Budapest, III. kerület, Római sétány/Adam Mickiewicz park
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Adam Bernard Mickiewic
Angol cím:Adam Mickiewicz

Budapest
III. kerület, Római sétány/Adam Mickiewicz park
A róla elnevezett park elején, a buszmegállótól éppen csak be kell sétálni a park területére.

Avatás2022. május 24.

Göröntsér Vera
2022.05.24. 17:43
"Mindössze" egy meghívót találtam. Onnan tudom, hogy ma volt az avatás, hogy – bár a meghirdetett időben esett és így nem láttam jónak az óbudai kirándulást –, délután meglátogattam a szobrot és virággal a lábazatnál találtam a helyén.
A meghívást Óbuda - Békásmegyer Polgármesteri Hivatalának köszönhetjük [1], a hely a költőről 2018. decemberében elnevezett park. [2] Az akkori névadó ünnepség "a világirodalom talán legismertebb lengyel költője születésének 220. és a lengyel függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulóján..." történt. [2] Szerintem már akkor érett a helyzet egy szobor állítására.
Idén márciusban nagy fákat és cserjéket telepítettek, csinosították – bár a cikk még mindig nem említ szobrot.[3] Az biztos, látszik a gondozás, méltó körülmények várták a mai eseményt.
"A lengyel–magyar barátság egyik legnagyobb értéke egymás kultúrájának megismerése, emlékeinek közös ápolása. Ez nekünk itt, Óbuda-Békásmegyeren különösen fontos, hiszen testvérvárosunkkal, Varsó-Bemowo kerülettel élő és szoros az együttműködésünk.
A lengyel kultúra és művészet elkötelezett híveként Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és Óbuda-Békásmegyer Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Adam Bernard Mickiewicz, a lengyel romantika egyik legkiemelkedőbb költőjének tiszteletére szobrot avat." – olvasom a meghívóban. Az ott közölt fényképen a szobor még gipszben látható. [1] A beszédekről lemaradtam, tudósítást viszont egyelőre nem találtam.
Aam Mickiewicz (1798–1855) "A lengyel romantika legnagyobb alakja, a nemzetközi romantikában is a legjelentékenyebbek közt tartják számon. Egyes vélemények szerint az egész gazdag lengyel irodalomnak ő áll az élén. A világirodalomban elsősorban ő jelenti a lengyel költészetet. És 57 évre terjedő életében alig-alig – úgyszólván csak hónapokig – volt Lengyelországban...." Az ezt meghatározó politikai körülmények és egész életrajza olvasható Hegedűs Géza arcképcsarnokában.
De ha jobban meg szeretnéd ismerni a költőt, válassz egy szonettet (van, amelyik több fordításban is olvasható): http://mek.oszk.hu/00400/00448/00448.htm
Források:
[1] Meghívó: Tisztelegjünk együtt Adam Mickiewicz lengyel költő emléke előtt – Meghívás szoboravató ünnepségünkre https://obuda.hu/blog/hirek/tisztelegjunk-egyutt-adam-mickiewicz-lengyel-kolto-emleke-elott-meghivas-szoboravato-unnepsegunkre/?fbclid=IwAR1PMU7rnUKs0jZ2boDzLyLpxFL0SuoyEf0deV65yYYhzO_oTqqgEm54_rA
[2] Park névadó: https://obuda.hu/blog/hirek/adam-mickiewicz-lengyel-koltorol-neveztek-el-parkot-romaifurdon/?fbclid=IwAR3cEiWBadyQ-pjc9HJX17McCIhCwsBRzxe_XnP8cxTATSnHVN-biz9xnSo
[3] Események a parkban: https://obuda.hu/blog/hirek/kozossegi-fa-es-cserjetelepites-az-adam-mickiewicz-parkban/?fbclid=IwAR1SR4JFbrJeQ9CUv6H07gptqUn-NpNTPZ2fSw2ujBzB2qKluAw0Q89dfOE
[4] Hegedűs Géza: Irodalmi arcképcsarnok, a költőről: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/IrodalmiArckapcsarnok-hegedus-geza-irodalmi-arckepcsarnok-1/vilagirodalmi-arckepcsarnok-9B9/adam-mickiewicz-17981855-D84/
Papp János
2022.05.26. 11:36
„Szóban csak szándék rejlik, nagy erő a tettben,

S inkább jól megélt napban, mint a megírt könyvben.”

Tudósítás az avatásról: https://obuda.hu/blog/hirek/nagy-ero-a-tettben-felavattuk-adam-mickiewicz-lengyel-kolto-szobrat-obudan/

Cím alapján hasonló

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487472
Feltöltve
2022.05.24. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 10.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:58

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487453
Feltöltve
2022.05.24. 16:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:56

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487451
Feltöltve
2022.05.24. 16:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:56

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487455
Feltöltve
2022.05.24. 16:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:56

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487454
Feltöltve
2022.05.24. 16:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:56

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487456
Feltöltve
2022.05.24. 16:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 6.7mm • ISO80

487458
Feltöltve
2022.05.24. 16:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • 8.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:56

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487459
Feltöltve
2022.05.24. 16:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 19.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:56

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487457

487460
Feltöltve
2022.05.24. 16:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 12.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:56

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487463
Feltöltve
2022.05.24. 16:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 9.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:57

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487464
Feltöltve
2022.05.24. 16:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/500 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:57

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487470
Feltöltve
2022.05.24. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:58

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487462
Feltöltve
2022.05.24. 16:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:57

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487469
Feltöltve
2022.05.24. 16:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:57

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487465
Feltöltve
2022.05.24. 16:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/800 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:57

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487468
Feltöltve
2022.05.24. 16:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:57

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487452
Feltöltve
2022.05.24. 16:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:56

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487474
Feltöltve
2022.05.24. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:58

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487461
Feltöltve
2022.05.24. 16:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:57

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487467
Feltöltve
2022.05.24. 16:57
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:57

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487473
Feltöltve
2022.05.24. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 5.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:58

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

A lengyel kolónia tagjai az avatás után.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487512
Feltöltve
2022.05.24. 18:33
Képinfó
Alkotó a képen
(Gábor Emese Anna)
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ45/10 • 1/400 • 14mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 22.05.24. 18:33
A lengyel kolónia tagjai az avatás után.

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Gábor Emese szobrász a lengyel nagykövet feleségével a szobor avatásán
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487513
Feltöltve
2022.05.24. 18:35
Képinfó
Alkotó a képen
(Gábor Emese Anna)
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ45/10 • 1/400 • 14mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 22.05.24. 18:35
Gábor Emese szobrász a lengyel nagykövet feleségével a szobor avatásán

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487466
Feltöltve
2022.05.24. 16:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1600 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:57

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487471
Feltöltve
2022.05.24. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/160 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.24. 16:58

"Adam Mickiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540064
Feltöltve
2023.09.27. 20:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 23.09.27. 20:51
Összesen 27 fotó

Műlap története

23.09.27. 20:51
1 új fotót töltöttem az "Adam Mickiewicz" műlaphoz
22.05.26. 12:54
Az "Adam Mickiewicz" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.05.24. 18:35
1 új fotót töltöttem az "Adam Mickiewicz" műlaphoz
22.05.24. 18:33
1 új fotót töltöttem az "Adam Mickiewicz" műlaphoz
22.05.24. 17:43
Göröntsér Vera publikálta "Adam Mickiewicz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.