A Vitézi Rend székházának szobrai

Balassagyarmat, Nádor utca 2.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A hét vezér szobra

Balassagyarmat
Nádor utca 2.
A homlokzat timpanonjában láthatók.

Avatás1936. november 14.

Benkő Gabriella Emese
2022.06.18. 09:06
Balassagyarmat egyik kis utcájában érdekes épületet fedeztem fel. Homlokzatán a timpanon alatti kis szoborfülkékben, a párkány felett áll a hét vezér szobra. Középen Álmos vezér nagyobb alakja, tőle jobbra stilizált oszlopok között Tas, Huba, Töhötöm balra, Előd, Kond, és Ond szobra Látható. a szobrok kb. 50 cm magasak lehetnek, korhű öltözetben és fegyverzetben ábrázolta őket Lengyel Károly szobrász. [1] Az épület sarkait, art deco elemek díszítik, magyaros és stilizált virágmintákkal, melyet szintén az alkotó készített. A legutolsó felújítás során a szobrokat élénk barackvirág színűre festették.
Az egykori Vitézi Rend székháza, a volt megyei székkapitány háza1936-ban épült, helyi védelem alatt áll, (13/2000 HÉSZ). [2] Többszöri átalakítás után is látható a hét vezér szoboregyüttes. Először 1944-ben alakították át a tetőszerkezetet, majd az épületet 1999-ben restaurálták és helyi védelem alá vonták. [3]

"A korabeli Nógrádi Hírlap 1936. november 22-i számában emlékezik meg a vármegyei vitézi székház november 14-i avatásáról. Az ország ötödik vitézi székházának avatásának ünnepélyén megjelentek; „vitéz Lipcsey Márton tábornok, törzskapitány Budapestről, a vármegyénkből pedig dr. Sóldos Béla főispán, dr. Baross József alispán, Horváth Sándor polgármester, a katonai, csendőri, rendőri parancsnokság, az összes hivatalok főnökei, az egyesületek vezetői, a frontharcosok, rokkantak képviselői, a járások vitéz hadnagyai és nemzetes vitéz urak szép küldöttsége, akiket vitéz Udvarnoky Béla tábornok székkapitány fogadott, a dámákat pedig a felesége.” Figyelemre méltó gondolatokat fogalmazott meg beszédében Horváth Sándor Balassagyarmat polgármestere: „Mi magunk ezt a várost végvárnak nevezzük. Azonban ez az elnevezés helytelen. Végvár az, ahol a hazai föld megszűnik, s idegen talaj kezdődik. Mi inkább egy olyan hídfő előtt élünk, amelynek nyitva hagyjuk a másik oldal felé eső részét, hogy átvonulhassanak rajta a szellem, a kultúra seregei, hogy átsugározhasson rajta a szellemi öntudat, a nemzettel való együvé tartozás, melynek leggazdagabb értéke az ország fennmaradásába vetett rendületlen és töretlen hit.” " [4]
Források:
[1] Ács Zsuzsanna helytörténész a balassagyarmati könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény kezelője információja alapján. Lengyel Károly egykori vasutas, autodidakta szobrász, (Lengyel Anna rádióriporter nagyapja) Számos kisebb szobra díszítette Balassagyarmatot egykor.
[2] Helyi védelem: https://muemlekem.hu/muemlek/show/-1146
[3] Felújítás: Délvilág, 1999. november 15. (56. évfolyam) 3. oldal
Előfizetős forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/Delvilag_1999_11/?pg=190&layout=s
[4] Avatás: Nógrád Megyei Hírlap, 1999. november 12. (10. évfolyam, 264. szám) 1-3. oldal.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1999_11/?pg=114&layout=s
További linkek
A hét vezér: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_h%C3%A9t_vez%C3%A9r

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A Vitézi Rend székházának szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
489499
Feltöltve
2022.06.16. 15:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ11/1 • 1/400 • 23mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.16. 15:36

"A Vitézi Rend székházának szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
489498
Feltöltve
2022.06.16. 15:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ11/1 • 1/400 • 18mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.16. 15:36

"A Vitézi Rend székházának szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
489502
Feltöltve
2022.06.16. 15:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ13/1 • 1/400 • 49mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.16. 15:37

"A Vitézi Rend székházának szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
489496
Feltöltve
2022.06.16. 15:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/500 • 170mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.16. 15:36

"A Vitézi Rend székházának szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
489497

Álmos
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
489501
Feltöltve
2022.06.16. 15:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/500 • 300mm • ISO400

Előd
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
489503
Feltöltve
2022.06.16. 15:40

Benkő Gabriella Emese 22.06.16. 15:40
Előd

"A Vitézi Rend székházának szobrai" c. alkotás fotói

Kond
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
489504

Ond
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
489505

Huba
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
489520
Feltöltve
2022.06.16. 16:26

Benkő Gabriella Emese 22.06.16. 16:26
Huba

"A Vitézi Rend székházának szobrai" c. alkotás fotói

Töhötöm
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
489541
Feltöltve
2022.06.16. 21:49

Benkő Gabriella Emese 22.06.16. 21:49
Töhötöm

"A Vitézi Rend székházának szobrai" c. alkotás fotói

Tas
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
489521
Feltöltve
2022.06.16. 16:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/500 • 170mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.16. 16:26
Tas

"A Vitézi Rend székházának szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
495067
Feltöltve
2022.07.24. 08:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.24. 08:46

Adalék vagy máshol

"A Vitézi Rend székházának szobrai" c. alkotás fotói

A felújított címer
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
489500
Évszám
1944
Feltöltve
2022.06.16. 15:36
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ9/1 • 1/640 • 300mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.16. 15:36
1944
A felújított címer

"A Vitézi Rend székházának szobrai" c. alkotás fotói

Az épület története (szemelvény)
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
489524
Forrás
Reiter László: Emlékezetűl adjuk mindenkinek... - 2010 Ács Zsuzsanna helytörténész
Évszám
2010
Feltöltve
2022.06.16. 16:28
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.16. 16:28
2010, Archív felvétel

489525

Összesen 16 fotó

Műlap története

22.07.24. 08:46
1 új fotót töltöttem az "A Vitézi Rend székházának szobrai" műlaphoz
22.06.18. 09:06
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "A Vitézi Rend székházának szobrai" c. műlapját
22.06.16. 21:49
1 új fotót töltöttem az "A Vitézi Rend székházának szobrai" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.