Fráter László-emléktábla

Berettyóújfalu, Kossuth Lajos utca 6.

Alternatív, helyi címek:Ippi és Érkeserűi dr. Fráter László emléktáblája

Berettyóújfalu
Kossuth Lajos utca 6.
Az egykori megyeháza, emeletén a róla elnevetett terem belső faláb.

Felállítás2011


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2022.07.23. 09:35
Dr. Fráter László (Nagyvárad, 1887- Berettyóújfalu, 1958) politikus, jogász, az egykori csonka Bihar Vármegye alispánja, főszolgabíró.

Tiszteletére 2016-ban emléktáblát avattak az egykori csonka Bihar Vármegye megyeháza épületének emeleti dísztermében, amelyet róla neveztek el. (Ma a kormányhivatal működik a szépen felújított épületben.) A vésett festett fehér márványtábla felső részén látható a bronz portré, alul emlékező szöveg olvasható. A domborművet Kurucz Imre helyi szobrászművész készítette. [2]

"A napokban avatták legutóbbi alkotását, az egykori bihari vármegyeháza dísztermében, melyet Fráter Lászlóról, a volt alispánról neveztek el, aki 1958-ban halt meg, s Berettyószentmártonban van eltemetve. Ez a munka egy portré domborműves emléktábla. A portrét eredeti, pontos, jó fénykép alapján mintázta. " [2]
Források:
[1] A tábla alapján, Fráter: https://www.berettyohir.hu/index.php/kultura/1739-tudastar-dr-frater-laszlo-alispan
[2] Alkotó, avatás: előfizetős forrás https://adt.arcanum.com/hu/view/HajduBihariNeplapNaplo_2011_06/?pg=135&layout=s
Hajdú-Bihari Napló 2011. június 10. (68. évfolyam, 135. szám) 4. oldal.
További linkek
Megemlékezés: https://www.facebook.com/Berettyoujfalumindannyiunkvarosa/photos/dr-fr%C3%A1ter-l%C3%A1szl%C3%B3-emblematikus-alakja-volt-a-csonk%C3%A1n-maradt-bihar-v%C3%A1rmegye-triano/2164972803518642/



Cím alapján hasonló

"Fráter László-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
494869
Feltöltve
2022.07.22. 15:44
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/33 • 6mm • ISO331

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.22. 15:44

"Fráter László-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
494870
Feltöltve
2022.07.22. 15:44
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/33 • 6mm • ISO262

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.22. 15:44

"Fráter László-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
494872
Feltöltve
2022.07.22. 15:45
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/160 • 80mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.22. 15:45

"Fráter László-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
494871
Feltöltve
2022.07.22. 15:44
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/33 • 6mm • ISO303

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.22. 15:44

"Fráter László-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
494873
Feltöltve
2022.07.22. 15:45
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/60 • 270mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.22. 15:45
Összesen 5 fotó

Műlap története

22.07.23. 09:35
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Fráter László-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.