Siófok, Isztria sétány

Angol cím:Fishermen

Siófok
Isztria sétány
A kikötő melletti Rózsaliget szélén áll az alkotás.

Felállítás2022. július
Felállítás1996
Felállítás1971

Előzmény
Halászok
Előzmény
Halászok
Ády
2022.09.20. 13:45
Az alkotást a 60-as évek elején épült szállodasor első épületénél, a Balaton szálló előtt állították fel. A Balatonpart közelében álló szobor halászokat ábrázol, az egyik kezében evező és egy hal, a másik kezében halászháló. A kétalakos bronz kompozíciót Somogyi József szobrászművész készítette. [1]
A rendszerváltás után, a szálloda privatizációjakor a Pannónia Rt. vezérigazgatója a városnak adományozta a szobrot, amit áthelyeztek a kikötő mellett lévő parkba. [2]

2022-ben nagyszabású parkrendezés történ, ekkor a szobrot áthelyezték, kb ötven méterre az előző helyétől. Én sajnálom mert, így már nem olyan hangsúlyos helyen áll. Sőt! Eddig a füvön napfényes helyen volt a szobor, lehetett vele fotózkodni, élt a térben. Most behelyezték a virágágyásba és megközelíthetetlen, így ha idővel megnőnek a bokrok, a fél szobor nem fog látszani. El is fordították, ezért hátfényes és sokkal árnyékosabb a hely. De ha ez mind nem volna elég, sikerült elé helyezni egy szemeteskukát! Gratulálok!!! Így kell c vágányra helyezni, egy szép szobrot.

"A halászok a partra néznek
Somogyi József szobra a siófoki szállodasor előtt
Mintha egyenesen a még hideg vízből jöttek volna elő a feltúrt ingujjá, nadrágszárú halászok. Ünnepséget, avatást elkerülve helyeztek él Somogyi József kétszeres Kossuth-díjas szobrászművésznek, a Magyar Képzőművészek Szövetsége főtitkárának új alkotását. A kétalakos, nagyméretű kompozíció a Balaton egykori életét eleveníti meg, emléket állítva az ősi foglalkozásnak, a halászatnak és az itt élő embereknek, a halászoknak. A szobor a siófoki szállodasor előtt, a Balaton-szálló parkjában kapott helyet.
Egyelőre a bronzhalászok csak magukban állnak a parton, a zöld pázsit még elhagyatott. De nemsokára kezdődik a nyár!" [1]
Források:
[1] Felállítás: Somogyi Néplap, 1971. május 8. (27. évfolyam, 16. szám) 11. o.
[2] Áthelyezés: Somogyi Hírlap, 1996. december 21. (7. évfolyam, 298. szám) 5. o.
További linkek
Somogyi József szobrászművész életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/4177
Átadták a megújult rózsakertet: https://www.travelo.hu/kozel/20220719--siofok-illatozo-rozsakertje-megnyitott-atadtak.html

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Halászok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
501107
Feltöltve
2022.09.20. 12:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 22.09.20. 12:51

"Halászok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
501127

501114

501108

501110

501109

501111

501113

501112

501122

501121

501120

501119

501116

501124

501123

501125

501118

501115

501126

501117
Feltöltve
2022.09.20. 12:51
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 22.09.20. 12:51
Összesen 21 fotó

Műlap története

22.09.20. 13:45
Ády publikálta "Halászok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.