Budapest, XIV. kerület, Pillangó park 3-5.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:SJRG-főbejárat – közösségi művészeti alkotás
Angol cím:Sílvester-gate

Budapest
XIV. kerület, Pillangó park 3-5.
Sylvester János Református Gimnázium és Technikum bejáratától kicsit balra.

Készítés2019. augusztus

Göröntsér Vera
2022.05.17. 18:41
Hír az éteren keresztül. Lényege: mindig a részletek a fontosak. Azok a fejek, azok az arcok! De hol, mi? Ismerős szállította az infót, óriás-felület, mondandó, közösségi műhelymunka.

Helyszín: a Sylvester János Református Gimnázium és Technikum főbejárata, ami mellé egy óriás mozaikot terveztek, a hely szellemiségét követve. A felső mezőkben az Alfa és Omega jelek között ("Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég...") [1] Krisztus monogramja, nevének görög változata kezdőbetűi (PaX) [2] jelenik meg. Mindez nem csak mozaikból kirakva, hanem minden részletben, minden szegletben fejek, emberek, hívek, tanulók "arcképei". Belőlük áll össze a monogram is, így adnak hangsúlyt a közösségnek, ami létrehozta az alkotást, akikből áll az iskola.

A mozaik terve, a szervezés, a munka kezdete 2019. május-júniusára tehető, Fb-esemény tanúskodik róla. [3] A "közösségi művészeti alkotás elkészítésének" szervezésben részt vett az iskola diáklapja is.[4]

Az alkotás augusztus elejére közel elkészült. Minden fórum hírt ad róla – kapcsolódóan az iskolában lezajlott nagy felújítási munkákhoz. Írják: "..a műalkotás kétharmada már a falon van, ami után már csak a fugázás van hátra."[5]

Az óriás mozaik azóta áll az iskola kapujánál. Hűen tükrözi létrehozói korát, gondolkodását, világképét, az iskola szellemiségét.
Közel két év után, már a COVID szorításában egy poszt idézi a közös munkát, "a kapukészítés örömteli közösségi pillanatait" – tervvel, fotókkal, az alkotók és műveik fényképeivel, végigkövetve a folyamatot.[6]
Források:
[1] Alfa és Omega: Jelenések 1:8 https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek%201%3A8-10&version=KAR
[2] Monogram: http://lexikon.katolikus.hu/K/Krisztus-monogram.html
[3] Közösségi műhelymunka esmeényei: https://www.facebook.com/events/377172653140625/377172663140624/?ref=newsfeed
[4] A diáklap bejegyzése: https://www.facebook.com/page/775103122690904/search/?q=Sylvester-kapu
[5] Közel kész alkotás az iskola honlapján: https://sylvester.hu/2019/08/02/nyari-felujitas-a-sylvesterben/
[6] Nosztalgia: https://www.facebook.com/sjrg97/posts/1684941898373684

Cím alapján hasonló

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486774
Feltöltve
2022.05.12. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:35

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486776
Feltöltve
2022.05.12. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:35

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486781
Feltöltve
2022.05.12. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

486777
Feltöltve
2022.05.12. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

486780

486778
Feltöltve
2022.05.12. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:35

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486775
Feltöltve
2022.05.12. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:35

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486779

486783
Feltöltve
2022.05.12. 16:36

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:36

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486784

486785

486786

486787
Feltöltve
2022.05.12. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 13.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:36

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486788
Feltöltve
2022.05.12. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:36

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486782

486793
Feltöltve
2022.05.12. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:37

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486789
Feltöltve
2022.05.12. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:36

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486790
Feltöltve
2022.05.12. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • 18.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:36

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486794
Feltöltve
2022.05.12. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:37

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486792
Feltöltve
2022.05.12. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 12.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:37

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486791
Feltöltve
2022.05.12. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 18.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:37

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486798

486802
Feltöltve
2022.05.12. 16:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/500 • 5.7mm • ISO80

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:39

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486806
Feltöltve
2022.05.12. 16:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 10.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:39

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486801

486800

486799
Feltöltve
2022.05.12. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:37

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486795

486796

486797

486804
Feltöltve
2022.05.12. 16:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:39

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486803

486807
Feltöltve
2022.05.12. 16:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 10.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:39

"Sylvester-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486805
Feltöltve
2022.05.12. 16:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • 10.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 16:39
Összesen 34 fotó

Műlap története

22.05.17. 18:41
Göröntsér Vera publikálta "Sylvester-kapu" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.