Hanva (Chanava), 271
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

A Református Diakóniai Központ udvarán.

Avatás2014. szeptember 27.
Készítés2013

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Hőgye Lajos Tibor
2022.11.25. 13:50
A nagy kulturális és szellemi örökséggel rendelkező gömöri falu, Hanva egyik ismert költője volt a nemrégiben elhunyt Tóth Elemér,[1] valamint Igó Aladár, a szintén közelmúltban elhunyt szobrász és festőművész.[2] A község Juhász István, helyi vállalkozó mecénás kezdeményezésére és áldozatvállalása révén ismét szoborparkot hozott létre a szobrász alkotásainak bemutatására. "Szoboravató beszédében Nagy Ákos Róbert esperes úgy fogalmazott, hogy azok kaptak itt helyet, akiket Igó Aladár valami miatt fontosnak tartott, s akik máshová is elvitték Hanva hírét, a település dicsőségét. Az ünnepségen beszédet mondott B. Kovács István gömörológus és Štefan Pelikán szobrászművész is, akik köszöntötték az alkotót. A szoborparkban a művész önmagát is megmintázta, rajta kívül a szoborparkban helyet kapott Szakáll Lajos egykori esperes, Dr. Madarász László, Tóth Elemér költő, László Béla egyetemi tanár. Az utóbbi két személyiség jelenlétével is megtisztelte a szoboravató ünnepséget, s méltatta Igó Aladár munkásságát. Az ünnepségen a helyi tehetségek mellett Lichtmannegger Tibor nótákkal is szórakoztatta a szép számú közönséget, majd az összejövetel gömöri szeretetvendégséggel ért véget." [3] Az egykori Hanvay-kúria parkjának területén, a Református Diakóniai Központ udvarán elhelyezett szoborpark egyik alkotása a Tóth Elemért ábrázoló fafaragás, amely a szignó szerint 2013-ban készült, mára kissé megrongálódott.[4] A költő alakja jobb kezében könyvet tart, a művet körben virágos sorminták díszítik. A szobrok címét és elhelyezésük idejét kis betontáblák ismertetik. A település később a költő helyi szülőházát is megjelölte emléktáblával: https://www.kozterkep.hu/45845/toth-elemer-emlektabla
Források:
[1] A költőről: https://felvidek.ma/2018/02/toth-elemer-emlekere/
[2] Az alkotóról: https://montazsmagazin.hu/igo-aladar-nepi-fafarago-festomuvesz-aki-igazi-ostehetseg-volt/
[3] A szoborpark avatásáról: https://felvidek.ma/2014/09/igo-aladar-alkotasainak-az-unnepe-ujabb-szoborparkot-avattak-hanvan/
[4] A műről: Köszönöm a helyi ifj. Igó Sándor kőfaragó, az alkotó fia kulturális "idegenvezetését"!
További linkek
Videó a költő hanvai emlékezetéről: www.youtube.com
A faluról: hu.wikipedia.org

Kapcsolódó
László Géza
Kapcsolódó
László Béla
Kapcsolódó
Madarász László
Kapcsolódó
Szakáll János
Kapcsolódó
Igó Aladár
Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Tóth Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493772
Feltöltve
2022.07.15. 09:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.15. 09:37

"Tóth Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493773
Feltöltve
2022.07.15. 09:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.15. 09:38

"Tóth Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493774

493775
Feltöltve
2022.07.15. 09:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.15. 09:38

"Tóth Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493776
Feltöltve
2022.07.15. 09:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.15. 09:40

"Tóth Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493777
Feltöltve
2022.07.15. 09:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.15. 09:40

"Tóth Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493780
Feltöltve
2022.07.15. 09:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.15. 09:41

"Tóth Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493778
Feltöltve
2022.07.15. 09:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.15. 09:40

"Tóth Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493782
Feltöltve
2022.07.15. 09:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.15. 09:41

"Tóth Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493779
Feltöltve
2022.07.15. 09:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.15. 09:40

"Tóth Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493781
Feltöltve
2022.07.15. 09:41
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.15. 09:41
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.11.25. 13:50
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "Tóth Elemér" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.