A Haydn Kultúrterem névtáblája

Fertőd, Madách sétány 3.
Archív képek

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:A Fertődi Kutatóintézet Szakszervezetének Haydn Kultúrterme névtáblája

Fertőd
Madách sétány 3.
A Lovarda homlokzatán.

Felállítás2023. március

Vaskuti László (tervező, közreműködő)

Bertha János
2023.03.14. 06:54
Dr Porpáczy Aladár már 1931-től az Esterházy-hitbizomány kertészeti vezetője volt, az Ő nevéhez fűződik a kertészeti szakmunkásképző, majd a kutatóintézet létrehozása.[1]
Az Esterházy-kastély épületegyüttesének egykori Lovardájában kapott helyet a Kutatóintézet Szakszervezetének Haydn Kultúrterme.
Egészen az 1990-es évekig színházi előadások, kulturális rendezvények helyszíne volt. Itt volt próbaterme az egykor híres, a Zeneakadémián is koncertező Fertődi Haydn Kórusnak.
A két településrész, Eszterháza és Süttör lakói, a Süttöri Római Katolikus Dalárda, majd pedig a Fertődi Haydn Kórus tagjai magukénak vallották, hiszen nemcsak élmények kötötték őket az épülethez, a színházteremhez, de sokat is tettek azért, hogy kulturális események helyszíne legyen.[2]
A berendezés (lámpák, csillár, falikarok, Haydn-szobor) tervezése, a szobor faragása is Vaskuti László nevéhez kötődik, akárcsak a bejárat mellett álló névtábla, cégér is. Az Állami Gazdaság műhelyében eszterházi és süttöri dolgozók valósították meg a terveket.[3][4]
Források:
[1] Dr. Porpáczy Aladár és a Kutatóintézet: https://hu.wikipedia.org/wiki/Porp%C3%A1czy_Alad%C3%A1r_(kert%C3%A9szm%C3%A9rn%C3%B6k,_1903%E2%80%931965)
[2] Volt egyszer egy Haydn Kórus (Kiadó: Esterházy Pál Alapítvány 2009. ISBN 978-963-06-6008-8 Szerkesztette Bertha János)
[3] Emlékezés Kodály Zoltánra / Volt egyszer egy Haydn Kórus (Kiadó: Esterházy Pál Alapítvány 2009. ISBN 978-963-06-2787-0 - Szerkesztette Bertha János) Vaskuti László 107. oldal.
[4] Vaskuti Zsuzsanna információi.

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

"A Haydn Kultúrterem névtáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Vaskuti László (tervező, közreműködő)
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
488875
Feltöltve
2022.06.07. 15:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/125 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.07. 15:20

"A Haydn Kultúrterem névtáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Vaskuti László (tervező, közreműködő)
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
488870
Feltöltve
2022.06.07. 15:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/100 • 280mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.07. 15:19

"A Haydn Kultúrterem névtáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Vaskuti László (tervező, közreműködő)
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
488871
Feltöltve
2022.06.07. 15:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/200 • 65mm • ISO100

488872
Feltöltve
2022.06.07. 15:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

488869

488873
Feltöltve
2022.06.07. 15:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/250 • 110mm • ISO100

488868

488867
Feltöltve
2022.06.07. 15:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.07. 15:19

"A Haydn Kultúrterem névtáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Vaskuti László (tervező, közreműködő)
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
488866
Feltöltve
2022.06.07. 15:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.07. 15:19

"A Haydn Kultúrterem névtáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Vaskuti László (tervező, közreműködő)
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
488865
Feltöltve
2022.06.07. 15:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.07. 15:19

"A Haydn Kultúrterem névtáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Vaskuti László (tervező, közreműködő)
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
488864
Feltöltve
2022.06.07. 15:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.07. 15:19

"A Haydn Kultúrterem névtáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Vaskuti László (tervező, közreműködő)
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
488874

525332
Feltöltve
2023.05.13. 16:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 24mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.05.13. 16:37

"A Haydn Kultúrterem névtáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Vaskuti László (tervező, közreműködő)
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
525333
Feltöltve
2023.05.13. 16:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/2000 • 140mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.05.13. 16:37

"A Haydn Kultúrterem névtáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Vaskuti László (tervező, közreműködő)
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
525325
Feltöltve
2023.05.13. 16:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.05.13. 16:35

Archív fotók

"A Haydn Kultúrterem névtáblája" c. alkotás fotói

Az építkezést hirdető táblán.
Alkotó
Vaskuti László (tervező, közreműködő)
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
525326
Feltöltve
2023.05.13. 16:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.05.13. 16:35
Archív felvétel
Az építkezést hirdető táblán.
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.05.13. 16:37
2 új fotót töltöttem az "A Haydn Kultúrterem névtáblája" műlaphoz
23.05.13. 16:35
2 új fotót töltöttem az "A Haydn Kultúrterem névtáblája" műlaphoz
23.03.14. 06:54
Bertha János publikálta "A Haydn Kultúrterem névtáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.