Minich József és felesége síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
19-1-14 számú síremlék

Felállítás1900

Kosztolányi-Kann Gyula (építész, közreműködő)

Nem köztéri:Temető, sírkert
TundeK62
2022.09.15. 23:52
Minich József szobrász 1830-ban született, és 1899-ben halt meg. Síremlékét 1900-ban tervezte meg Kosztolányi Kann Gyula építész. A portrédomborművet Kallós Ede alkotta. Lánya Minich Ida festő, aki Lyka Károlynak volt a felesége.
Minich József felesége, Ősz Emma 1910-ben halt meg, őt is ide temették el.
A síremlék elég rossz fizikai állapotban van. Mind a mészkő, mind a bronz dombormű. Megtaláltam a szignót is a domborművön.

Életrajza a Művészeti lexikonból: "Pesten működött mint díszítőszobrász.1868-ban Károlyi Alajos gróf palotájának díszes mennyezetét, majd a fővámház épületének szobrait, és a kajdacsi emlékkápolna oltárát készítette. Kiállítása volt a régi Műcsarnokban."

Halálhíre a korabeli újságból: "MINICH JÓZSEF, szobrász, volt negyvennyolczas honvéd, 68 éves korában, Budapesten. Egyike volt a Képzőművészeti Társulat legrégibb tagjainak, de már jó ideje nyugalomba vonult."
Források:
Tóth Vilmos: "Nemzeti nagylétünk nagy temetője", A Fiumei úti sírkert és a salgótarjáni utcai zsidó temető adattára, Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2018. (132. p.)

Művészeti lexikon 3. kötet: 351. p.

Halálhíre a Vasárnapi Újságban (fizetős): https://adt.arcanum.com/hu/view/VasarnapiUjsag_1899/?query=minich%20j%C3%B3zsef%20s%C3%ADreml%C3%A9ke&pg=162&layout=s
További linkek
Az építész tervezőről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kosztol%C3%A1nyi-Kann_Gyula

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Minich József és felesége síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeKosztolányi-Kann Gyula (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
498190
Feltöltve
2022.08.23. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.23. 20:57

"Minich József és felesége síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeKosztolányi-Kann Gyula (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
498187
Feltöltve
2022.08.23. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/100 • 26.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.23. 20:57

"Minich József és felesége síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeKosztolányi-Kann Gyula (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
498188
Feltöltve
2022.08.23. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/100 • 11.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.23. 20:57

"Minich József és felesége síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeKosztolányi-Kann Gyula (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
498189
Feltöltve
2022.08.23. 20:57
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ50/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.23. 20:57

"Minich József és felesége síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeKosztolányi-Kann Gyula (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
498191
Feltöltve
2022.08.23. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.23. 20:57

"Minich József és felesége síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeKosztolányi-Kann Gyula (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
498186
Feltöltve
2022.08.23. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 14.8mm • ISO125

498185

Összesen 7 fotó

Műlap története

22.09.15. 23:52
TundeK62 publikálta "Minich József és felesége síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.