Kálvária-szoborcsoport

Berzence, Árpád tér 1.

Berzence
Árpád tér 1.
A tér közepén, vaskerítéssel körülvéve.

Felállítás1880

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Tóth Kata
2022.07.08. 11:20
Berzence egyik, kissé félreeső tere az Árpád tér. Ennek középpontjában egy XIX. században állított Kálvária-szoborcsoport áll. Középen korpuszos feszület, a széles, hosszan elnyúló talapzat mindkét oldalán egy-egy szobor. A Fájdalmas Anya szobra a talapzat előtt kapott helyet.
A szoborcsoport közelében patak csörgedezik a Lipéki-árokban. Így érthető, hogy a bal oldali mellékalak Nepomuki Szent János. A jobb oldalon Mária Immaculata ábrázolás látható, az Istenanya egyik lába holdsarlón nyugszik, másik a kígyót tiporja.
A ma is szépen gondozott, rendben tartott feszületet és a szobrokat 1880-ban Czmerk András állíttatta, a helyi önkormányzat és az egyházközség jóvoltából pedig 2004-ben felújították őket.
A szoborcsoport helyi védelem alatt áll. [1]
Források:
[1] A szoborcsoport védelméről - https://www.muemlekem.hu/muemlek/show/-16198

Tóth Kata műlapja

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
492285
Feltöltve
2022.07.07. 21:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.07. 21:06

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
492281
Feltöltve
2022.07.07. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/250 • 5.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.07. 21:04

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
492282
Feltöltve
2022.07.07. 21:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.07. 21:06

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
492274
Feltöltve
2022.07.07. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 8.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.07. 21:04

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
492275
Feltöltve
2022.07.07. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ISO80

492278

492283
Feltöltve
2022.07.07. 21:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/320 • 17.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.07. 21:06

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
492284
Feltöltve
2022.07.07. 21:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/160 • 73.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.07. 21:06

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
492276
Feltöltve
2022.07.07. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/125 • 14.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.07. 21:04

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
492277

492279
Feltöltve
2022.07.07. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/60 • 23.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.07. 21:04

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
492280
Feltöltve
2022.07.07. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/60 • 23.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.07. 21:04
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.07.08. 11:20
A közösség publikálta Tóth Kata "Kálvária-szoborcsoport" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.