Mogyoród, Hungaroring, Versenypálya 0222/2/3/6

Mogyoród
Hungaroring, Versenypálya 0222/2/3/6
Bejárat után bal oldalon a szoborparkban

Avatás2003. augusztus 23.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
kectam
2022.06.28. 18:56
Jochen Rindt osztrák színekben induló autóversenyző aki az 1970-es olasz nagydíjon tragikus balesetet szenvedett, mégis világbajnok lett. Mindössze 28 évet élt, és sosem tudta meg, hogy abban az évben Ő lett a legjobb. Rövid pályafutása alatt 62 futamon indult és 6 győzelmet aratott. Szerepelt a Brabham, Cooper, Lotus csapatában. Egy tragikus baleset vetett véget szépen ívelő karrierjének.[1]

Szobra, amelyet Laczik Csaba készített, a hungaroringi bajnokok sorában található. A mellszobor a versenyző Rindt-et formázza, a korra oly jellemző versenyzői overallban. "Szokásos" hajviselete, hatalmas orra és huncut mosolya is remekül eltalált.

A Hungaroringen 1986-ban rendeztek először futamot, majd a pályát kétszer átépítették legutóbb 2003-ban. Már 1996-ban felmerült a szoborpark létesítése, de anyagi okokból elhalasztották 2001-re. Mivel sok szobrot kellett elkészíteni ezért anno úgy határoztak, hogy minden szobrász csináljon ötöt, hogy elkészüljön a 15. évfordulóra(2001)[2]. Akkor meg az átépítések miatt döntöttek 2003 mellett. Végül csak elkészült a szoborpark határidőre, ekkor avatták fel az addigi 27 bajnok szobrát, köztük Jochen Rindét is a 18. Magyar Nagydíj egyik eseményeként.[3]
Az avatott szobrok a világbajnokok sorrendjében:
Giuseppe Farina, Juan Manuel Fangio, Alberto Ascari, Mike Hawthorn, Phil Hill, Graham Hill, Jim Clark, John Surtees, Jack Brabham, Denny Hulme, Jackie Stewart, Jochen Rindt. Emerson Fittipaldi, Niki Lauda, James Hunt, Mario Andretti, Jody Scheckter, Alan Jones, Nelson Piquet, Keke Rosberg, Alain Prost, Ayrton Senna, Nigel Mansell, Michael Schumacher, Damon Hill, Jacques Villeneuve, Mika Häkkinen[4].
Az ötvözet összetétele és az időjárás közösen lehet felelős a szobor jelenlegi színvilágnak. No meg persze a madarak, ami Rindt szobrán sajnos jól látható.
Források:
[1] Jochen Rindt életrajza - https://hu.wikipedia.org/wiki/Jochen_Rindt
[2] Beszélgetés Mihály Gáborral
[3] Az avatásról - Nemzeti Sport 2003.08.24. 14. oldal - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/NemzetiSport_2003_08/?pg=505&layout=s (csak előfizetéssel olvasható)
[4] Forma-1 világbajnokok - https://hu.wikipedia.org/wiki/Formula%E2%80%931-es_egy%C3%A9ni_vil%C3%A1gbajnokok_list%C3%A1ja

kectam műlapja

Közös gyűjteményben
Sportolók szobrai

Cím alapján hasonló

"Jochen Rindt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mogyoród
Feltöltő
Azonosító
491321
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2022.06.28. 06:48
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/50 • 4.2mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 22.06.28. 06:48
2019. szeptember

"Jochen Rindt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mogyoród
Feltöltő
Azonosító
491313
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2022.06.28. 05:54
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/100 • 4.2mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 22.06.28. 05:54
2019. szeptember

"Jochen Rindt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mogyoród
Feltöltő
Azonosító
491314
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2022.06.28. 05:54
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/50 • 4.2mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 22.06.28. 05:54
2019. szeptember

"Jochen Rindt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mogyoród
Feltöltő
Azonosító
491315
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2022.06.28. 05:54
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/50 • 4.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 22.06.28. 05:54
2019. szeptember

"Jochen Rindt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mogyoród
Feltöltő
Azonosító
491316
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2022.06.28. 05:54
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/100 • 4.2mm • ISO80

491317

491318
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2022.06.28. 05:54
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/100 • 4.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 22.06.28. 05:54
2019. szeptember

"Jochen Rindt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mogyoród
Feltöltő
Azonosító
491320
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2022.06.28. 05:54
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/60 • 4.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 22.06.28. 05:54
2019. szeptember
Összesen 8 fotó

Műlap története

22.06.28. 18:56
A közösség publikálta kectam "Jochen Rindt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.