Szent István király

Szécsény, Haynald Lajos utca 9.

Angol cím:King Saint Stephen

Szécsény
Haynald Lajos utca 9.
A ferences templom kertjében.

Felállítás2021. október 26.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Kiss Katalin
2023.03.18. 11:30
Szécsény város nevét kisiskolás korunk óta mindannyian ismerjük, hiszen itt választották meg 1705-ben II. Rákóczi Ferencet vezérlő fejedelemmé.

A Ferences templom és kolostor építése már az 1300-as éveben elkezdődött. Több idegen uralom és néhány tűzvész akadályozta a Ferences-rend folyamatos működését.

Az 1900-as évektől ismét folytathatják sokoldalú tevékenységüket a templomban, kolostorban és az otthonban.

2021 őszén került a ferencesek udvarára Szent István és Szent László királyunk egész alakos bronz szobra, ezt a helyi levéltárostól sikerült megtudnom.
A felállítást a pandémia miatt még avatás nem követte, ezt az idén nyárra tervezik.

Nagyon aprólékosan kidolgozott míves alkotás mind István, mind László király szobra.

Még eddig nem találkoztam a Szent királyaink szobrának oroszlánnal együttes ábrázolásával.
István király mögött az oroszlánt állva, figyelve, állandóan harcra készen ábrázolta a szobrász, hiszen a kereszténység felvétele után még tartani kellett a pogány lázadóktól.

István királyt jogarral és országalmával a kezében mintázta meg a szobrász, nagyon aprólékosan kidolgozva a korona és a palást legkisebb részleteit is..

Méltó helyet kapott a két Szent királyunk szobra a Ferences templom és kolostor udvarán.
Források:
A kolostor és a templom történetéről: https://szecseny.ferencesek.hu/a-kolostor-es-a-templom-tortenete/
Szent István királyról: https://archiv.katolikus.hu/szentek/0820.html

Kiss Katalin műlapja

Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
519164
Feltöltve
2023.03.18. 10:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.03.18. 10:35

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
519165

519166
Feltöltve
2023.03.18. 10:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.03.18. 10:36

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
519171
Feltöltve
2023.03.18. 10:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.03.18. 10:39

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
519170
Feltöltve
2023.03.18. 10:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.03.18. 10:38

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
519169

519173
Feltöltve
2023.03.18. 10:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.03.18. 10:41

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
519167
Feltöltve
2023.03.18. 10:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.03.18. 10:36

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
519172
Feltöltve
2023.03.18. 10:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.03.18. 10:40

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
519176
Feltöltve
2023.03.18. 10:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.03.18. 10:42

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
519177
Feltöltve
2023.03.18. 10:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.03.18. 10:43

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
519178
Feltöltve
2023.03.18. 10:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.03.18. 10:44

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
519179

519180
Feltöltve
2023.03.18. 10:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.03.18. 10:45

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
519181
Feltöltve
2023.03.18. 10:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.03.18. 10:46

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
519184
Feltöltve
2023.03.18. 10:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.03.18. 10:48

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
519183
Feltöltve
2023.03.18. 10:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.03.18. 10:47

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
519175
Feltöltve
2023.03.18. 10:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.03.18. 10:42
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.03.18. 15:38
A "Szent István király" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.03.18. 11:30
Kiss Katalin publikálta "Szent István király" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.