Budapest, VII. kerület, Dózsa György út 68.

Állapot: Áthelyezve innen

Angol cím:Builder

Budapest
VII. kerület, Dózsa György út 68.
Az Építőipari Szakszervezet egykori székháza előtt.

Felállítás1929


Göröntsér Vera
2022.06.07. 18:01
Régi restancia, nekem hiányzott az építőipar jelképeként ismert szobor eredeti felállítási helyén... De nem volt fotó, én legalábbis nem találtam, de ha másnak sikerült volna, lenne műlap, tudom. Most is csak egy új kapcsolat, megkeresés, egy küszöbön álló változás juttatott a két első fotóhoz. De milyen fotó! Felvonulás a székház előtt, az "első szabad május 1-én"!
A szobor létrejöttének körülményei többnyire ismertek. A megbízást a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége adta, székházuk elé szerettek volna egy, a dolgozó, az éppen egy óriás követ emelő munkást ábrázoló szobrot. Néhány év múlva felépült a szakszervezet új székháza, ahová magukkal vitték, az új épület előtt állították fel. [1]
Kis bizonytalanság az idővel: a MÉMOSZ mai vezetőségi tagja egy valamikor olvasott írásra emlékezve úgy tudja, a szobrot 1930-ban állították. Én viszont találtam egy képet, ami a szobrot mutatja, de nyomdába 1928-ban (!) került. Mivel konkrétabb dokumentumot nem találtam, úgy gondolom Rajna György katalógusa adatait továbbra is elfogadhatjuk, amiben 1929-es év szerepel.[1]
A szobor sorsa, lépegetése a Dózsa György úttól ma ismert helyéig a kapcsolt műlapokon követhető. Akkor néhány infó, ami kapcsolódik, de új.
Korkép, korabeli cikk, beszélgetés az alkotó műhelyében: "...A magyar plasztikai művészet hatalmaserejű, gondolatgazdagságban szinte kimeríthetetlen forrású művésze Lányi Dezső. Akár emlékművet, akár portrét, akár csak egy kis kútszobrot, vagy egy hamutálcát formál meg, életet lehel a rideg anyagba. Az Aréna úton, az építőmunkások székházának kerítés lezárásában van egy szobra, kőkockát emelő munkás, az embernek az az érzése, hogy ez az izomember most fogja elhelyezni a követ...."
Korkép (visszaemlékezés, méltatás): "Lányi Dezső szobrász, súlyos testű, lomha, hallgatag, lehulló szemhéjú férfi volt, szénfekete bajusszal és bozontos szemöldökkel. Mint művésznövendék egész Európát bejárta, és hihetetlenül művelt volt, de ezt csak kevesek előtt, nehezen fedte fel. Rodin hatása alatt eleinte impresszionista volt, később - ha jól ítélem meg - a realizmus egyik első és kimagasló képviselője a szobrászatban. Forradalmár szocialista, aki osztálytudatos munkásnak tartotta magát. Mogorva, büszke ember. Az Építőmunkások Szakszervezete székháza, mely a szomszédunkban nyílt meg, és a Thália utolsó évében egyszer-kétszer otthont nyújtott a társulatnak, szobrot rendelt tőle a bejárathoz. Ez nagy esemény volt, mert mindenki a szakszervezetektől várta, hogy felkarolja az új művészetet, amelyet a hivatalos Magyarország nemcsak elhanyagolt, hanem egyenesen gáncsolt vagy éppen üldözött. Lányi is örömben úszott, és megalkotta Az építőmunkás című művét, amelynek kedvéért sokan kijöttek az Aréna útra. ...kevés köztéri emlék van, amely olyan szorosan köti össze számomra a múltat a jelennel."
Források:
[1] Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa (Bp-i Városvédő Egyesület, 1989), p.262.
[2] Lányi Dezső szobrai (Esti Kurir, 1934. február (12. évfolyam, 25-47. szám)1934-02-11 / 33. szám) előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/EstiKurir_1934_02/?query=%22L%C3%A1nyi%20Dezs%C5%91%22%20%C3%A9p%C3%ADt%C5%91munk%C3%A1s&pg=87&layout=s
[3] Kovács György: Festék és félelmek (HOLMI, 2001. 1. szám) p.88. előfizetéssel:
https://adt.arcanum.com/hu/view/HolMi_2001/?query=%22L%C3%A1nyi%20Dezs%C5%91%22%20%C3%A9p%C3%ADt%C5%91munk%C3%A1s&pg=105&layout=s




Cím alapján hasonló

"Építőmunkás" c. alkotás fotói

Az Építők Szakszervezete alelnöke küldeménye. Felvonulás 1945. május 1-én (részlet)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
488471
Forrás
Az Építők Szakszervezete történetét tartalmazó kiadvány egy illusztrációja.
Évszám
1945
Feltöltve
2022.06.03. 15:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.06.03. 15:25
1945, Archív felvétel
Az Építők Szakszervezete alelnöke küldeménye. Felvonulás 1945. május 1-én (részlet)

"Építőmunkás" c. alkotás fotói

Az Építők Szakszervezete alelnöke küldeménye. Felvonulás 1945. május 1-én
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
488472
Forrás
Az Építők Szakszervezete történetét tartalmazó kiadvány egy illusztrációja.
Évszám
1945
Feltöltve
2022.06.03. 15:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.06.03. 15:25
1945, Archív felvétel
Az Építők Szakszervezete alelnöke küldeménye. Felvonulás 1945. május 1-én

"Építőmunkás" c. alkotás fotói

Társadalmi Lexikon - Madzsar József szerk. (Budapest, 1928) Munkás az ábrázoló művészetben 1928!
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
488863
Forrás
Munkás az ábrázoló művészetben; előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/Lexikon_TarsadalmiLexikon/?query=%22L%C3%A1nyi%20Dezs%C5%91%22%20%C3%A9p%C3%ADt%C5%91munk%C3%A1s&pg=533&layout=s
Évszám
1928
Feltöltve
2022.06.07. 15:07
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.06.07. 15:07
1928, Archív felvétel
Társadalmi Lexikon - Madzsar József szerk. (Budapest, 1928) Munkás az ábrázoló művészetben 1928!
Összesen 3 fotó

Műlap története

22.06.07. 18:01
Göröntsér Vera publikálta "Építőmunkás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.