Baja, Árpád tér 1.

Állapot: Ellopták, eltűnt

Baja
Árpád tér 1.
Az egykori MSZMP pártházat díszítette.

Felállítás1981

Mohácsi Ferenc (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2022.09.13. 09:47
Mohácsi Ferenc festőművész 1978. év végén kapta a megbízást a bajai MSZMP székházának díszítéseként egy közel 2x4 méteres (egészen pontosan 185x380 cm méretű) gobelin megtervezésére, elkészítésére.[1]

A festőművész lánya, Mohácsi Judit visszaemlékezési alapján édesapja akkor már nagyon beteg volt, ez volt az utolsó murális munkája. A gobelin szövését az évtizedes tapasztalatokkal és gyakorlattal rendelkező baráti házaspár Csehi Pál és Csehi Mária végezte. Mohácsi Ferenc a betegsége miatt sajnos már nem tudott olyan aktívan részt venni eme gobelin kivitelezésében, holott korábban folyamatosan jelen volt a színek kiválasztásánal is, ha kellett akkor visszabontatta és újraszövette a falitextil egyes részeit.

A bajai gobelin elkészültét és elhelyezését már nem élhette meg, 1980. augusztus elején elhunyt. Lánya erőfeszítései a gobelin felkutatására nem vezettek eredményre. (Az általa írt összefoglalóban a bajai gobelin helyét tévesen jelölte meg, a tíz évvel korábban készült székesfehérvári alkotás készült az ottani SZMT székház részére, a bajai az MSZMP székházat díszítette.)[2]

Horváth Ninett, a bajai könyvtár egyik munkatársa már évekkel ezelőtt is a segítségemre sietett, amikor - szintén az egykori pártszékház részére készült - kettő mozaik alkotást kerestem. Akkor Ninett közreműködésével nagyon gyorsan sikerült is megtalálnom azokat. Ismét felvettem vele a kapcsolatot, hátha valaki tud valamit a gobelin sorsáról, azonban az épületben jelenleg működő Kormányhivataltól kapott visszajelzés alapján nem rendelkeznek információval annak sorsával, kilétével kapcsolatban.

A rendszerváltás során a pártházak funkciói megszűntek, a székházakba a legtöbb helyen egyéb állami intézmények, kormányhivatalok, iskolák költöztek, esetleg irodaházakká alakították át. A gobelineket az esetek többségében - ha még nem ette meg őket egy-egy molycsalád vagy a cigarettafüst nem tette tönkre - egyszerűen leakasztották a falról és raktárba helyezték.

A gobelin eltűnésének időpontjáról és körülményeiről nem rendelkezem pontos információval, a rendszerváltás körüli időpont csak kósza feltételezés részemről, de ezek a gyakori tapasztalatok. Bízunk benne, hogy eme falitextil is csak valahol egy raktár mélyén porosodik, talán egyszer előkerül valahonnan.

(Kieg: nemrég egy raktár mélyén egy felcsavart, porosodó, 1969-ben készült gobelint sikerült felfedeznem és beazonosítanom, de ez már egy következő műlapra tartozik...)
Források:
[1] Művészet, 1982 (23. évfolyam, 5. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/Muveszet1960_1982/?pg=329&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)
[2] Mohácsi Ferenc weboldala: https://mohacsi.webnode.hu/fenykepgaleria/muralis-munkak/
További linkek
Mohácsi Ferenc életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/alkotok/megtekintes/3584/mohacsi-ferenc
Mohácsi Ferenc weboldala: https://mohacsi.webnode.hu/

Szapet műlapja

Kapcsolódó
Mozaik

Cím alapján hasonló

"Gobelin" c. alkotás fotói

Alkotó
Mohácsi Ferenc (festőművész)
Település
Baja
Feltöltő
Azonosító
499632
Forrás
https://mohacsi.webnode.hu/fenykepgaleria/muralis-munkak/
Feltöltve
2022.09.06. 21:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.09.06. 21:12
Archív felvétel

"Gobelin" c. alkotás fotói

a gobelin részlete
Alkotó
Mohácsi Ferenc (festőművész)
Település
Baja
Feltöltő
Azonosító
499637
Forrás
https://mohacsi.webnode.hu/fenykepgaleria/muralis-munkak/
Feltöltve
2022.09.06. 21:16

Szapet 22.09.06. 21:16
Archív felvétel
a gobelin részlete

"Gobelin" c. alkotás fotói

a gobelin részlete
Alkotó
Mohácsi Ferenc (festőművész)
Település
Baja
Feltöltő
Azonosító
499638

499639

499640

499636
Forrás
https://mohacsi.webnode.hu/fenykepgaleria/muralis-munkak/
Feltöltve
2022.09.06. 21:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.09.06. 21:12
Archív felvétel
a gobelin részlete
Összesen 6 fotó

Műlap története

22.09.13. 09:47
Szapet publikálta "Gobelin" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.