Városkapu emléktábla – Péterfia utcai kapu

Debrecen, Ajtó utca- Péterfia sarokház

Debrecen
Ajtó utca- Péterfia sarokház

Felállítás1976

TundeK62
2022.10.04. 09:25
A Városi Tanács 1976-ban egy 1750-es térkép alapján megjelölte emléktáblákkal a régi városkapukat. Itt az Alföldön nem volt elég kő, hogy városfalakat emeljenek, ezért aztán sáncokat és palánkokat építettek az idegenek ellen. A kapukon lehetett bejutni. Hét nagyobb kapu volt.
Debrecen város északi részén egyetlen kapun lehetett bejutni, a Péterfia utcai kapun keresztül. Ez vezetett a Nagyerdő felé, ami már külterületnek számított annak idején. Az épület, amire elhelyezték 1976-ban a bronz emléktáblát, egykor Óbester borozó volt. Ma Mátyás pince a hely neve, ahol most is enni, és inni lehet. A fotósorozatot épp azért nem tudtam előbb elkészíteni, mert tavasztól idáig nem lehetett látni ezt a táblát, mert takarták, a most már összehúzott napernyők.
Az épület tatarozásakor sem fordítottak valami sok figyelmet a táblának, simán otthagyták a rácsapott festéket, és nem takarította le azóta se, senki...
Úgy tűnik a táblák gazdátlanok...
Források:
Debrecen utcanevei Szerkesztő: Dr. Nábrádi Mihály Debrecen, 1984 p. 47.

"Városkapu emléktábla – Péterfia utcai kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
502627
Feltöltve
2022.10.04. 01:23
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.04. 01:23

"Városkapu emléktábla – Péterfia utcai kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
502628
Feltöltve
2022.10.04. 01:23
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 17.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.04. 01:23

"Városkapu emléktábla – Péterfia utcai kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
502629
Feltöltve
2022.10.04. 01:23
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO160

502630
Feltöltve
2022.10.04. 01:23
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.04. 01:23

"Városkapu emléktábla – Péterfia utcai kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
502631

502632
Feltöltve
2022.10.04. 01:23
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.04. 01:23

"Városkapu emléktábla – Péterfia utcai kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
502633
Feltöltve
2022.10.04. 01:23
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.04. 01:23

"Városkapu emléktábla – Péterfia utcai kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
543281
Feltöltve
2023.10.16. 16:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ34/10 • 1/250 • 4.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.16. 16:24

"Városkapu emléktábla – Péterfia utcai kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
543282
Feltöltve
2023.10.16. 16:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ34/10 • 1/200 • 4.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.16. 16:24

"Városkapu emléktábla – Péterfia utcai kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
543283
Feltöltve
2023.10.16. 16:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ44/10 • 1/60 • 11.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.16. 16:24

"Városkapu emléktábla – Péterfia utcai kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
543284
Feltöltve
2023.10.16. 16:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/250 • 20.6mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.16. 16:24
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.10.16. 16:24
4 új fotót töltöttem a "Városkapu emléktábla – Péterfia utcai kapu" műlaphoz
22.10.04. 09:25
TundeK62 publikálta "Városkapu emléktábla – Péterfia utcai kapu" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.