Nepomuki Szent János-szobor

Újszentanna (Sântana), Strada Muncii 158

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Statuia Sfântului Ioan Nepomuk
Angol cím:Statue of Saint John of Nepomuk

Újszentanna (Sântana)
Strada Muncii 158
A Jézus Szíve katolikus templom előtt áll.

Készítés1938

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Benkő Gabriella Emese
2022.11.30. 10:59
Ószentanna egykor önálló község volt, mára összeolvadt Újszentannával. Az egykori szalvatoriánus atyák kolostorához kapcsolódóan épült 1936-1938-között a Jézus szíve nevére felszentelt, római katolikus templom, neoromán stílusban. [1] A Körösök vidékén eléggé ritka a Nepomuki ábrázolás, és mégis ebben a városban kettőt is láttam, egyiket a Szent Anna templomban a másikat itt a templom elött.

A templom bejárata elött, a jobb oldalon áll Nepomuki Szent János műkőből készült életnagyságú szobra. Kis kovácsoltvas, zöldre festett kerítés védi az alkotást. A magas talapzaton vékony alak áll, bal kezében pálmaágat fog mely szorosan karjára simul, a jobb kezében tartott korpusz nélküli kereszt sajnos letört. Hermelin palástot visel a vállán, a fején birétumot . Az 2012-es Google utca képen még megvolt a kereszt János kezében.
A szobor talapzatán elöl az adományozó sváb család neve és az készítés éve olvasható. Felirata: Isten dicsőségére állította Johann Kreiller és neje Magdaléna Kreiller született Kerner Santana 1938
A szobor sajnos veszélyben van túl közel áll a főúthoz. Feje mohás, a kereszt letört, több helyen sérült, ráférne egy alapos restaurálás..
Források:
[1] Ószentanna: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93szentanna

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Újszentanna (Sântana)
Feltöltő
Azonosító
509798
Feltöltve
2022.11.27. 23:22
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/899 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.11.27. 23:22

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Újszentanna (Sântana)
Feltöltő
Azonosító
509792
Feltöltve
2022.11.27. 23:10
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ13/1 • 1/200 • 24mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.11.27. 23:10

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Újszentanna (Sântana)
Feltöltő
Azonosító
509799
Feltöltve
2022.11.27. 23:22
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/997 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.11.27. 23:22

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Újszentanna (Sântana)
Feltöltő
Azonosító
509801
Feltöltve
2022.11.27. 23:22
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/603 • 1.7mm • ISO50

509793
Feltöltve
2022.11.27. 23:10
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ11/1 • 1/320 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.11.27. 23:10

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Újszentanna (Sântana)
Feltöltő
Azonosító
509794
Feltöltve
2022.11.27. 23:10
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ11/1 • 1/400 • 41mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.11.27. 23:10

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Újszentanna (Sântana)
Feltöltő
Azonosító
509803
Feltöltve
2022.11.27. 23:27
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/603 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.11.27. 23:27

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Újszentanna (Sântana)
Feltöltő
Azonosító
509795
Feltöltve
2022.11.27. 23:10
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ14/1 • 1/500 • 41mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.11.27. 23:10

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Újszentanna (Sântana)
Feltöltő
Azonosító
509796
Feltöltve
2022.11.27. 23:10
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ14/1 • 1/500 • 55mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.11.27. 23:10

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Újszentanna (Sântana)
Feltöltő
Azonosító
509805
Feltöltve
2022.11.27. 23:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/200 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.11.27. 23:34

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Újszentanna (Sântana)
Feltöltő
Azonosító
509804
Feltöltve
2022.11.27. 23:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/250 • 180mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.11.27. 23:34

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Újszentanna (Sântana)
Feltöltő
Azonosító
509797
Feltöltve
2022.11.27. 23:10
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ13/1 • 1/400 • 55mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.11.27. 23:10

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Újszentanna (Sântana)
Feltöltő
Azonosító
509802
Feltöltve
2022.11.27. 23:27
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ11/1 • 1/320 • 55mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.11.27. 23:27

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Újszentanna (Sântana)
Feltöltő
Azonosító
509800
Feltöltve
2022.11.27. 23:22
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/399 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.11.27. 23:22
Összesen 14 fotó

Műlap története

4 órája
A "Nepomuki Szent János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.08.29. 07:54
A "Nepomuki Szent János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.11.30. 10:59
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Nepomuki Szent János-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.