szobor" műlaphoz
10.09.26. 19:30
1 új fotót töltöttem a "Petőfi-szobor" műlaphoz
10.09.26. 19:29
1 új fotót töltöttem a "Petőfi-szobor" műlaphoz
09.05.27. 00:16
TündeIlona publikálta "Petőfi-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.