Tartalmas leírás a művekről, és Kő Pál pár sora, hogy "csempészte" be Samu Gézát az alkotók közé.

"..A földbe mélyített átriumból kilépve tárul ki a voltaképpeni emlékhely, a szabálytalanul elhelyezett 120 kopjafával. Csupán a négy művész alkotásai különülnek el, alkotnak külön-külön csoportokat.
Az un. „kopjafák" „derealizáltak", csak utalnak a falusi református temetők egykori faragott fejfáinak formáira.
Kő Pál szobrászművész sírjelei, mondhatnánk: sírjel-szobrok. Kopjafaszerűek annyiban, hogy egy-egy fatörzsből vannak kifaragva, de szoborként a mohácsi csata egyes szereplőit jelenítik meg, fegyvereket, páncélokat ábrázolnak, oldalukba József Attila, Kölcsey, Berzsenyi, Vörösmarty, Kisfaludy és Juhász Ferenc verssorai vannak bevésve. Hangzó hatásuk is van: Szulejmán füleibe csengő-bongó fülbevalókat helyezett, a Regős szélhárfát tart, mely zúg, ha feltámad a szél. Saját szavai szerint: „Elkezdtem rajzolgatni, de csak rájöttem... ha én most kopjafákat csinálok, az semmi ... én aztán elmentem egy másik irányba ... különböző bálványokat kezdtem kigondolni..." Megfaragta Tomorit, II. Lajost, Szulejmánt és a Samu Gézának átadott sír jelek közt elkészült Kanizsai Dorottya alakja is. Király József stilizált kopjafái az „ősi" hagyományokat akarják megjeleníteni. Más világrészek törzsi művészetéből is merítenek. Drámai hatásukat növelte „vörös vagy vörhenyes, mélybarna színezésük, az erőszakos halált haltak színe" (KOVÁCS 1990). Ezzel népi tradíciókhoz alkalmazkodott, de egyes mitikus értelmezések szerint a magyarság „magával hozott ősi pogány temetkezési szokásait" idézte fel. Ifjú Szabó István megmaradt a népi fafaragás formanyelvének keretei közt, de Kő Pálhoz hasonlóan történelmi figurák, lovak, fegyverek ábrázolására törekedett. Kiss Sándor sírjelei a két szomszédos sírjel-csoporttól elválnak azáltal, hogy nagyobbak, magasabbak a többinél és nincsenek megdöntve, hanem szálfa egyenesen állnak. Formáik távolról az erdélyi temetőket idézik. Erdélyhez kapcsolódik a Kiss Sándor által fölállított harangláb: a rajta függő apró lélekharangot Erdélyből hozták neki.
Tudomásom szerint az emlékhely létrehozóinak újítása, hogy nem meghatározott sírokra vagy meghatározott helyre, egy vagy több személy emlékére állítottak kopjafát, illetve, kopjafához hasonló sírjelet, hanem szétszórtan, egy nagyobb területen - annak érzékeltetésére, hogy itt és távolabb a földben sok ezer nem azonosított halott pihen...
...A fejfáknak a népi hagyományokra csak áttételesen utaló stilizált formái eloszlathatták azokat az aggodalmakat, hogy az egyes fejfák azonosítható vidékekre, közösségekre, határon belüliekre és kívüliekre utalhatnak. Másfelől szabad kezet adtak a formai kísérletezésre és a fejfák romantikus értelmezői által a fejfákba „belelátott" különféle formák, jelképek megjelenítésére. (Voltaképp igazi „népi" fejfa csak a felavatás után évekkel került az együttesbe: Balogh Mihály dunántúli és a vargyasi Sütő Béla székely kopjafájával.)" ^[1]

Kő Pál az emlékparkról.
"...Fontos munkámnak tartom mohácsi sírjeleimet, bár ezeket nagyon kevesen ismerik, pedig 1976 augusztusában avattuk őket. Rengeteg elpusztult azóta belőlük. Talán azért, mert túl karcsúak voltak. Kipróbáltam egy ősi technikát, égetni, szurkozni, és úgy beásni a földbe a jeleket. Azt kértük, hogy évente kenjék át lenolajjal az összes munkát de ez soha nem történt meg ezért, ezért lassan kidőltek, elpusztultak. Akkor barátkoztam össze Samu Gézával és bevontam a munkába. Mivel dilettánsnak tartották, mert nem végzett Főiskolát, nem fogadták el a közreműködését. Felajánlottam neki az egyik szobrot - Kanizsai Dorottyát - és a végén jelentettem be, hogy azt Ö csinálta. Jelképesnek szántam a kollégák felé, hogy kimutassam, milyen nagyra becsülöm Őt." ^[2]

---