Nagyida (Veľká Ida), Hlavna 134.

Alternatív, helyi címek:Kálvin
Angol cím:János Kálvin

A református templom előtti kertben található.

Felállítás2017

Varga Gábor (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Kiss Katalin
2022.05.10. 12:11
A felvidéki Nagyida Kassától 16 km-re D-Ny-ra található.
A kis létszámú településen lelkes református hívek adományából készült el a Kálvin-mellszobor a reformáció 500. évfordulójának évében, Varga Gábor szobrászművész alkotása.
Alacsony tufa talapzatot kapott Kálvin János mellszobra a rendezett templomkertben, a bejárattól balra.

A feltörekvő polgárság törekvéseit a lutheránus egyháznál sokkal radikálisabban fejezte ki a reformáció polgári irányzata, a kálvini reformáció. Ez Európa első köztársaságában Svájcban keletkezett.
Kálvin Jánost hazájában a tanai miatt üldözték, ezért Franciaországból Genfbe menekült.
Kálvin genfi évei alatt teológus professzor, prédikátor, egyházi vezető, iskolai felügyelő volt egyszerre, kiterjedt levelezést folytatott, könyveket írt. A reformáció egyik szellemi vezetőjeként templomi használatra javasolta a zsoltárokat, írásai fontos szerepet játszottak a francia irodalmi nyelv kialakulásában. Gazdaságetikai kérdésekben is állást foglalt, mértékletes kamatgazdálkodást javasolt, a szegénység leküzdésére kórházat, árvaházat, szegényházat alapított.
Források:
A Nagyidai Református Gyülekezetről: http://reformatusokklubja.network.hu/blog/reformatusok-klubja-klub-hirei/nagyidai-reformatus-gyulekezet-szlovakiai-reformatus-egyhaz-abauj-tornai-egyhazmegye
Kálvin János élete és tanai: http://sagv.gyakg.u-szeged.hu/tanar/farkzolt/reformac/kalvin.htm
Varga Gábor szobrászművészről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Varga_G%C3%A1bor_(szobr%C3%A1sz)

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Nagyida (Veľká Ida)
Feltöltő
Azonosító
486625
Feltöltve
2022.05.10. 11:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 22.05.10. 11:16

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Nagyida (Veľká Ida)
Feltöltő
Azonosító
486624
Feltöltve
2022.05.10. 11:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 22.05.10. 11:15

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Nagyida (Veľká Ida)
Feltöltő
Azonosító
486626

486623

486629
Feltöltve
2022.05.10. 11:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 22.05.10. 11:17

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Nagyida (Veľká Ida)
Feltöltő
Azonosító
486627

486631
Feltöltve
2022.05.10. 11:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 22.05.10. 11:18

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Nagyida (Veľká Ida)
Feltöltő
Azonosító
486630

486632
Feltöltve
2022.05.10. 11:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 22.05.10. 11:19

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Nagyida (Veľká Ida)
Feltöltő
Azonosító
486633

486634
Feltöltve
2022.05.10. 11:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 22.05.10. 11:20

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Nagyida (Veľká Ida)
Feltöltő
Azonosító
486635

486636

486628
Feltöltve
2022.05.10. 11:17
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 22.05.10. 11:17

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Nagyida (Veľká Ida)
Feltöltő
Azonosító
486637
Feltöltve
2022.05.10. 11:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 22.05.10. 11:21
Összesen 15 fotó

Műlap története

22.05.10. 12:11
Kiss Katalin publikálta "Kálvin János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.