Budapest, V. kerület, Kossuth Lajos u. 1.

Budapest
V. kerület, Kossuth Lajos u. 1.
A templom sarkán

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Neszták Béla
2009.05.11. 10:54
A kerékvetőknek, másnéven kapu- vagy utcabálványoknak az volt a szerepük, hogy védjék az épületet a kocsik kerekeitől. (Ezek általában kőből vagy öntött vasból készültek.) Ennél a példánynál az lepett meg, hogy nem ez volt a funkciója, hiszen nem ő védi az épületet, hanem fordítva. A felvételt azért készítettem ilyen szögből, mert felmerült bennem az a gondolat, hogy talán a templom építése előtt utcasarok kijelölő szerepe volt. A templom pillérének kialakításakor ügyesen jártak el, mert kihasználták a kő széle adta maximális lehetőséget, és így nem a kő védi a templomot, hanem fordítva. (De az is lehet, hogy a követ utólag helyezték oda)



Cím alapján hasonló

"Kerékvető" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
18171
Feltöltve
2009.05.09. 14:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.05.09. 14:02

"Kerékvető" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
306257
Feltöltve
2018.03.14. 15:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.14. 15:42

"Kerékvető" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
306258
Feltöltve
2018.03.14. 15:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/420 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.14. 15:42

"Kerékvető" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
306259
Feltöltve
2018.03.14. 15:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/850 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.14. 15:43

"Kerékvető" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
306260
Feltöltve
2018.03.14. 15:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.14. 15:43

"Kerékvető" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
306261
Feltöltve
2018.03.14. 15:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.14. 15:43
Összesen 6 fotó

Műlap története

22.11.22. 13:25
Megérintettem a "Kerékvető" alkotást
19.02.27. 11:39
Megérintettem a "Kerékvető" alkotást
18.11.04. 11:57
Megérintettem a "Kerékvető" alkotást
18.09.22. 17:19
Megérintettem a "Kerékvető" alkotást
18.03.28. 15:29
Megérintettem a "Kerékvető" alkotást
18.03.14. 15:43
1 új fotót töltöttem a "Kerékvető" műlaphoz
18.03.14. 15:43
1 új fotót töltöttem a "Kerékvető" műlaphoz
18.03.14. 15:43
1 új fotót töltöttem a "Kerékvető" műlaphoz
18.03.14. 15:42
1 új fotót töltöttem a "Kerékvető" műlaphoz
18.03.14. 15:42
1 új fotót töltöttem a "Kerékvető" műlaphoz
18.02.14. 17:55
A "Kerékvető" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.02.14. 12:38
Megérintettem a "Kerékvető" alkotást
17.05.16. 15:23
Megérintettem a "Kerékvető" alkotást
09.05.11. 10:54
Neszták Béla publikálta "Kerékvető" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.