Beck Mancika síremléke

Révkomárom (Komárno), Cintorínsky rad

Révkomárom (Komárno)
Cintorínsky rad
A katolikus temető J parcellájában.

Készítés1925


Nem köztéri:Temető, sírkert
Tóth Kata
2022.04.08. 22:12
A komáromi temető a belvárostól nagyjából 1 km-re fekszik. Egy területen három felekezet temetője található: a katolikus-ortodox, a református-evangélikus és az izraelita temető. A katolikus-ortodox temetőt 1785-ben nyitották meg. Ekkor került ide egy 4 m magas barokk kőkereszt, Mindenki keresztje néven.
Több jelentős személyiség nyugszik itt, mint például Alapy Gyula (megyei főlevéltáros, képviselő, helytörténész), Bakonyi Imre (1763-1843, várparancsnok), Majer Imre (1865-1936, pápai prelátus, komáromi plébános), Podhradszky István (1809-1882, nemzetőr-parancsnok), Richter János (szenátor), Schmidt Viktor (1807-1880, zeneszerző). Itt nyugszanak Amtman Jenő és Tátray József egykori polgármesterek is.
Családi kripták, honvéd- és katonasírok, emlékművek is megtalálhatóak itt. [1]
Érdemes azonban az egyszerűbb síremlékek között is körülnézni. Több szoborral, domborművel díszített sír látható a temetőben. Egyik ilyen Beck Mancika, egy fiatalon elhunyt leány síremléke a J parcellában. Mancika 15 évesen 1924-ben halt meg, ezt jelképezi a síremléken látható kettétört virágszál is. A márványba faragott kifejező leányarc Rigele Alajos munkája, 1925-ben készült el. [2]
Források:
[1] A komáromi temetőről - https://hu.wikipedia.org/wiki/Kom%C3%A1romi_temet%C5%91k
[2] Beck Mancika síremlékének adatai, in: Lehel Zsolt: Rigele Alajos, Budapest - Bratislava, 1977, Corvina Kiadó, 120. p., 160. jegyzékszám

Tóth Kata műlapja


Cím alapján hasonló

"Beck Mancika síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483183
Feltöltve
2022.04.03. 21:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 21:11

"Beck Mancika síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483174
Feltöltve
2022.04.03. 21:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 21:09

"Beck Mancika síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483178
Feltöltve
2022.04.03. 21:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 21:11

"Beck Mancika síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483182
Feltöltve
2022.04.03. 21:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 8.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 21:11

"Beck Mancika síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483175
Feltöltve
2022.04.03. 21:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/80 • 29.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 21:09

"Beck Mancika síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483179
Feltöltve
2022.04.03. 21:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/640 • 11.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 21:11

"Beck Mancika síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483176
Feltöltve
2022.04.03. 21:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/60 • 18.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 21:09

"Beck Mancika síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483180
Feltöltve
2022.04.03. 21:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/80 • 32.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 21:11

"Beck Mancika síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483181
Feltöltve
2022.04.03. 21:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/100 • 24.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 21:11

"Beck Mancika síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483177
Feltöltve
2022.04.03. 21:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/100 • 59.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 21:09
Összesen 10 fotó

Műlap története

22.04.08. 22:12
A közösség publikálta Tóth Kata "Beck Mancika síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.