Budapest, XI. kerület, Egry József u.18.

Alternatív, helyi címek:Villámtolvaj

Budapest
XI. kerület, Egry József u.18.
Az épület keleti homlokzatán látható.

Avatás1961

Rimanóczy Gyula (tervező, közreműködő)

Benkő Gabriella Emese
2023.01.30. 08:34
A BME villamosmérnöki karának első modern épületét (V.1) Rimanóczy Gyula tervei alapján kezdték építeni az ötvenes évek végén, teljes egészében csak a hatvanas évek közepén elkészült el.
"Az első hallgatók mindezek ellenére már 1958-ban bolyonghattak a tágas folyosókon, az oktatási épület jó részében azonban még hosszú időn át visszhangoztak a különböző szerszámok hangjai: az egykor Közép-Európa legfejlettebbjének tartott, nagyfeszültségű laboratóriumot csak 1961-ben adták át, a szerelési munkák pedig még három évvel később sem fejeződtek be." [1]

Jelenleg a magasfeszültségű laboratórium vörös téglából készült épületének homlokzatán, két emelet magasban látható a bemutatott dombormű. Az az csak télen látható, mert nyáron az előtte álló magas fától takarásban van, ilyenkor is nehezen fotózható. Érdekes alkotás, már kezdetektől fogva nagy vitát kavart az ismeretlen alkotó domborműve. A cikkben olvasható néhány korabeli idézet, ahol találgatják az egyetem hallgatói és oktatói a vésett tégla címét, és témáját.
Többnyire a Prométheusz mondakörhöz hasonlít a legjobban az alkotás, már a csúfneve "villámtolvaj" is erre utal. Én úgy láttam a helyszínen, hogy egy félig fekvő stilizált ember, érdekes arccal, villámokat tart a bal kezében. Lehet, hogy erre is fény derül egyszer, mit is ábrázol a nagy méretű épület dísz, és ki lehet az alkotója.
Köszönöm az ötletet Cedrusnak.
Források:
[1] Az alkotásról: https://24.hu/kultura/2022/06/06/ismeretlen-budapest-muegyetem-muszaki-egyetem-villamosmernoki-kar-dombormu-rejtely-rimanoczy-gyula-epitesz-jovo-mernoke/
További linkek
Az épületről: https://nfl.vet.bme.hu/

Cím alapján hasonló

"Tégla dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Rimanóczy Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514901
Feltöltve
2023.01.23. 22:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/320 • 80mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.23. 22:34

"Tégla dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Rimanóczy Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514913
Feltöltve
2023.01.23. 23:34
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/146 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.23. 23:34

"Tégla dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Rimanóczy Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514912
Feltöltve
2023.01.23. 23:34
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/215 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.23. 23:34

"Tégla dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Rimanóczy Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514902
Feltöltve
2023.01.23. 22:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/250 • 170mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.23. 22:34

"Tégla dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Rimanóczy Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514914
Feltöltve
2023.01.23. 23:34
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/50 • 6mm • ISO82

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.23. 23:34

"Tégla dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Rimanóczy Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514908
Feltöltve
2023.01.23. 22:54
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/500 • 300mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.23. 22:54

"Tégla dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Rimanóczy Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514903
Feltöltve
2023.01.23. 22:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/500 • 270mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.23. 22:34

"Tégla dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Rimanóczy Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514907
Feltöltve
2023.01.23. 22:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/400 • 230mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.23. 22:35

"Tégla dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Rimanóczy Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514904
Feltöltve
2023.01.23. 22:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/500 • 300mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.23. 22:34

"Tégla dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Rimanóczy Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514909
Feltöltve
2023.01.23. 22:54
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/500 • 300mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.23. 22:54

"Tégla dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Rimanóczy Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514910

514905
Feltöltve
2023.01.23. 22:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/500 • 300mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.23. 22:35

"Tégla dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Rimanóczy Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514911

514906
Feltöltve
2023.01.23. 22:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/500 • 300mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.23. 22:35
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.01.30. 19:40
A "Tégla dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.01.30. 08:34
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Tégla dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.