Székesfehérvár, Olimpia Park

Alternatív, helyi címek:1952 Helsinki magyar olimpiai bajnokai

Székesfehérvár
Olimpia Park
A Bregyó-tó mögötti Olimpiai Parkban található.

Avatás2022. október 11.

Szapet
2022.10.16. 11:12
Év elején már lehetett róla olvasni, hogy városunkban emléket állítanak az 1952-es Helsinki olimpián dobogós helyezést magyar sportolóknak. Az alkotás részére a Bregyó mögötti Olimpiai Parkban biztosítanak helyet. A 70 évvel ezelőtti olimpia volt eddig magyar szempontból az egyik legsikeresebb ötkarikás játékokon való szereplés: 16 arany, 10 ezüst és 16 bronzérmet szereztek sportolóink.[1]

Melocco Miklós szobrászművész kapta a felkérést az emlékmű megtervezésére, aki felesége sugallatára (azt találta mondani, hogy erről a dicső olimpiáról könyvet kellene írni, nem szobrot készíteni) egy könyvespolcot tervezett, tetején egy nyitott könyvvel: https://www.youtube.com/watch?v=wqLgvJ8J9yc[2]

Kű Lajos, az Aranycsapat alapítvány elnöke volt az emlékmű ötletgazdája, mely süttői mészkőből készült, kivitelezését a Reneszánsz Zrt. végezte.[3] A kis könyvespolcon egymás mellett sorakozó könyvek fölött egy felirat olvasható: "A magyar nép egyetlen szabad kiáltása volt". Felül egy nagyméretű nyitott könyv, melynek fedlapjain a magyar címer, az olimpiai ötkarika és 1952 Helsinki felirat látható. A belső oldalak az olimpián érmeket nyert sportolók neveit tartalmazza sportáganként.

Az emlékmű ünnepélyes avatására 2022. október 11-én került sor.[4]
Források:
[1] Eldőlt: Fehérváron lesz az 1952-es olimpia emlékműve: https://fmc.hu/2022/01/29/eldolt-fehervaron-lesz-az-1952-es-olimpia-emlekmuve
[2] Hetvenéves olimpiai emlékmű Székesfehérváron: https://www.youtube.com/watch?v=wqLgvJ8J9yc
[3] Reneszánsz Zrt.: https://www.reneszansz.hu/index
[4] Felavatták az 1952-es Helsinki olimpia hőseinek tiszteletére készült emlékművet: https://www.feol.hu/helyi-kozelet/2022/10/felavattak-az-1952-es-helsinki-olimpia-hoseinek-tiszteletere-keszult-emlekmuvet
További linkek
Melocco Miklós életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Melocco_Mikl%C3%B3s

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Olimpiai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504774
Feltöltve
2022.10.15. 16:57
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/960 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.15. 16:57

"Olimpiai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504775
Feltöltve
2022.10.15. 16:57
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/906 • 4mm • ISO20

504776
Feltöltve
2022.10.15. 16:57
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/750 • 4mm • ISO20

504780
Feltöltve
2022.10.15. 16:58
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/762 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.15. 16:58

"Olimpiai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504781
Feltöltve
2022.10.15. 16:58
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/979 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.15. 16:58

"Olimpiai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504782

504777
Feltöltve
2022.10.15. 16:57
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/1171 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.15. 16:57

"Olimpiai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504778
Feltöltve
2022.10.15. 16:57
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/1021 • 4mm • ISO20

504779
Feltöltve
2022.10.15. 16:57
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/1066 • 4mm • ISO20

504783
Feltöltve
2022.10.15. 16:58
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/906 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.15. 16:58

"Olimpiai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504784
Feltöltve
2022.10.15. 16:58
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/889 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.15. 16:58

"Olimpiai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504785
Feltöltve
2022.10.15. 16:58
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/842 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.15. 16:58

"Olimpiai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504786
Feltöltve
2022.10.15. 17:15
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/1000 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.15. 17:15

"Olimpiai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504787
Feltöltve
2022.10.15. 17:16
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/941 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.15. 17:16

"Olimpiai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504789

504788
Feltöltve
2022.10.15. 17:16
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/1000 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.15. 17:16

"Olimpiai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504790

504791
Feltöltve
2022.10.15. 17:16
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/666 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.15. 17:16

"Olimpiai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504792
Feltöltve
2022.10.15. 17:16
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/685 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.15. 17:16

"Olimpiai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504793

504794
Feltöltve
2022.10.15. 17:16
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/857 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.15. 17:16

"Olimpiai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504795
Feltöltve
2022.10.15. 17:19
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/800 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.15. 17:19
Összesen 22 fotó

Műlap története

22.10.16. 11:12
Szapet publikálta "Olimpiai emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.