Szigetvár, Zárda utca 2.
További képek a Fotólistában

Szigetvár
Zárda utca 2.
A Zeneiskola udvarán kialakított szoborparkban áll.

Avatás2021. október 1.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Borjáti Balázs
2022.06.25. 11:42
2021. október 1-jén került sor a Zeneiskola udvarán kialakított szoborpark két újabb szobrának felavatására. Az egyik Szent Cecília szobra volt, a másik pedig egy aeolhárfát ábrázoló, fából készült szobor, Dechandt Antal alkotása. Az avatáson Deichler Andrásnak, a zeneiskola igazgatójának és Vanyúr Istvánnak, a szoborpark szakmai vezetőjének beszéde után Gvárdián Ferenc szobrászművész és dr. Vass Péter polgármester leplezték le mindkét alkotást. Ezután az avatáson jelenlévők megtekintették a frissen leleplezett szobrokat.
Az aeolhárfa, vagy más néven szélhárfa egy szélmozgás által megszólaltatott hangszer, amely nevét Aeolus-ról, a görög szélisten (Aiolosz) nevének latinos formájáról kapta. A hangszer tulajdonképpen nem más, mint egy fadoboz, rajta kifeszítve különböző anyagú, vagy különböző vastagságú húrokkal, amelyeket általában egy hangmagasságra hangoltak. Nyitott ablakhoz közel, vagy huzatos helyekre kell elhelyezni, hogy a légmozgás a peremhangos hangkeltés elve alapján megrezgesse a húrokat. A hangmagasság és -erősség véletlenszerű és változó, a szélerősségtől függ. Ha eltérő hangmagasságra hangoljuk a húrokat, akkor akár akkordokat is hallhatunk.
Az Aeolhárfa a szoborparknak a Muzsikáló faun és Szent Cecília szobrokkal szemben lévő oldalán kapott helyet. Fából készült, modern stílusú alkotás, fehérre festett beton posztamensen. Ábrázolásmódja nem szokványos, a hangszer szél általi megszólaltatását jeleníti meg elvont formában. Alsó részén fekete betűkkel szerepel a DECHANDT név, az alkotó szignója.
Források:
Az aeolhárfáról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Aeolh%C3%A1rfa
Személyes élményeim az avatásról.



Cím alapján hasonló

"Aeolhárfa" c. alkotás fotói

A szobor lepel alatt.
Alkotó
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
490469
Fotózva
2021. október
Feltöltve
2022.06.22. 11:27
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/355 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borjáti Balázs 22.06.22. 11:27
2021. október
A szobor lepel alatt.

"Aeolhárfa" c. alkotás fotói

Vanyúr István beszéde az avatáson, háttérben a szoborral.
Alkotó
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
490470
Fotózva
2021. október
Feltöltve
2022.06.22. 11:28
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/205 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borjáti Balázs 22.06.22. 11:28
2021. október
Vanyúr István beszéde az avatáson, háttérben a szoborral.

"Aeolhárfa" c. alkotás fotói

Gvárdián Ferenc, a Szent Cecília szobor alkotója és dr. Vass Péter polgármester leleplezik a szobrot.
Alkotó
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
490471
Fotózva
2021. október
Feltöltve
2022.06.22. 11:28
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/320 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borjáti Balázs 22.06.22. 11:28
2021. október
Gvárdián Ferenc, a Szent Cecília szobor alkotója és dr. Vass Péter polgármester leleplezik a szobrot.

"Aeolhárfa" c. alkotás fotói

A leleplezés pillanata.
Alkotó
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
490472
Fotózva
2021. október
Feltöltve
2022.06.22. 11:29
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/306 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borjáti Balázs 22.06.22. 11:29
2021. október
A leleplezés pillanata.

"Aeolhárfa" c. alkotás fotói

A jelenlévők szemügyre veszik és fényképezik a frissen leleplezett szobrot.
Alkotó
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
490473
Fotózva
2021. október
Feltöltve
2022.06.22. 11:29
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/476 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borjáti Balázs 22.06.22. 11:29
2021. október
A jelenlévők szemügyre veszik és fényképezik a frissen leleplezett szobrot.

"Aeolhárfa" c. alkotás fotói

A szobor szemből.
Alkotó
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
490474
Fotózva
2021. október
Feltöltve
2022.06.22. 11:31
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/477 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borjáti Balázs 22.06.22. 11:31
2021. október
A szobor szemből.

"Aeolhárfa" c. alkotás fotói

A szobor jobb oldalról.
Alkotó
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
490475
Fotózva
2021. október
Feltöltve
2022.06.22. 11:31
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/311 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borjáti Balázs 22.06.22. 11:31
2021. október
A szobor jobb oldalról.

"Aeolhárfa" c. alkotás fotói

A szobor hátoldala.
Alkotó
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
490476
Fotózva
2021. október
Feltöltve
2022.06.22. 11:32
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/231 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borjáti Balázs 22.06.22. 11:32
2021. október
A szobor hátoldala.

"Aeolhárfa" c. alkotás fotói

Az alkotó szignója.
Alkotó
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
490479
Fotózva
2021. október
Feltöltve
2022.06.22. 11:46
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/185 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borjáti Balázs 22.06.22. 11:46
2021. október
Az alkotó szignója.

"Aeolhárfa" c. alkotás fotói

A szobor messzebbről nézve.
Alkotó
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
490477
Fotózva
2021. október
Feltöltve
2022.06.22. 11:32
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/377 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borjáti Balázs 22.06.22. 11:32
2021. október
A szobor messzebbről nézve.

"Aeolhárfa" c. alkotás fotói

A szoborpark teljes képe, jobbról az első az Aeolhárfa.
Alkotó
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
490478
Fotózva
2021. október
Feltöltve
2022.06.22. 11:33
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/442 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borjáti Balázs 22.06.22. 11:33
2021. október
A szoborpark teljes képe, jobbról az első az Aeolhárfa.
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.06.25. 11:42
A közösség publikálta Borjáti Balázs "Aeolhárfa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.