Budapest, XII. kerület, Zsámbéki utca 4.

Angol cím:Péter Hajnóczy

Budapest
XII. kerület, Zsámbéki utca 4.
A házfalon

Avatás2022. augusztus 10.


Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
László Mária
2023.01.23. 09:06
Hajnóczy Péter a XX. század második fele magyar prózairodalmának egyik legnagyobb írója.

Születésének nyolcvanadik évfordulóján, 2022. augusztus 10-én, “Bélafi Antal felajánlása nyomán” [1] a szegedi Hajnóczy Péter Hagyatékgondozó Műhely tagjai domborműves emléktáblát avattak a tiszteletére barátja, Bélafi Antal házának a falán [2], ott, ahol a szerző egykor lakott. Az átadáson Cserjés Katalin nyugalmazott egyetemi docens, Hoványi Márton egyetemi adjunktus, valamint Szanyi Péter szobrászművész mondott beszédet. [1] [3] [4]
A fiatal Hajnóczy arcmását mintázó dombormű Szanyi Péter, az írót hajdan személyesen ismerő szobrász műve. [4]

A tábla felírata:
Ebben a házban élt és dolgozott haláláig / Hajnóczy Péter / író / (1942 - 1981) / “Valamit, ami érző, organikus, ábrázolni képtelenség. / Tehát, hogy ennek ellénére is kísértésbe esünk e felől / a dolog felől, úgy vélem, ez a művészet.”

A ház és a kert több Hajnóczy-műben is szerepel. [1]
A tábla alján ars poeticaként olvasható mondat idézet A vese-szörp című novellából (In: Jézus menyasszonya. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1981. 53. oldal).
Szignált.
Források:
[1] Cserjés Katalin: Dombormű-avatás Budán, a Zsámbéki úton – Hajnóczy 80. Liter@. 2022. augusztus 10.
https://litera.hu/irodalom/publicisztika/cserjes-katalin-dombormu-avatas-budan-a-zsambeki-uton-hajnoczy-80.html
[2] SzD: Mi a művészet? Emléktábla Hajnóczy Péter tiszteletére. Hegyvidéki Újság. 2022. 09. 06.
https://www.hegyvidekujsag.hu/archivum/archivum-2022-szeptember/mi-muveszet-emlektabla
[3] Emléktáblát avatnak Hajnóczy Péter tiszteletére. Könyves Magazin. 2022. augusztus 04.
https://konyvesmagazin.hu/friss/hajnoczy_peter_evfordulo_emlektabla.html
[4] Hoványi Márton: Hajnóczy Péter emlékművének átadása. Liter@. 2022. augusztus 11.
https://litera.hu/irodalom/publicisztika/hovanyi-marton-hajnoczy-peter-emlekmuvenek-atadasa.html



Tagi gyűjteményben
Határtalan irodalom

Cím alapján hasonló

"Hajnóczy Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514809
Feltöltve
2023.01.22. 23:31
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ59/10 • 1/100 • 51.5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.01.22. 23:31

"Hajnóczy Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514811
Feltöltve
2023.01.22. 23:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ54/10 • 1/80 • 23.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.01.22. 23:53

"Hajnóczy Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514813
Feltöltve
2023.01.23. 00:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ55/10 • 1/80 • 33.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.01.23. 00:10

"Hajnóczy Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
513940
Feltöltve
2023.01.13. 15:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ57/10 • 1/50 • 44.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.01.13. 15:20

"Hajnóczy Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514810
Feltöltve
2023.01.22. 23:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.01.22. 23:53

"Hajnóczy Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514812
Feltöltve
2023.01.22. 23:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ50/10 • 1/100 • 13.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.01.22. 23:58

"Hajnóczy Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514814
Feltöltve
2023.01.23. 00:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.01.23. 00:21
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.01.23. 09:06
László Mária publikálta "Hajnóczy Péter" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.