Visonta, Erőmű út

Visonta
Erőmű út
Az erőmű irodaépülete előtt áll, a kis belső udvaron a porta felől.

Avatás1986. május 1.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2022.09.07. 14:16
Prométheusz a görög mitológia egyik alakja, egy titán, aki ellopta a tüzet az istenektől az embereknek. [1]

Itt ahol hazánk áramfogyasztásának közel tíz százalékát termelik, nagyon is szimbolikus jelentése van, és máig aktuális a most bemutatott alkotás.

Az MVM Mátra Erőmű (korábban Gagarin Hőerőmű) belső kis udvarán áll a monumentálisan nagy szobor. Vörösréz domborításból készült, Király Róbert szobrászművész munkája, 1986 tavaszán az erőmű felújításának kezdetén került felavatásra. Az erőmű marcona szobra, csonka gúla alakú, mészkő lapokkal borított méteres talapzaton látható. Terpeszben áll vastag lábain, jobb kezében épp a villámokat tartja, arcán heroikus küzdelem vonásai láthatók. Combig érő tunikáját görögös minta díszíti.

2012. nyarán a kis térre bekavaró viharos szél, a szobrot a földre döntötte, restaurálás után régi fényében ragyog.

"Szobrot avattak a Gagarin Hőerőműben
Rendhagyóan emlékeztek meg május elsejéről a munkásosztály, az alkotó munka nemzetközi ünnepéről Visontán, a Gagarin Hőerőmű Vállalatnál. A kultúrteremben tartott eseményen Ballók Ferenc szb-titkár beszéde, a munkában élen járó kollektívák, dolgozók kitüntetése után a rendezvény az erőmű belső udvarán, egy bensőséges szoboravató ünnepséggel folytatódott. Felavatták Király Róbert, egri szobrászművész Prométheusz alkotását." [2]

"Tavaly ősszel a vihar ledöntötte a Prométheusz-szobrot. Amikor reggel láttam darabjait a talapzat mellett, éreztem, hogy baj van. De felújítottuk, felállítottuk és új fényében csillog ma is, ahogyan a Gagarin-szobor is, mely Magyarországon az utolsó, hogy emléket állítson a titánoknak." [3]

Köszönöm az engedélyt és a vezetést, az üzem szervező asszisztensének.
Források:
[1] Mitológia: https://hu.wikipedia.org/wiki/Prom%C3%A9theusz_(tit%C3%A1n)
[2] Avatás: https://library.hungaricana.hu/hu/view/HevesMegyeiNepujsag_1986_05/?pg=17&layout=s
[3] Vihar: https://library.hungaricana.hu/hu/view/HevesMegyeiNepujsag_2013_03/?pg=240&layout=s

Cím alapján hasonló

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499614
Feltöltve
2022.09.06. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ11/1 • 1/400 • 55mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.06. 19:41

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499615
Feltöltve
2022.09.06. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ14/1 • 1/500 • 42mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.06. 19:41

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499623
Feltöltve
2022.09.06. 20:07
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ16/1 • 1/640 • 18mm • ISO800

Benkő Gabriella Emese 22.09.06. 20:07

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499616
Feltöltve
2022.09.06. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ16/1 • 1/640 • 51mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.06. 19:41

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499625
Feltöltve
2022.09.06. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ16/1 • 1/640 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.06. 20:43

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499622
Feltöltve
2022.09.06. 20:07
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ16/1 • 1/640 • 39mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.06. 20:07

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499621
Feltöltve
2022.09.06. 20:07
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ16/1 • 1/640 • 46mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.06. 20:07

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499629
Feltöltve
2022.09.06. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ11/1 • 1/1000 • 300mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.06. 20:43

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499630
Feltöltve
2022.09.06. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ9/1 • 1/640 • 300mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.06. 20:43

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499624
Feltöltve
2022.09.06. 20:07
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ16/1 • 1/800 • 55mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.06. 20:07

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499626
Feltöltve
2022.09.06. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ13/1 • 1/400 • 55mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.06. 20:43

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499620

499628
Feltöltve
2022.09.06. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ14/1 • 1/640 • 20mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.06. 20:43

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499627
Feltöltve
2022.09.06. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ14/1 • 1/500 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.06. 20:43

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499619
Feltöltve
2022.09.06. 20:07
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ13/1 • 1/400 • 37mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.06. 20:07

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499618
Feltöltve
2022.09.06. 20:07
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ10/1 • 1/250 • 37mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.06. 20:07

Archív fotók

"Prométheusz-szobor" c. alkotás fotói

"A visontai Gagarin Hőerőmű előtt felavatták Király Róbert Prométheusz vörösréz szobrát
(MTI-fotó — Szabó Sándor felvétele — KB)"
Alkotó
Település
Visonta
Feltöltő
Azonosító
499687
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1986. május 10. (41. évfolyam, 109. szám) címlap
Évszám
1986
Feltöltve
2022.09.07. 10:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 22.09.07. 10:47
1986, Archív felvétel
"A visontai Gagarin Hőerőmű előtt felavatták Király Róbert Prométheusz vörösréz szobrát...Teljes szöveg"A visontai Gagarin Hőerőmű előtt felavatták Király Róbert Prométheusz vörösréz szobrát
(MTI-fotó — Szabó Sándor felvétele — KB)"Kevesebb szöveg
Összesen 17 fotó

Műlap története

22.09.07. 14:16
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Prométheusz-szobor" c. műlapját
22.09.07. 10:47
1 új fotót töltöttem a "Prométheusz-szobor" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.