A ravatalozó domborművei

Nyíregyháza, Pazonyi út 5.
További képek a Fotólistában

Nyíregyháza
Pazonyi út 5.
A köztemető központi helyén.

Nem köztéri:Temető, sírkert
Hőgye Lajos Tibor
2022.07.02. 09:18
A nyírségi főváros Északi temetőjébe 1964-ben új, modern ravatalozó készült, amely kör alaprajzú és három szertartásteret foglal magába. A Kerepesi Ferenc tervei szerint készült épületet utoljára 2002-ben újították fel, ekkor nyerte el mai formáját a fő szertartástér is. Az épület szertartástereibe és urnatemetőibe körbe hét bejárat nyílik, amelyek felett egy-egy művészi, gazdag szimbolikával bíró domborművet helyeztek el, amelyeket három neves szobrászművész, Palotai Gyula, Ambrózy Sándor és Stöckert Károly készített egy koncepció alapján mészkőből.[1] A temető főbejárata felé néz az első ilyen alkotás, ennek az alkotóját tudjuk pontosan, hogy Palotai Gyula alkotása: A három párka. A görög, illetve római mitológiából ismert sorsistennők kezükben tartják az emberi élet fonalát. Nona - illetve Klóthó - az emberi élet fonalát fonja, Decima - illetve Lakheszisz - sodorja azt; míg végül Morta - illetve Atroposz vágja el utoljára.[2] Jobbra a második dombormű a skandináv hitvilágból kölcsönözte a témáját: nyugvó halott két hollóval, valamint váza száraz és leveles ággal. A harmadik dombormű urnás gyászoló jelenet alfa-omega betűkkel, homokórával, két alakkal. A negyedik és ötödik relief: áldozati jeleneteket tartalmaz. A hatodik domborművön egy gyermek halad anyjától az apja felé és mindkettő éppen csak érinti. a hetedik ábrázolása magyaros kopjafák közt dőlt fatörzsön bagoly látható."[3] A többi hat dombormű pontos alkotóját, hogy melyiket pontosan ki is készítette sajnos a források sem fedik fel, bár stílusaik alapján tippelhetünk rá.
Források:
[1] Az épület domborműveiről: Ilyés Gábor: Beszél a márvány, 2008. 271. o.
[2] A párkákról: https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1rk%C3%A1k
[3] A domborművekről: Fazekas Árpád: Nyíregyháza temetői, 1990. 18-24. o.
További linkek
Az alkotókról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ambr%C3%B3zy_S%C3%A1ndor, https://hu.wikipedia.org/wiki/Palotai_Gyula és https://hu.wikipedia.org/wiki/St%C3%B6ckert_K%C3%A1roly

Cím alapján hasonló

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
488280
Feltöltve
2022.06.02. 12:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ53/10 • 1/200 • 24.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.02. 12:40

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
488281
Feltöltve
2022.06.02. 12:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ45/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.02. 12:41

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
488282
Feltöltve
2022.06.02. 12:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/160 • 6.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.02. 12:42

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
488283
Feltöltve
2022.06.02. 12:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ42/10 • 1/250 • 10.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.02. 12:42

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
488284
Feltöltve
2022.06.02. 12:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/160 • 27.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.02. 12:42

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
488285
Feltöltve
2022.06.02. 12:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ53/10 • 1/200 • 24.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.02. 12:43

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
488286
Feltöltve
2022.06.02. 12:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ57/10 • 1/320 • 50.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.02. 12:44

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
488287
Feltöltve
2022.06.02. 12:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ57/10 • 1/160 • 50.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.02. 12:44

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491028
Feltöltve
2022.06.27. 12:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 12:22

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491030
Feltöltve
2022.06.27. 12:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/125 • 27.1mm • ISO100

491034
Feltöltve
2022.06.27. 13:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/320 • 6.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:03

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491032
Feltöltve
2022.06.27. 13:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/125 • 27.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:02

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491033
Feltöltve
2022.06.27. 13:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ59/10 • 1/200 • 57.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:02

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491036
Feltöltve
2022.06.27. 13:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ53/10 • 1/160 • 24.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:04

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491029
Feltöltve
2022.06.27. 12:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/250 • 8.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 12:22

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491031
Feltöltve
2022.06.27. 13:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/320 • 27.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:02

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491035
Feltöltve
2022.06.27. 13:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ42/10 • 1/320 • 10.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:03

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491037
Feltöltve
2022.06.27. 13:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ48/10 • 1/250 • 15mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:04

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491038
Feltöltve
2022.06.27. 13:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/400 • 22.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:04

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491039
Feltöltve
2022.06.27. 13:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/200 • 41.4mm • ISO100

491040
Feltöltve
2022.06.27. 13:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/400 • 66.8mm • ISO200

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:05

491041

491042
Feltöltve
2022.06.27. 13:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/250 • 25.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:05

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491043
Feltöltve
2022.06.27. 13:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/1300 • 5.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:05

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491044
Feltöltve
2022.06.27. 13:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/320 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:06

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491045
Feltöltve
2022.06.27. 13:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/320 • 9.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:06

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491046
Feltöltve
2022.06.27. 13:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/500 • 22.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:06

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491047
Feltöltve
2022.06.27. 13:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/320 • 22.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:06

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491048
Feltöltve
2022.06.27. 13:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/320 • 41.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:07

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491049
Feltöltve
2022.06.27. 13:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/400 • 71.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:07

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491050
Feltöltve
2022.06.27. 13:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/400 • 71.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:07

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491051

491052
Feltöltve
2022.06.27. 13:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/200 • 47.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:08

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491053
Feltöltve
2022.06.27. 13:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:08

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491054
Feltöltve
2022.06.27. 13:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ45/10 • 1/2000 • 8.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:08

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491055
Feltöltve
2022.06.27. 13:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/2000 • 25.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:08

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491056
Feltöltve
2022.06.27. 13:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ63/10 • 1/1600 • 27.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:30

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491057
Feltöltve
2022.06.27. 13:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/2000 • 27.1mm • ISO100

491058

491059

491060
Feltöltve
2022.06.27. 13:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/1300 • 66.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:31

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491061
Feltöltve
2022.06.27. 13:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/1600 • 71.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:31

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491062
Feltöltve
2022.06.27. 13:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ34/10 • 1/500 • 4.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:32

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491063
Feltöltve
2022.06.27. 13:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/250 • 9.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:32

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491064
Feltöltve
2022.06.27. 13:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/160 • 22.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:40

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491065
Feltöltve
2022.06.27. 13:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/125 • 30.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:40

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491066
Feltöltve
2022.06.27. 13:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/250 • 20.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:40

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491067
Feltöltve
2022.06.27. 13:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/250 • 47.5mm • ISO200

491068
Feltöltve
2022.06.27. 13:41

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:41

491069
Feltöltve
2022.06.27. 13:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/125 • 41.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:41

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491070
Feltöltve
2022.06.27. 13:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ34/10 • 1/400 • 4.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:41

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491071
Feltöltve
2022.06.27. 13:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/200 • 8.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:41

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491072
Feltöltve
2022.06.27. 13:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/80 • 22.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:50

491073

491074

491075
Feltöltve
2022.06.27. 13:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/200 • 83.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:50

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491076
Feltöltve
2022.06.27. 13:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/100 • 83.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:52

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491077
Feltöltve
2022.06.27. 13:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/200 • 89.6mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:52

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
491078
Feltöltve
2022.06.27. 13:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/100 • 77.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 13:52

"A ravatalozó domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
499928
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2022.09.09. 09:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/640 • 8.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.09.09. 09:40
2013. október
Összesen 60 fotó

Műlap története

22.09.09. 09:40
1 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
22.07.02. 09:18
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "A ravatalozó domborművei" c. műlapját
22.06.27. 13:52
3 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
22.06.27. 13:50
4 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
22.06.27. 13:41
4 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
22.06.27. 13:40
4 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
22.06.27. 13:32
2 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
22.06.27. 13:31
2 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
22.06.27. 13:30
4 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
22.06.27. 13:08
4 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
22.06.27. 13:07
4 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
22.06.27. 13:06
4 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
22.06.27. 13:05
4 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
22.06.27. 13:04
4 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
22.06.27. 13:03
2 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
22.06.27. 13:02
3 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
22.06.27. 12:22
3 új fotót töltöttem az "A ravatalozó domborművei" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.