Alattyán, Szent István utca 21.

Alternatív, helyi címek:Boldogságos Szűz Mária szobra

Alattyán
Szent István utca 21.
Az egykori iskola udvarán áll, a kerítés mellett.

Készítés1900

Baly György (kőfaragó)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2022.04.27. 10:34
Az alattyáni katolikus templom közelében több szobor is áll. A Boldogságos Szűz Mária szobra az iskola udvarán, a kerítéshez közel látható. Magas oszlopon csigavonalakkal, pálmaágakkal, rózsa motívummal gazdagon díszített oszlopfő tetején áll a kis méretű festett mészkő szobor. Két kezét melle előtt, imára kulcsolva áll, a világ szimbolikus tetején. Mária palástja kékre, alsó ruhája pirosra festve, egyik lábával a hold sarlóján áll, másikkal a kígyó fejét tiporja. Alul egy vésett és festett, fehér márványtáblán, könyörgés és az adományozó, valamint a kőfaragó neve, és a készítés éve olvasható. Hátsó része mohásodik.
A szobor több más helyi egyházi alkotással együtt, helyi védelem alatt áll. [1]

" Az Úr azt mondta a kígyónak, miután az bűnre csábította Ádámot és Évát: „ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé, ő széttiporja a fejedet” Mária az asszony, akinek „ivadéka”, az Isten Fia szétzúzta a bűn (jelképesen a kígyó) hatalmát. Mária a maga, a szeplőtelen fogantatásával és a Megváltó világra hozásával tiporta meg a kígyó fejét." [2]
Források:
[1] Helyi védelem: http://alattyan.hu/wp-content/uploads/2018/04/32018.-III.28.-%C3%B6nkorm%C3%A1nyzati-rendelete.pdf
18. oldal 005/2008 számon.
[2] Kígyótipró: http://lexikon.katolikus.hu/K/k%C3%ADgy%C3%B3tipr%C3%B3.html
További linkek
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Könyvtárportál: http://www.zounuk.hu/hu/wiki/maria-oszlop-alattyan

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Alattyán
Feltöltő
Azonosító
485543
Feltöltve
2022.04.25. 19:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/200 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.04.25. 19:21

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Alattyán
Feltöltő
Azonosító
485532
Feltöltve
2022.04.25. 18:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/320 • 21mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.04.25. 18:59

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Alattyán
Feltöltő
Azonosító
485533
Feltöltve
2022.04.25. 18:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/800 • 80mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.04.25. 18:59

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Alattyán
Feltöltő
Azonosító
485540
Feltöltve
2022.04.25. 19:01
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/200 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.04.25. 19:01

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Alattyán
Feltöltő
Azonosító
485541
Feltöltve
2022.04.25. 19:01
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/500 • 300mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.04.25. 19:01

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Alattyán
Feltöltő
Azonosító
485534
Feltöltve
2022.04.25. 18:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/320 • 210mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.04.25. 18:59

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Alattyán
Feltöltő
Azonosító
485536
Feltöltve
2022.04.25. 18:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/500 • 300mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.04.25. 18:59

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Alattyán
Feltöltő
Azonosító
485535
Feltöltve
2022.04.25. 18:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/200 • 140mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.04.25. 18:59

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Alattyán
Feltöltő
Azonosító
485537
Feltöltve
2022.04.25. 19:01
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/250 • 200mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.04.25. 19:01

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Alattyán
Feltöltő
Azonosító
485539
Feltöltve
2022.04.25. 19:01
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/250 • 170mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.04.25. 19:01

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Alattyán
Feltöltő
Azonosító
485538
Feltöltve
2022.04.25. 19:01
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/160 • 80mm • ISO125

485544
Feltöltve
2022.04.25. 19:21
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/160 • 80mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.04.25. 19:21
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.10.02. 19:42
A "Mária-oszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.04.27. 10:34
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Mária-oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.