Kosztolányi Dezső-emléktábla

Szabadka (Суботица), Széchenyi István utca 2. (Иштвана Сечењија 2.)

Szabadka (Суботица)
Széchenyi István utca 2. (Иштвана Сечењија 2.)
Az iskola külső homlokzatán.

Avatás1993. március 29.

Benkő Gabriella Emese
2023.01.11. 10:11
Kosztolányi Dezső, "(Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, eszperantista, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja." [1]

Mivel szülőháza már nem áll, így a Svetozar Marković Gimnázium (az egykori Községi Főgimnázium) épületén a valamikori igazgatói lakás falán, domborműves tábla hirdeti Kosztolányi emlékét. Az emléktáblát a városi tanács és az akkori magyar polgármester kezdeményezésére állították születésének 108. évfordulója alkalmával. Almási Gábor a városban élő, és alkotó szobrászművész készítette a bronz arcképet. [2]
A fehér márványtábla felső harmadán középen látható a nyitott tenyérnyi bronz relief, alul három nyelven emlékező szöveg olvasható. A sarokban az avatás dátuma a másikban az adományozó neve olvasható.

Előzetes: "Szabadkán Kosztolányira emlékeznek
A rendezvénysorozat március 29-én délelőtt Kosztolányi Dezső mellszobrának megkoszorúzásával kezdődik, majd leleplezik az ez alkalomból a gimnázium épületén elhelyezett emléktáblát. " [3]

Avatása: "A Kosztolányi Dezső születésének évfordulójára szervezett ünnepségen - melyet szülővárosában, Szabadkán emléktábla leleplezéssel, kiállítással, tudományos tanácskozással és a diákok nyelvi vetélkedőjével tettek kétnapossá - beszédet mondott Csoóri Sándor költő, a Magyarok Világszövetségének elnöke. " [4]

Az emléktábla állítása nagy vihart kavart, az akkor már több mint 14 százalékban szerb lakosú Szabadkán, első este megrongálták a táblát, erről bővebben olvashatunk a mellékelt forrásban. [5] Sajnos mind a mai napig céltáblája a rongálóknak, ez látható a képeken is.

Megrongálták: "Kinek vétett a Kosztolányi- emléktábla? - tette fel a kérdést ez év április 14-én az újvidéki Magyar Szó azt követően, hogy előző nap éjjel ismeretlen tettesek autólakk sprayvel befújták a feliratok egy részét. A cirill betűs szerb szöveg érintetlen maradt, a magyar nyelvűre kérdőjelet rajzoltak, a horvát szöveget pedig lefedték, akárcsak a háromnyelvű aláírást, mely szerint a táblát a város polgárai helyezték el.“ „Az emléktáblát ez év március 29-én leplezték le... a szabadkai gimnázium épületén, azon a helyen, ahol családja élt. Elhelyezését óriási viták előzték meg, egyrészt Kosztolányi magyar volta, másrészt az említett feliratok miatt, egyesek szerint ugyanis minden, ami horvát, az fasiszta és usztasa, s nem tudnak kibékülni a gondolattal, hogy miközben a gyakorlatban egyre inkább a szerb nyelv és a cirill írás hódít teret hivatalos nyelvként és írásként, addig Szabadkán három nyelvet és két írást vezetett be az önkormányzat.“ "[5]
Források:
[1] Életrajz: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kosztol%C3%A1nyi_Dezs%C5%91
[2] Alkotó: http://adattar.vmmi.org/index.php?ShowObject=alkoto&id=2&keptarid=0
[3] Avatási előzetes: Délmagyarország, 1993. március 29. (83. évfolyam, 73. szám) 5. oldal.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Delmagyarorszag_1993_03/?pg=399&layout=s
[4] Avatás: Délmagyarország, 1993. március 31. (83. évfolyam, 75. szám) 5. oldal.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Delmagyarorszag_1993_03/?pg=431&layout=s
[5] Megrongálták: Vasárnap - családi magazin, 1993. 08. 22. (26. évfolyam, 33. szám)10. oldal.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/UjSzo_1993_Vasarnap_2/?pg=309&layout=s
További linkek
https://library.hungaricana.hu/hu/view/UjSzo_1993_Vasarnap_2/?pg=309&layout=s

Cím alapján hasonló

"Kosztolányi Dezső-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
513076
Feltöltve
2023.01.05. 00:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.05. 00:17

"Kosztolányi Dezső-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
514278
Fotózva
2015. június
Feltöltve
2023.01.18. 13:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/40 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.18. 13:10
2015. június

"Kosztolányi Dezső-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
513077
Feltöltve
2023.01.05. 00:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/80 • 46mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.05. 00:17

"Kosztolányi Dezső-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
513079
Feltöltve
2023.01.05. 00:21

Benkő Gabriella Emese 23.01.05. 00:21

"Kosztolányi Dezső-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
513081
Feltöltve
2023.01.05. 00:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/250 • 170mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.05. 00:21

"Kosztolányi Dezső-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
513080
Feltöltve
2023.01.05. 00:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/80 • 55mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.05. 00:21

"Kosztolányi Dezső-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
513078
Feltöltve
2023.01.05. 00:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/320 • 200mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.05. 00:17
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.01.18. 13:10
1 új fotót töltöttem a "Kosztolányi Dezső-emléktábla" műlaphoz
23.01.11. 10:11
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Kosztolányi Dezső-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.