Keresztúti stációk

Szerencs, Csalogány utca 42.

Alternatív, helyi címek:Keresztúti körkép

Szerencs
Csalogány utca 42.
A Munkás Szent József templom földszinti urnatemetője külső folyosójának falán, körben.

Avatás2002. október 27.

Nem köztéri:Templombelső
kalaposlány
2022.10.17. 12:56
A szerencsi Munkás Szent József templom földszinti urnatemetőjének külső folyosója körbeöleli a beltéri urnatemetőt. Ezen a külső folyosón haladva nézhetjük végig Ilauszky Tamás szobrászművész falba épített, modern vonalú Kereszút-stációit, melyet Keresztút-körképként is neveznek, s mely a templom felszentelésével együtt került felavatásra 2002. október 27-én. [1]

Erről az alkotásáról a Szerencsen született, de ma már Budapesten élő művész így mesélt:
„Legszebb és legbecsesebb köztéri művemnek a Munkás Szent József római katolikus templomban található stációkat tekintem, melyek Krisztus keresztútját ábrázolják. Ezt a művet azért is szeretem, mert az emberek rendszeresen „használják” főként Húsvétkor, ami illeszkedik a korábban említett szoboresemény elképzelésembe.”

A szoboresemény elképzeléséről a művész így nyilatkozott:
„A kő könnyedebbé válik a rajzolás által, ugyanakkor az utca embere a megszokott városképhez és városi tevékenységéhez képest talál valami meglepőt, ami őt is gondolkodásra serkenti. Ezek szemléltetik az általam teremtett műfajt (kőszobor event), amit „stone and go” stílusban fogalmazok meg.” [2]

A kőlapba vésett, elgondolkodásra késztető, rajzolatos alkotások alatt kis réztáblán olvasható a stáció száma és neve. A főbejárattól jobbra indulva kezdődik a keresztút-stációk sora, majd a külső folyosón körbe haladva, s visszaérkezve a főbejáratig, mind a tizennégy stáció megtekinthető. A folyosó belső oldalán találhatóak a keresztúti stációk, a külső falában urnafülkék is vannak.
Források:
[1] Felszentelés, avatás, keresztút körkép alkotója: Szerencs Önkormányzat honlapja: Római Katolikus Templom (Munkás Szent József templom): https://www.szerencs.hu/categories/varos/statikus/katolkus-templom
[2] Alkotásai tükrében a kőszobrok mestere c. cikk: Szerencsi Hírek - 2012.03.09., 6. oldal: innen lehet letölteni:
https://www.szerencsihirek.hu/archivum/category/7-szerencsi-hirek-2012-es-szamai

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

A Munkás Szent József templom földszinti urnatemetőjének külső folyosója falán körben elhelyezve a stációképek
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504933
Feltöltve
2022.10.17. 07:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 07:38

I. Jézust halálra ítélik.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504965
Feltöltve
2022.10.17. 11:20
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ2000/1000 • 1/178 • 4.6mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 11:20
I. Jézust halálra ítélik.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

II. Jézus vállára veszi a keresztet.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504966
Feltöltve
2022.10.17. 11:20
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ2000/1000 • 1/191 • 4.6mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 11:20
II. Jézus vállára veszi a keresztet.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

III. Jézus először esik el.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504969
Feltöltve
2022.10.17. 11:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 11:20
III. Jézus először esik el.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

IV. Jézus találkozik édesanyjával.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504976
Feltöltve
2022.10.17. 11:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 11:20
IV. Jézus találkozik édesanyjával.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

V. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504975
Feltöltve
2022.10.17. 11:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 11:20
V. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

VI. Veronika megtörli Jézus arcát.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504971
Feltöltve
2022.10.17. 11:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 11:20
VI. Veronika megtörli Jézus arcát.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

VII. Jézus másodszor esik el.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504974
Feltöltve
2022.10.17. 11:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 11:20
VII. Jézus másodszor esik el.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

VIII. Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504968
Feltöltve
2022.10.17. 11:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 11:20
VIII. Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

IX. Jézus harmadszor esik el.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504963
Feltöltve
2022.10.17. 11:20
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ2000/1000 • 1/50 • 4.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 11:20
IX. Jézus harmadszor esik el.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

X. Jézust megfosztják ruhájától.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504967
Feltöltve
2022.10.17. 11:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 11:20
X. Jézust megfosztják ruhájától.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

XI. Jézust a keresztre szegezik.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504972
Feltöltve
2022.10.17. 11:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 11:20
XI. Jézust a keresztre szegezik.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

XII. Jézus meghal a kereszten.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504973
Feltöltve
2022.10.17. 11:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 11:20
XII. Jézus meghal a kereszten.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

XIII. Jézus testét leveszik a keresztről.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504964
Feltöltve
2022.10.17. 11:20
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ2000/1000 • 1/100 • 4.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 11:20
XIII. Jézus testét leveszik a keresztről.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

XIV. Jézus testét a sírba helyezik.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504970
Feltöltve
2022.10.17. 11:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 11:20
XIV. Jézus testét a sírba helyezik.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

A Munkás Szent József templom földszinti urnatemetőjének külső folyosója falán körben elhelyezve a stációképek.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504980
Feltöltve
2022.10.17. 12:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 12:07
A Munkás Szent József templom földszinti urnatemetőjének külső folyosója falán körben elhelyezve a stációképek.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

A Munkás Szent József templom földszinti urnatemetőjének külső folyosója falán körben elhelyezve a stációképek.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504930
Feltöltve
2022.10.17. 07:38
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ2000/1000 • 1/100 • 4.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 07:38
A Munkás Szent József templom földszinti urnatemetőjének külső folyosója falán körben elhelyezve a stációképek.

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

A Munkás Szent József templom. Középen az urnatemető altemplom bejárata. Az urnatemető külső folyosója falán körben elhelyezve találhatóak a stációképek.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504929
Feltöltve
2022.10.17. 07:38
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ2000/1000 • 1/606 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 07:38
A Munkás Szent József templom. Középen az urnatemető altemplom bejárata. Az urnatemető külső...Teljes szövegA Munkás Szent József templom. Középen az urnatemető altemplom bejárata. Az urnatemető külső folyosója falán körben elhelyezve találhatóak a stációképek.Kevesebb szöveg

"Keresztúti stációk" c. alkotás fotói

A Munkás Szent József templom. Középen az urnatemető altemplom bejárata.
Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
504981
Feltöltve
2022.10.17. 12:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.10.17. 12:08
A Munkás Szent József templom. Középen az urnatemető altemplom bejárata.
Összesen 19 fotó

Műlap története

22.10.17. 12:56
kalaposlány publikálta "Keresztúti stációk" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.