Pomáz, Beniczky utca 53.

Pomáz
Beniczky utca 53.
A Beniczky és Goethe utca találkozásánál álló iskolán található az alkotás.

Felállítás1960

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Ády
2023.04.18. 13:35
Munkámból kifolyólag suhantam át Pomázon, mikor nagy örömömre megláttam a kocsiból az alkotást. Nem volt kérdés, hogy megálljak és levadásszam :)
A II. sz. Általános Iskola (ma Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola) épülete nem iskolának épült, hanem a megnövekedett gyerekszám miatt lett a kis villából oktatási intézmény. [1] Feltételezhetően ekkor került az épület díszítésére a timpanonba a színes sgraffito. Az öt alakos szocialista realista stílusú kompozíción sima és úttörő ruhában táncoló, hegedülő, pihenő fiatalokat látunk, körülöttük madarak és növények. Én a hatvanas évekre datálnám az elkészítését.
A mű kis mértékben sérült, két kerek szellőző, lefolyó? félét nyitottak rajta.
Alkotóját és felállítási évét egyelőre nem találom. Kértem segítséget, az iskolától, de semmit nem tudtak. Utána a könyvtárban próbálkoztam, ott megígérték, hogy utánakeresnek. Remélhetőleg találnak valami plusz információt.

Frissítés!!!
Megérkezett a várt információ, ami sok mindenre fényt derít. Köszönet Benkovics Zita könyvtárosnak.
"Az előkertes Jordán Tregele kastélyt Jordán István főszolgabíró és pomázi birtokos építtette a XIX. század közepén. A XX. század folyamán többféle rendeltetése volt, azonban belső térelosztása és külső képe lényegesen nem változott, csupán timpanonját díszítette Mohácsi György az iskola fiatal művésztanára szocreál stílusban 1960-ban.....
...Az épület második tulajdonosa Tregele Jakab volt, aki Jordán István halála után vásárolta meg az 1880-as évek végén. Környezetében jelentős változtatásokat végzett. A kastélyt 1928-ban a vármegye vásárolta meg, és ideköltözött a Pomáz Járás Főszolgabírói Hivatala. Az épületben az 1940-es években rádióalkatrészeket gyártó hadiüzem működött, jelenleg a Német Nemzetiségi Általános Iskola használja az épületegyüttest.
A Beniczky utcai homlokzat középrizalitja árkádos kialakítású, három boltívvel. A középrizalitot timpanon zárja, melyben szocreál stílusú festés látható. Az homlokzat 3+3+3 tengelyes, középső tengelyében az íves záródású ajtónyílással...." [2]
Források:
[1] Pomázi iskolákról: Köznevelés, 2002 május 17. (58. évfolyam, 20. szám) 12. o.
[2] Iskoláról: Pomáz Város Települési értékleltár, 2018. 48. o. Városi könytvtár
További linkek
Iskola honlapja: https://www.pomazinemetsuli.hu/

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
522392
Feltöltve
2023.04.16. 22:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 23.04.16. 22:31

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
522390

522384

522389

522387

522386

522388

522391

522385

Archív fotók

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Képeslap részlet
Fotó: Dollinger Erhardt
Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
522602
Forrás
Képeslap
Évszám
1972
Feltöltve
2023.04.18. 15:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 23.04.18. 15:20
1972, Archív felvétel
Képeslap részlet
Fotó: Dollinger Erhardt
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.04.18. 15:20
1 új fotót töltöttem a "Sgraffito" műlaphoz
23.04.18. 13:35
Ády publikálta "Sgraffito" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.