Zsámbék, Magyar utca 2.

Zsámbék
Magyar utca 2.
A templom bal oldalán, a gyógynövény kert közepén áll a kút.

Avatás2022. augusztus 18.
Készítés2021


ocsovai andrás
2022.10.05. 10:05
Oláh Katalin szobrászművész lapjának "Hírek, aktualitások" opciójában olvashatod:
" Premontrei Rend 900-dik évfordulójára a zsámbéki gyógynövénykertbe tervezett és megvalósított domborműves süttői mészkő kutam avatása volt 2022.08.18.-án 14 órakor.
A kutat tervezte és megvalósította Oláh Katalin Kinga szobrászművész.
Süttői mészkőből kivitelezte a Kőszobrász Kft. Pap János vezetésével. A domborművek kivitelezésében részt vett Oláh Katalin Kinga szobrászművész is.
Az ünnepségen köszöntötte a jelenlevőket: Holnapy Dénes Márton OPRAEM. plébános és Dr. Juhász Ágnes Katalin OPRAEM., a zsámbéki Premontrei Női Kanonokrend ált. főnöknője;
Kút avató beszédet mondott P. Kálmán Peregrin OFM. plébános, művészettörténész;
Beszédet mondott és a kutat, kertet megáldotta: Thomas Handgratinger OPRAEM. emeritus generális apát." [1]


A meghitten csendes, több művészi alkotás helyéül szolgáló templomkert egy igazán "zsámbékias" hangulatú díszkúttal gazdagodott. A gyógynövény ágyások és a közepébe állított kút rendezetté varázsolta a köztér ezen részét egyben emléket állít a Zsámbék történetét és jelenét meghatározó szerzetes rendnek.
A valós méretű hengeres kútkáva dombormű képei három részre osztható. Erdős életút, a villámcsapásos megtérési jelenet, szerzetesek csoportja követi a rendalapító püspökét.
Források:
[1] Alkotó, avatás, leírás, adatok, fényképek. https://olah-katalin.hu/index.php?id=7
További linkek
Lexikális adatok Szent Norbertről http://lexikon.katolikus.hu/N/Norbert.html
A Zsámbéki Premontrei Női Kanonokrend történetét, jelen tevékenységét, intézményeit, hitéletét honlapjukról is megismerheted. http://www.premontreinoverek.hu/index.php?lap=¶m=¢er=premontrei_kanonokrend



Cím alapján hasonló

"Szent Norbert-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
502835
Feltöltve
2022.10.04. 19:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.10.04. 19:27

"Szent Norbert-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
502836
Feltöltve
2022.10.04. 19:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/100 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.10.04. 19:28

"Szent Norbert-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
502834
Feltöltve
2022.10.04. 19:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/320 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.10.04. 19:25

"Szent Norbert-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
502837
Feltöltve
2022.10.04. 19:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/100 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.10.04. 19:30

"Szent Norbert-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
502898
Feltöltve
2022.10.05. 09:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/500 • 5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.10.05. 09:15

"Szent Norbert-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
502838
Feltöltve
2022.10.04. 19:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.10.04. 19:32

"Szent Norbert-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
502839
Feltöltve
2022.10.04. 19:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.10.04. 19:35

"Szent Norbert-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
502915
Feltöltve
2022.10.05. 09:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/640 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.10.05. 09:22

"Szent Norbert-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
502926
Feltöltve
2022.10.05. 09:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.10.05. 09:26

"Szent Norbert-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
502932
Feltöltve
2022.10.05. 09:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/200 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.10.05. 09:28

"Szent Norbert-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
502940
Feltöltve
2022.10.05. 09:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.10.05. 09:32

"Szent Norbert-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
502943
Feltöltve
2022.10.05. 09:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.10.05. 09:35

"Szent Norbert-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
502840
Feltöltve
2022.10.04. 19:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.10.04. 19:38
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.10.05. 10:05
ocsovai andrás publikálta "Szent Norbert-kút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.