Köveskál, Fő utca 8.
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Köveskál
Fő utca 8.
A bejárattal szemközti kertrészen.

Felállítás2022. május 4.
Elbontás2022. december
Készítés2014

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2022.09.24. 11:26
Idén is megrendezésre került a Káli Art-Park kortárs alkotásainak válogatása és bemutatója Köveskálon. Távlatokban gondolkoznak, hagyományt kívánnak teremteni. Huszonhat pályamű nevezett, az alkotások közül idén is tizenhármat válogattak ki, amiket felállítottak a szoborparkban. A kezdeményezés alapgondolatát többször leírtam az elmúlt évi sorozat műlapjain, ami nem változott. Ajánlom a forrásnál jelölt honlapot [1] és a tavalyi műlapok gyűjteményét. Kisebb változások egyike, hogy pl. a szoborparkot, szabadon meg lehet közelíteni, külön telken helyezték el. A háttérben – még ettől is elválasztva áll a tavalyi nyertes alkotás. Az idei – véleményem szerint méltán győztes alkotást várja, ami a már bemutatott Vízszint címet viseli.
Kicsit sajnálom, de a honlap idén valamivel kevesebb információt nyújt és a Fb-posztok is csak ritkán egészítik ki igazán az elérhető anyagot. A kiválogatott tizenhármak a mai kortárs művészeti stílusok sokszínűségéről mutatnak meggyőző képet – bizonyítják művészeink tehetségét.
Egy "összegző" Fb-poszt szövegét idézem: "A Camera Obscura című alkotást nézve megtapasztaljuk mennyire meghatározza érzékelésünket a nézőpont, ahonnan a világot szemléljük. Érzékelhető, milyen könnyen fordul visszájára, amit addig stabilnak hittünk. Különös aktualitást kap ez a mondanivaló napjainkban.
Az alkotó újszerű látásmódot kínál az ősi technika által, miszerint igyekezzünk világunkat egészében is vizsgálni. Amikor a néző benéz a szobor belsejébe, átnéz a “távcsövön”, nem egy felnagyított részlet várja a körülöttünk lévő világból, épp ellenkezőleg, a nagy egészet látja fejjel lefele, kicsivé összetömörítve." [3]
Az alkotó gondolatai művével kapcsolatban: "A Camera obscura című szobrom kiindulópontja a fényképezőgép őse. A camera obscuráról már 997-ben írnak, a fényképezés előtti időkben mint rajzolási segédeszközt és mint fizikai, csillagászati eszközt tartották számon. Úgy működik, hogy egy kis lyukon a dobozba szűrődő fény képet vetít az előtte lévő felületre. Ez a jelenség látható a szobor belsejében, ha a szobron lévő nyíláson betekintünk. A körülöttünk észlelt világról egy “fejjel lefelé” fordított képet kapunk..."
Kiemeli, újrafelhasznált elemekkel dolgozott, a fenti működési elv az ő szavait idézi. A 2014-ben készült szobrot ma is aktuálisnak tartja: "...A világban zajló változások miatt (covid, klímaváltozás, stb) fontos üzenetnek érzem, hogy messzebbről nézve, akár a feje tetejére állítva is vizsgáljuk meg a körülöttünk lévő világ történéseit, a tudomány eddigi kutatási módszerei helyett (melyben újra- és újra mindig egyre kisebb részekre osztjuk a megfigyelt világot) keressünk új irányt, kezdjünk az egység felé haladni...." Továbbiakat és az általánosan megszokott videót ld. ugyanott.[2]
Források:
[1] Pályázat: https://www.kaliartpark.hu/ ... https://www.kaliartpark.hu/palyazat-2022
[2] Az alkotásról: https://www.kaliartpark.hu/item/camera-obscura
[3] A Káli Art Park Fb-oldalán a műről: https://www.facebook.com/page/103727128471000/search?q=Berkes%20%C3%81d%C3%A1m%20Csan%C3%A1d

Tagi gyűjteményben
Káli Art-Park 2022

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Camera obscura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
501205
Feltöltve
2022.09.21. 17:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.21. 17:49

"Camera obscura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
501206

501207
Feltöltve
2022.09.21. 17:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

501208
Feltöltve
2022.09.21. 17:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

501209

501211

501212

501213
Feltöltve
2022.09.21. 17:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.21. 17:49

"Camera obscura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
501214
Feltöltve
2022.09.21. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.21. 17:51

"Camera obscura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
501216

501215
Feltöltve
2022.09.21. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.21. 17:51

"Camera obscura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
501218

501219

501210
Feltöltve
2022.09.21. 17:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.21. 17:49

"Camera obscura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
501220
Feltöltve
2022.09.21. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.21. 17:51

"Camera obscura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
501221

Adalék vagy máshol

"Camera obscura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
501217
Feltöltve
2022.09.21. 17:51
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.21. 17:51
Összesen 17 fotó

Műlap története

22.09.24. 11:26
Göröntsér Vera publikálta "Camera obscura" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.