Magyar–szovjet barátság emlékműve

Budapest, X. kerület, Szent László tér
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Budapest
X. kerület, Szent László tér
A volt Pataki István téren VOLT

Felállítás1956


Neszták Béla
2009.05.04. 15:01
Négylépcsős kőemelvényen kb. 160 cm kő talapzat, kb. 200 cm álló két bronzalak munkás és katona
Felirat:
"Köszönet és hála
a hazánkat felszabadító
a szocializmus építésében
segítséget nyújtó
Szovjetuniónak."

Lebontás után áthelyezték a szoborparkba. Lásd Pótó János kiegészítését.
Pótó János
2009.05.04. 16:10
Pedig ott van a Szoborparkban, feltettem a képét. Maga a szobor 240--250 cm magas, a neve pedig hivatalosan "A magyar--szovjet barátság emlékműve" volt. Feliratából is kimaradt egy betű: "Köszönet és hála / a hazánkat ...". 1956 októberében egyébként ledöntötték, majd később visszaállították. 1992-ben került a Szoborparkba. Maga a szobor minőségi csere volt, mert 1946 márciusában, szovjet követelésre két hét alatt kellett egy 7,7 méteres obeliszket emelni a Szent László téren. Ennek az obeliszknek az érdekessége, hogy a befejezéséhez külön költségkeretet kért a Polgármesteri Hivatal az Újjáépítési Minisztériumtól, s a minisztérium ekkor (1946. július 22-én, másfél héttel a forint bevezetése előtt) már nem mill- vagy billpengőben számolt, hanem "120 gr. törtarany értékének megfelelő összeget" biztosított az obeliszk befejezéséhez. Ennek az archív képét is feltettem.



Kapcsolódó
Magyar Oltár

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Magyar–szovjet barátság emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
241606
Forrás
Kőbányai utcák, utak, terek, parkok története, Budapest Főváros Tanácsa, 1985
Évszám
1985
Feltöltve
2016.05.26. 18:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.26. 18:35
1985, Archív felvétel

"Magyar–szovjet barátság emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74892
Forrás
Negyven év köztéri szobrászata Budapesten 1945-1985 katalógus
Évszám
1945
Feltöltve
2011.01.05. 14:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.01.05. 14:44
1945, Archív felvétel

"Magyar–szovjet barátság emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
17600
Feltöltve
2009.05.02. 14:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.05.02. 14:29
Archív felvétel

"Magyar–szovjet barátság emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
476881
Forrás
https://mandadb.hu/dokumentum/1236870/165064.jpg
Feltöltve
2022.02.07. 21:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 22.02.07. 21:05
Archív felvétel

"Magyar–szovjet barátság emlékműve" c. alkotás fotói

A ledöntött szobor 1956 őszén. A háttérben, a talapzat mögött jól kivehető a Kőbányai Polgármesteri Hivatal homlokzata, középtájt pedig a Szent...Teljes szövegA ledöntött szobor 1956 őszén. A háttérben, a talapzat mögött jól kivehető a Kőbányai Polgármesteri Hivatal homlokzata, középtájt pedig a Szent László-plébániatemplom. Forrás: 1956-os Intézet fotótára.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
55702
Évszám
1956
Feltöltve
2010.06.02. 14:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.02. 14:00
1956, Archív felvétel
A ledöntött szobor 1956 őszén. A háttérben, a talapzat mögött jól kivehető a Kőbányai...Teljes szövegA ledöntött szobor 1956 őszén. A háttérben, a talapzat mögött jól kivehető a Kőbányai Polgármesteri Hivatal homlokzata, középtájt pedig a Szent László-plébániatemplom. Forrás: 1956-os Intézet fotótára.Kevesebb szöveg

"Magyar–szovjet barátság emlékműve" c. alkotás fotói

Adományozó: Ladó Ákos
Képszám - 221573
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467201
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1956
Feltöltve
2021.11.08. 19:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.11.08. 19:19
1956, Archív felvétel
Adományozó: Ladó Ákos
Képszám - 221573

Adalék vagy máshol

"Magyar–szovjet barátság emlékműve" c. alkotás fotói

Ma a Szoborparkban.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
17695
Feltöltve
2009.05.04. 15:48
Képinfó
Nem a helyszínről

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 09.05.04. 15:48
Ma a Szoborparkban.

"Magyar–szovjet barátság emlékműve" c. alkotás fotói

Ez volt a helyén 1946 júliusa és 1956 januárja között.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
17696
Évszám
1946
Feltöltve
2009.05.04. 15:50
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 09.05.04. 15:50
1946, Archív felvétel
Ez volt a helyén 1946...Teljes szövegEz volt a helyén 1946 júliusa és 1956 januárja között.Kevesebb szöveg
Összesen 8 fotó

Műlap története

22.02.07. 21:05
1 új fotót töltöttem a "Magyar–szovjet barátság emlékműve" műlaphoz
21.11.08. 19:19
1 új fotót töltöttem a "Magyar–szovjet barátság emlékműve" műlaphoz
20.10.22. 11:06
A "Magyar–szovjet barátság emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.04.29. 17:20
A "Magyar–szovjet barátság emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.05.26. 18:35
1 új fotót töltöttem a "Magyar–szovjet barátság emlékműve" műlaphoz
14.11.06. 11:20
A "Magyar–szovjet barátság emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.06. 11:17
A "Magyar–szovjet barátság emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.06.02. 14:00
1 új fotót töltöttem a "Magyar–szovjet barátság emlékműve" műlaphoz
10.04.27. 18:12
A "Magyar–szovjet barátság emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.05.04. 15:50
1 új fotót töltöttem a "Magyar–szovjet barátság emlékműve" műlaphoz
09.05.04. 15:48
1 új fotót töltöttem a "Magyar–szovjet barátság emlékműve" műlaphoz
09.05.04. 15:01
Neszták Béla publikálta "Magyar–szovjet barátság emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.