Miskolc, Tóth Árpád utca 12.

Miskolc
Tóth Árpád utca 12.
Az általános iskola aulájában található.

Felállítás1976

Somos Miklós (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2022.09.29. 20:51
Miskolc Diósgyőr városrészében újonnan épült 20 tantermes, akkori nevén 21. számú Általános Iskola előcsarnokában lévő falfelület díszítésére pályázatot írtak ki. Az elképzelés mozaik vagy faintarzia tervezése volt, több neves festőművész (Bencze László, Fabók Gyula, Fajó János, Gerzson Pál, Kántor Lajos, Somos Miklós, Tamás Ervin és Tóth Imre) is benyújtotta a pályázati anyagát, melynek beérkezési határideje 1974. január 10-én járt le. A pályázatok elbírálására is a kor neves művészeit illetve művészettörténészeit kérték fel. Blaski János festőművész, Németh Lajos és Újvári Béla művészettörténészek vettek részt a zsűrizésben.[1]

Somos Miklós pályaműve került ki nyertesként, ő kapta a megbízást egy hatalmas méretű faintarzia elkészítésére. A festőművész ekkor már túl volt több nagyméretű murália (pannó, mozaik illetve faintarzia) elkészítésén, bizonyára nem volt szokatlan számára ismét egy méretes alkotás tervezése és megvalósítása.

Az elmúlt évek, évtizedek folyamán az oktatási intézmény neve megváltozott, Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola nevet vette fel. Ami viszont nem változott, hogy az 1976-ban elkészült "Tanulás" fantázianevet viselő 6,3*20,7 méter méretű monumentális faintarzia mind a mai napig megtalálható és látható az iskola aulájában, melyet nyár végén egy miskolci családi nyaralás alkalmával kisebbik fiammal vettünk alaposan szemügyre és kaptunk lencsevégre. [2]

Lehet én vagyok túl földhözragadt gondolkodású vagy nem megfelelő látásmóddal rendelkezem, de többször végignéztem a készített fotókat és a mai napig nem jöttem rá, hogy mit is akart ábrázolni a festőművész...

Köszönöm szépen az iskola igazgatónőjének, Vucskó Zsuzsanna hozzájárulását a fotózáshoz és a műlap létrejöttéhez!
Források:
[1] Képzőművészeti pályázatok, 1974. január-február: https://adt.arcanum.com/hu/view/Muveszet1960_1974/?query=somos%20mikl%C3%B3s%20faintarzia&pg=105&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)
[2] Köztéri munkák 1976. május - https://adt.arcanum.com/hu/view/Muveszet1960_1976/?pg=465&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)
További linkek
Somos Miklós életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/4188

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Tanulás" c. alkotás fotói

Alkotó
Somos Miklós (festőművész)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
502186
Feltöltve
2022.09.29. 20:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/80 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.09.29. 20:30

"Tanulás" c. alkotás fotói

Alkotó
Somos Miklós (festőművész)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
502187
Feltöltve
2022.09.29. 20:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/50 • 24mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.09.29. 20:30

"Tanulás" c. alkotás fotói

Alkotó
Somos Miklós (festőművész)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
502188
Feltöltve
2022.09.29. 20:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/30 • 24mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.09.29. 20:30

"Tanulás" c. alkotás fotói

Alkotó
Somos Miklós (festőművész)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
502189
Feltöltve
2022.09.29. 20:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/40 • 24mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.09.29. 20:30

"Tanulás" c. alkotás fotói

Alkotó
Somos Miklós (festőművész)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
502190
Feltöltve
2022.09.29. 20:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.09.29. 20:30

"Tanulás" c. alkotás fotói

Alkotó
Somos Miklós (festőművész)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
502191
Feltöltve
2022.09.29. 20:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/100 • 26mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.09.29. 20:30

"Tanulás" c. alkotás fotói

Alkotó
Somos Miklós (festőművész)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
502192
Feltöltve
2022.09.29. 20:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/80 • 28mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.09.29. 20:30

"Tanulás" c. alkotás fotói

Alkotó
Somos Miklós (festőművész)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
502193
Feltöltve
2022.09.29. 20:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/40 • 35mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.09.29. 20:30

"Tanulás" c. alkotás fotói

Alkotó
Somos Miklós (festőművész)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
502194
Feltöltve
2022.09.29. 20:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/20 • 38mm • ISO800

502195

502196

Összesen 11 fotó

Műlap története

22.09.29. 20:51
Szapet publikálta "Tanulás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.