Komló, Szilvási út
Archív képek

Angol cím:Coal Miners' Memorial

Komló
Szilvási út
A Belváros feletti meredek domboldalon elterülő Bányász-parkban. El se...Teljes szövegA Belváros feletti meredek domboldalon elterülő Bányász-parkban. El se lehet téveszteni, a főutcáról jól látszik.Kevesebb szöveg

Felállítás1973

Berci
2009.05.09. 14:46
Komló: bányaváros, a hazai feketekőszén egykori fellegvára, gyönyörű fekvéssel a Mecsek hegyvonulatai között. Aki nem járt még ott, szép fekvéséről sem tudhat sokat - és nem tudhatja, hogy mennyi szobor és más képzőművészeti alkotás rejtőzik a város utcáin, terein, épületein.
A város talán legismertebb alkotásával, a Bányász-emlékművel folytatom (többek között), hosszú kihagyás után Komló szobrainak bemutatását.

A betonból, labradoritból és krómacélból készült, bányaácsolat-formából térplasztikává alakuló modern alkotás Komló egyik jelképe. A várost a szénbányászat tette naggyá, a szénnek köszönheti szinte mindenét, várossá válását is, amire méltón emlékeztet a szép, monumentális emlékhely.

2000-ben az emlékmű kiegészült egy, a mártírok, áldozatok nevét felsoroló, hosszú márványfallal, valamint a bányászat kezdetére utaló bányászkalapáccsal és a bányászat végére utaló, ugyanilyen, lefelé fordított jelképpel. (Végigfotóztam a márványtáblákat, de sajnos ezek közül egy kép életlen lett, így úgy döntöttem, nem töltöm fel az erről készült fotókat.)

Ifj. Szabó Istvánnak van még egy bányásztémájú szobra Komlón, amely korábban készült: a Kökönyös városrész központi terén álló remek, kétalakos "Bányászok". Hamarosan következik!
László Mária
2014.09.22. 00:05
Állíttatta Komló Város Tanácsa és a Mecseki Szénbányák. Tiszteletből a bányászoknak, 1973.
Források:
Az emlékműről készített fotók.
Angol leírás, sztori
Berci
2009.05.09. 14:46
The monumental sculpture commemorates the mining and the miners.

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
18144
Feltöltve
2009.05.09. 00:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.05.09. 00:47

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
18145
Feltöltve
2009.05.09. 00:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.05.09. 00:48

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
18146
Feltöltve
2009.05.09. 00:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.05.09. 00:49

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
18147

18149
Feltöltve
2009.05.09. 00:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.05.09. 00:51

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
18150

18151

18152
Feltöltve
2009.05.09. 00:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.05.09. 00:52

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
18153
Feltöltve
2009.05.09. 00:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.05.09. 00:53

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
180461
Feltöltve
2014.09.21. 23:51
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.09.21. 23:51

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
180462
Feltöltve
2014.09.21. 23:53
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.09.21. 23:53

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
180463
Feltöltve
2014.09.21. 23:56
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.09.21. 23:56

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
180464
Feltöltve
2014.09.21. 23:58
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.09.21. 23:58

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
180467
Feltöltve
2014.09.22. 00:00
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.09.22. 00:00

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
243962
Feltöltve
2016.06.23. 23:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/950 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.06.23. 23:09

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
243963
Feltöltve
2016.06.23. 23:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.06.23. 23:10

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
243964
Feltöltve
2016.06.23. 23:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.06.23. 23:10

Archív fotók

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Forrás: fortepan.hu
Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
89022
Feltöltve
2011.07.09. 19:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.07.09. 19:20
Archív felvétel
Forrás: fortepan.hu

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Forrás: fortepan.hu
Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
89023
Feltöltve
2011.07.09. 19:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.07.09. 19:24
Archív felvétel
Forrás: fortepan.hu
Összesen 19 fotó

Műlap története

16.06.23. 23:10
1 új fotót töltöttem a "Bányász-emlékmű" műlaphoz
16.06.23. 23:10
1 új fotót töltöttem a "Bányász-emlékmű" műlaphoz
16.06.23. 23:09
1 új fotót töltöttem a "Bányász-emlékmű" műlaphoz
15.04.09. 16:46
A "Bányász-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.22. 00:00
1 új fotót töltöttem a "Bányász-emlékmű" műlaphoz
14.09.21. 23:58
1 új fotót töltöttem a "Bányász-emlékmű" műlaphoz
14.09.21. 23:56
1 új fotót töltöttem a "Bányász-emlékmű" műlaphoz
14.09.21. 23:53
1 új fotót töltöttem a "Bányász-emlékmű" műlaphoz
14.09.21. 23:51
1 új fotót töltöttem a "Bányász-emlékmű" műlaphoz
14.09.18. 19:45
A "Bányász-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.07.09. 19:24
1 új fotót töltöttem a "Bányász-emlékmű" műlaphoz
11.07.09. 19:20
1 új fotót töltöttem a "Bányász-emlékmű" műlaphoz
09.05.09. 14:46
Berci publikálta "Bányász-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.