Gyulaj, Temető utca
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Angol cím:Saint Wendelin's Statue

Gyulaj
Temető utca
Katolikus templom előtti téren

Felállítás1891

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Krémer Péter
2022.05.03. 12:20
Simon Károly 1987-ben megjelent részletes leírása a gyulaji Szent Vendel szoborról, az állatok védőszentjéről:
"A szobor a katolikus templom előtti téren, két másik szobor (Szent Háromság és Páduai Szent Antal) szobra társaságában található. Felirata jól olvasható: Szent Vendel - tiszteletére ajánlják - Horváth János és neje Vincze Katalin - 1881. A pásztor földre pillantó kerekded lányarccal, vállra omló hullámos hajjal, bal karján hosszú királyi palástja alól fölemelve - ezen a kézfej már letörve - jobb karja kezefejének furcsán kifordított (kacska) tartásával s jobb lábát megvetett királyi koronájára helyezve áll előttünk. Szembetűnő, hogy a ruházat, így a földig érő királyi palást, az azt összefogó csat, hosszú háromnegyedes s elöl gömbölyített szabású kabát, harisnyába bújtatott térdnadrág s magas szárú cipője hangsúlyozott mintázásával inkább az ír királyfit jeleníti elénk, mint a réten-legelőn nyája után bolyongó pásztorembert. Csupán jobb válláról keresztbevetett tarisznyája - semmi más: még pásztorbot sem - emlékeztet mesterségére. Lábai mögött, palástja védelmében keresztben fekszik szelíd állata, a bárány. A talapzat középső és felső része félkörívekkel, illetve négyzethálózattal díszített. A szobor állaga - felemelt bal karjának kézfejhiányától eltekintve - kielégítő, kissé erős színekkel újrafestett." [1] (A leírásban közölt 1881-es évszám hibás.)
Fentiekhez csak annyit lehet hozzátenni, hogy a szobor állapota 35 év elmúltával is kielégítő. Alkotója ismeretlen.
A szobrot állíttató Horváth János (szül.: 1845) és Vincze Katalin (szül.: 1850) 1868.01.14-én házasodtak össze az akkor még Gyula-Jovánczán, a 227. házszám alatt. [2] Mivel a Horváth név gyakori volt, a "P" megkülönböztetés apja Pál nevére utalhat. Hogy a szobrot pontosan milyen alkalomból állíttatták 1891-ben, nem sikerült kederíteni.
Források:
[1] Simon Károly: Tizenkét „ír királyfi" a Kapos-könyök vidékén
https://epa.oszk.hu/03000/03018/00075/pdf/EPA03018_honismeret_1987_04_038-044.pdf
[2] Pécsi Egyházmegyei Levéltár (https://e-archivum.pecsiegyhazmegye.hu)

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

Szent Vendel-szobor
Település
Gyulaj
Feltöltő
Azonosító
487412
Feltöltve
2022.05.23. 11:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ50/10 • 1/100 • 13.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.23. 11:09
Szent Vendel-szobor

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyulaj
Feltöltő
Azonosító
486121
Feltöltve
2022.05.02. 21:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ35/10 • 1/400 • 6.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.02. 21:24

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyulaj
Feltöltő
Azonosító
487411
Feltöltve
2022.05.23. 11:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ40/10 • 1/125 • 7.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.23. 11:09

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyulaj
Feltöltő
Azonosító
486114
Feltöltve
2022.05.02. 21:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ56/10 • 1/160 • 15.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.02. 21:24

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyulaj
Feltöltő
Azonosító
486116
Feltöltve
2022.05.02. 21:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ63/10 • 1/125 • 49.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.02. 21:24

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyulaj
Feltöltő
Azonosító
486112

486113
Feltöltve
2022.05.02. 21:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ56/10 • 1/200 • 17mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.02. 21:24

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyulaj
Feltöltő
Azonosító
486120
Feltöltve
2022.05.02. 21:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ45/10 • 1/160 • 9.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.02. 21:24

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyulaj
Feltöltő
Azonosító
486115
Feltöltve
2022.05.02. 21:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 6.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.02. 21:24

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyulaj
Feltöltő
Azonosító
486123
Feltöltve
2022.05.02. 21:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ40/10 • 1/640 • 7.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.02. 21:42

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

A Szentháromság-oszlop és Szent Antal-szobor társaságában
Település
Gyulaj
Feltöltő
Azonosító
486119
Feltöltve
2022.05.02. 21:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ45/10 • 1/320 • 8.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.02. 21:24
A Szentháromság-oszlop és Szent Antal-szobor társaságában

Adalék vagy máshol

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

1987-ben publikált fotó
Település
Gyulaj
Feltöltő
Azonosító
486110
Forrás
https://epa.oszk.hu/03000/03018/00075/pdf/EPA03018_honismeret_1987_04_038-044.pdf
Évszám
1987
Feltöltve
2022.05.02. 21:02
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.02. 21:02
1987
1987-ben publikált fotó
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.05.23. 11:09
2 új fotót töltöttem a "Szent Vendel-szobor" műlaphoz
22.05.03. 12:20
A közösség publikálta Krémer Péter "Szent Vendel-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.