Németh Ferenc emléktáblája

Zalaszentlászló, Kossuth Lajos utca 32.

Alternatív, helyi címek:Dr. Németh Ferenc emléktáblája, A község első orvosának emléktáblája

Zalaszentlászló
Kossuth Lajos utca 32.
Az épület oldalfalán, az utcáról jól látható.

Felállítás1989

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Tóth Kata
2022.06.14. 13:08
Zalaszentlászló községnek sokáig nem volt saját orvosa, míg 1961-ben ide nem érkezett Dr. Németh Ferenc, a gelsei származású, zalai kötődésű orvos. A Pécsi Orvostudományi Egyetem elvégzése után, két évig a nagykanizsai kórház sebészeti osztályán dolgozott. Sebész szeretett volna lenni, maradni, amikor hallotta, hogy Zalaszentlászlóra orvost keresnek. Megtetszett neki a falu, a közösség, eljött ide állandó orvosnak. Ám nem csak ovosa lett Zalaszentlászlónak: a közösség motorjává vált, előadásokat tartott, Vöröskereszt vezető lett. Megszerették, és tisztelték a településen. [1]
1977-ben kiváló orvos kitüntetést kapott. A munkája mellett népszerűsítette a véradást, előadásokat tartott a gyógyszerek használatáról, higiéniáról, egészséges életmódról. Mivel hobbifotós volt, fényképei a község múltját is megörökítették, még kisfilmet is készített Zalaszentlászlóról. Ahogy a méltatásban olvasható: "Németh doktornak sikerült kilépnie a rendelő falai közül. S ezzel egyidőben belépnie egy embert formáló, alakító közösségbe. Csak ott érzi jól magát. Emberként és orvosként is." [2]
A község első orvosának az egykori orvosi rendelő falán helyezték el emléktábláját 1989-ben. Az emléktábla bronzplakettjét Szabolcs Péter készítette. Az orvos épp egy kisgyermeket vizsgál, akit édesanyja tart.
Források:
[1] Tekintély, in: Zalai Hírlap, 1968. október 5., 3. p. - előfizetéssel - https://adt.arcanum.com/hu/view/ZalaiHirlap_1968_10/?query=dr%20N%C3%A9meth%20Ferenc%20%2B%20Zalaszentl%C3%A1szl%C3%B3%20orvos%20&pg=26&layout=s
[2] Dr Németh Ferenc, kiváló orvos - in: Zalai Hírlap, 1977. július 31., 5. p. - előfizetéssel - https://adt.arcanum.com/hu/view/ZalaiHirlap_1977_07/?query=dr%20N%C3%A9meth%20Ferenc%20%2B%20Zalaszentl%C3%A1szl%C3%B3%20orvos%20&pg=214&layout=s

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Németh Ferenc emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaszentlászló
Feltöltő
Azonosító
489163
Feltöltve
2022.06.12. 00:14
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/50 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.12. 00:14

"Németh Ferenc emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaszentlászló
Feltöltő
Azonosító
489161
Feltöltve
2022.06.12. 00:12
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.12. 00:12

"Németh Ferenc emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaszentlászló
Feltöltő
Azonosító
489162

489159
Feltöltve
2022.06.12. 00:12
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO320

489160
Feltöltve
2022.06.12. 00:12
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO160

489156

489158
Feltöltve
2022.06.12. 00:12
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO800

489157
Feltöltve
2022.06.12. 00:12
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/30 • 4.6mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.12. 00:12
Összesen 8 fotó

Műlap története

22.06.14. 13:08
A közösség publikálta Tóth Kata "Németh Ferenc emléktáblája" c. műlapját
22.06.13. 14:32
A "Németh Ferenc emléktáblája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.