Jézus Szent Szíve-szobor

Miskolc-Miskolctapolca, Brassói utca 40.
További képek a Fotólistában

Miskolc-Miskolctapolca
Brassói utca 40.
A tapolcai strandok mögött a régi Junó szálló melletti Fenyő utcán kell...Teljes szövegA tapolcai strandok mögött a régi Junó szálló melletti Fenyő utcán kell felmenni a dombon. A Kápolnát táblák jelzik.Kevesebb szöveg

Felállítás1935

Nem köztéri:Templombelső
Hideg Ágnes
2022.06.03. 10:03
Miskolctapolca egyik dombtetején áll az 1935-ben Jézus Szent Szíve tiszteletére felszentelt Sziklakápolna.[1]
A Kápolna falfülkéiben, szentélyében és oldalfolyosóján különféle szobrok állnak. Ezeket a szobrokat egy budapesti egyházművész készítette és ajándékozta a Kápolna közösségének. A Tapolcai Fürdőújság a felszentelést megelőző napokban írta:
„Egy híres magyar szobrászművész -aki ismeretlen kíván adományával maradni- eddig négy, egyenként 185 centiméter magas szobrot ajándékozott a sziklakápolnának. Az oltár mögött áll majd a Jézus Szent Szíve szobor és a sziklakápolna díszéül fog szolgálni a Magyarok Nagyasszonya, Páduai Szent Antal és Szent Ferenc szobrai.”[2]
A szobrász ugyan a korabeli sajtó híradásaiban névtelen kívánt maradni, de Sedon László hejőcsabai plébános a szobrokon lévő szignók alapján készítőként Máriahegyi Jánost nevezte meg (2022 januárjában). Az ő nevét olvashattuk a MINAP című miskolci hetilap Sziklakápolnát bemutató cikkében is.[3] A Jézus Szent Szíve szobor szignójánál mi magunk is meggyőződhettünk az alkotó kilétéről. A szignó a 10. képen megtekinthető.
Jézus Krisztus a kereszténység központi alakja, a világtörténelem egyik legismertebb és legnagyobb hatású személye. Jézus Szíve "Isten emberré lett fiának szíve, a megváltó Isteni szeretet jelképe."[4] Jézus Szíve tiszteletét már a középkorban is kimutatták pl. a német misztikusoknál. Később a jezsuiták és a karthauziak is átvették, és elterjesztették az egyházban. "A kultuszt Alacoque Szent Margit látomásai (1647-1690!) szentesítették: a megjelenő Jézus különösen az emberi hálátlanságot fájlalta, és a Szív tisztelőinek az engesztelést, a hónap első péntekjén való gyónást, áldozást kötötte lelkükre. Margit mindjárt a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát."[5] Szintén Margit látomásai nyomán terjedt el Jézus Szívének ábrázolása: a nyitott, lángoló szívalak tövissel koszorúzva, tetején kereszttel. Másik népszerű ábrázolása, mikor Jézus szívéből fénysugarakként árad az irgalmasság és a szeretet.[6] Jézus Szent Szívének főünnepe a pünkösd utáni második vasárnapot követő péntek, ezenkívül még Jézus Szíve tisztelet ideje minden elsőpéntek és a június hónap.[7]
A Kápolna Jézus Szíve szobra 175 cm magas. Szokásos megjelenítéssel mutatja a Megváltót: hosszú haj, szakáll, mezítláb, ruhája egy lepel. Mellkasán nyitott szíve koszorúval körbevéve, benne egy tövis, lángoló szíve fölött pedig kereszt. Jézus széttárt kezeivel kegyelmet áraszt. Mivel a szobor szabadon áll, körbejárható, így hátul az alsó részen az alábbi jelzések olvashatók:
Egy ovális mezőben: Törv. védve M. J.
Fölötte: B.p. és egy érdekes MJ szignó
Források:
[1] A katolikus társadalom ünnepe volt a tapolcai sziklatemplom felszentelése. = Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap 1935. 171. sz. 5. o. (júl. 30.).
https://adt.arcanum.com/hu/view/MiskolciReggeliHirlap_1935_07/?pg=206&layout=s
[2] 28-án lesz a verebesi sziklakápolna felszentelése=Tapolcai Fürdőújság 1935. 4. sz. 1. o. (júl. 20.)
[3] A miskolctapolcai Sziklakápolna = MINAP 2016. 3. sz. 8. o.(jan. 23.).
https://teljes.minap.hu/sites/default/files/2016-01/minap01-12_20160123.pdf
[4] Jézus Szíve (lat. Cor Iesu). http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20Sz%C3%ADve.html
[5] Jézus Szent Szíve. http://mek.oszk.hu/04600/04656/html/unnepiki0098/unnepiki0098.html
[6] Jézus Szentséges Szíve. https://www.magyarkurir.hu/hirek/jezus-szentseges-szive
[7] A Jézus Szíve tisztelet. https://jezusszivegyor.wixsite.com/jezusszivegyor/kialakulasa
További linkek
A Sziklakápolna, a püspöki rezidencia és régi-új templomépítési elképzelések.= Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. köt. M. 2000. 221-224. o.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BAZM_Mik_07_2000/?pg=222&layout=s
Hideg Ágnes: A Sziklakápolna szobrai = Miskolci Keresztény Szemle 2022. 1. sz. 79-81. o.
http://keresztenyszemle.hu/wp-content/uploads/2022/04/Szemle-2022_1_sz%C3%A1m-web-re.pdf
Jézus Szíve tisztelet-története. http://www.ferencesekzeg.hu/jezus-szive-tisztelet-tortenete/
Jézus Szentséges Szívének ünnepe. https://www.vaticannews.va/hu/egyhaz/news/2018-06/jezus-szentseges-szive-unnep-isten-elobb-szeretett-minket.html
A Jézus Szíve tisztelet. https://metropolita.hu/2010/06/a-jezus-szive-tisztelet/
A keresztény művészet lexikona. Szerk.: Jutta Seibert. Bp. Corvina. 1986. 294-295. o. [szív, Jézus szíve szócikk]
Glasserné Nagyillés Anikó: Jézus Szíve oltalma alatt = Veritatis Imago 2018. 2. sz. 33-41. o. http://veritatisimago.hu/archivum.html
Alacoque Szt Margit: A Szent Szív látomása. https://metropolita.hu/2017/05/alacoque-szt-margit-a-szent-sziv-latomasa/

Hideg Ágnes műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Jézus Szent Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
487857
Feltöltve
2022.05.28. 18:18
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/25 • 5.2mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.28. 18:18

"Jézus Szent Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
487858
Feltöltve
2022.05.28. 18:18
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/24 • 5.2mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.28. 18:18

"Jézus Szent Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
487859
Feltöltve
2022.05.28. 18:19
EXIF információk...
Samsung / SM-G986B
ƒ200/100 • 1/33 • 5.9mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.28. 18:19

"Jézus Szent Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
487860

487861
Feltöltve
2022.05.28. 18:19
EXIF információk...
Samsung / SM-G986B
ƒ180/100 • 1/50 • 5.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.28. 18:19

"Jézus Szent Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
487862
Feltöltve
2022.05.28. 18:20
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/24 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.28. 18:20

"Jézus Szent Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
487863

487864
Feltöltve
2022.05.28. 18:21

Hideg Ágnes 22.05.28. 18:21

"Jézus Szent Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
487865

487866
Feltöltve
2022.05.28. 18:21
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Samsung / SM-G986B
ƒ220/100 • 1/112 • 2.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.28. 18:21
Összesen 10 fotó

Műlap története

22.06.03. 10:03
A közösség publikálta Hideg Ágnes "Jézus Szent Szíve-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.