Domonkos János és Domonkos Sándor síremléke

Révkomárom (Komárno), Nádor utca 32. / Palatinova 32
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Az "Arany ember" síremléke

Révkomárom (Komárno)
Nádor utca 32. / Palatinova 32
a görögkeleti templom kertjében

Felállítás1974. december
Felállítás1835

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Orbán Róbert
2022.04.06. 09:57
A komáromi szerb temetőt az 1974-ben felszámolták. A síremlékek közül többet átvittek a görögkeleti templom kertjébe. Közéjük tartozik a Domonkos Jánosnak és testvérének, Domonkos Sándornak állított is.[1]
Jókai Mór "Az arany ember" című regényének főhősét Timár Mihálynak hívják. Ő azonban nem más, mint Domonkos János komáromi gabonakereskedő és táblabíró.
Temetésén kisgyerekként Jókai maga is részt vett. Ezt a regényben is megemlíti:
"Ábécetanuló gyermek voltam akkor, mikor annak a gazdag úrnak a temetésére kirukkoltattak bennünket, akiről később azt beszélték, hogy talán nem is halt meg, csak elbujdosott; a nép azt hitte erősen, hogy Timár még él, és valamikor ismét elő fog jönni."[2]

Domonkos János és testvére, Sándor egymáshoz közeli időpontban haltak meg, sírfeliratuk is közös:
"E SÍRBOLTBAN NYUGOSZNAK
A TESTVÉRI SZERETET ÉS HÍVSÉG RITKA PÉLDÁI
TEKINTETES NEMZETES VITÉZLETT
DOMONKOS JÁNOS ÚR
TEK.: NS: KOMÁROM VÁRMEGYE TÁBLA BÍRÁJA
SZÜLETETT 1768. JANU: 3-KÁN, MEGHOLT 1833. SEPT: 27-KÉN
ÉS TEKINTETES NEMZETES VITÉZLETT
DOMONKOS SÁNDOR ÚR
TEK: NEM: BEREGH VÁRMEGYE TÁBLA BÍRÁJA
SZÜLETETT 1788. FEBRU: 7-KÉN, MEGHOLT 1834. MART: 13-KÁN"

A talapzaton egy gyászoló nőalak szobrát látjuk, előtte egy lehajtott fejű kisangyal áll lefelé fordított, kialvó fáklyával.
Felettük - külön táblán - a következő felirat olvasható: " A fáklya kialszik. az élet eláll, új lét virrad a sírok álmainál."

A síremléket a talapzat másik oldalának felirata szerint Domonkos Sándor felesége, Both Ágnes 1835-ben emeltette "szeretve tisztelt bátyjának" és "felejthetetlen jó férjének".
Az "Okos szorgalom, takarékosság, hívő gazdálkodás — a bő áldások hármas forrása, tulajdona, ékessége. címere volt az itt szendergőknek, kiket életükben a szeretet s vérség összekötött. E közös sírban ölelik egymás hamvát.“
Both Ágnes neve alatt ott szerepel Domonkos Sándor gyermekeinek neve is: Julianna, Lídia, Katalin és Teréz. Teréz - Erzsi néven - egy másik Jókai regénynek, a Tengerszemű hölgynek a szereplője. Férjét megölte, ezért életfogytiglani fegyházra ítélték, Márianosztrán halt meg.[3]

A sírkő hátoldalának feliratai és címer-ábrázolása 1883-ban vagy az azt követő években készültek. Valószínűleg akkor, amikor az 1883-ban elhunyt özvegy Bossányi Rezsőné született Domonkos Katalin (Domonkos Sándor lánya) nevét is felvésték a kőre.
A hátoldalon legfelül az "angyalos magyar" címer látható, alatta Vörösmarty Mihály "Magyarország címere" című epigrammájának első két sora szerepel:
"Szép vagy o hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben,
Téridet országos négy folyam árja szegi"[4]
A vers 1832-ben íródott, de a címer csak 1874-től volt használatban.[5]

A síremléket régóta a magyar irodalom egyik emlékhelyeként tartják számon. Rab Gusztáv a Pesti Napló 1930. április 20-i (vasárnapi) két oldalas cikket írt az "Arany emberhez" kapcsolódó komáromi hagyományokról. A síremlék akkor még az eredeti helyén állt. (Lásd: archív kép.)
"Egyetlen nagy és feltűnő síremlék van csak a ráctemetőben. Az Aranyemberé. Majdnem három méter magas sírkő emelkedik az Aranyember családi kriptája fölött. A sír nemrég beomlott. Ezért kellett közadakozásból rendbe hozni az Aranyember sírját, A kripta vasajtaja ma is csak egy arasznyira látszik ki a sír alján.'Négy zöld tulyát ültettek a sír négy sarkára."[6]) (A cikkben említett kriptát 2019-ben felújították.[7])
A síremlék frontoldala nagyon közel van a falhoz, ezért nehezen fényképezhető.
Források:
[1] Mácza Mihály: Jókai komáromi "Aranyembere", Limes, 1995/4, 23. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/Limes_1995/?query=%22Domonkos%20S%C3%A1ndor%22%20%2B%20kom%C3%A1rom&pg=378&layout=s
[2] Jókai Mór: Az arany ember, 320. p. - https://mek.oszk.hu/00600/00688/00688.pdf
[3] Késmárky István: Ki volt az "Arany ember" és a "Tengerszemű hölgy"?, Honismeret, 2013/2., 31. p. - Előfizetést igénylő digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/Honismeret_2013/?query=%22Domonkos%20Ter%C3%A9z%22%20%2B%20Kom%C3%A1rom&pg=116&layout=s
[4] Vörösmarty Mihály: Magyarország címere - https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/vorosmarty-mihaly-6EBD/kisebb-koltemenyek-1818-1833-6EC2/magyarorszag-cimere-7469/
[5] Harmat Árpád Péter: Magyarország címerei - http://tortenelemcikkek.hu/node/168
[6] Rab Gusztáv: Az Aranyembernél, Pesti Hírlap, 1930. április 20. 76 - 77. p. - Előfizetést igénylő digitális változat https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiNaplo_1930_04/?query=Domonkos%20J%C3%A1nos%20%2B%20Arany%20ember%20%2B%20Kom%C3%A1rom%20%2B%20s%C3%ADreml%C3%A9k&pg=515&layout=s
[7] Felújították az Aranyember kápolnát - http://komaromonline.sk/felujitottak-az-aranyember-kapolnat/

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Domonkos János és Domonkos Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483324
Feltöltve
2022.04.05. 18:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.04.05. 18:57

"Domonkos János és Domonkos Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483298
Feltöltve
2022.04.05. 18:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/40 • 6.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.04.05. 18:01

"Domonkos János és Domonkos Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483323
Feltöltve
2022.04.05. 18:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/40 • 7.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.04.05. 18:57

"Domonkos János és Domonkos Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483308
Feltöltve
2022.04.05. 18:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/60 • 8.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.04.05. 18:21

"Domonkos János és Domonkos Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483307
Feltöltve
2022.04.05. 18:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO80

483314
Feltöltve
2022.04.05. 18:40

Orbán Róbert 22.04.05. 18:40

"Domonkos János és Domonkos Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483319
Feltöltve
2022.04.05. 18:47

Orbán Róbert 22.04.05. 18:47

"Domonkos János és Domonkos Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483320
Feltöltve
2022.04.05. 18:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO80

483297
Feltöltve
2022.04.05. 18:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/40 • 6.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.04.05. 18:01

"Domonkos János és Domonkos Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483316
Feltöltve
2022.04.05. 18:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/40 • 6.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.04.05. 18:40

"Domonkos János és Domonkos Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483458
Feltöltve
2022.04.06. 07:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.04.06. 07:24

Adalék vagy máshol

"Domonkos János és Domonkos Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Az "Arany ember" síremléke az eredeti helyén, a komáromi rác temetőben.
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483482
Forrás
Rab Gusztáv: Az Aranyembernél, Pesti Napló, 1930. éprilis 20. 77. p.
Feltöltve
2022.04.06. 09:08
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.04.06. 09:08
Archív felvétel
Az "Arany ember" síremléke...Teljes szövegAz "Arany ember" síremléke az eredeti helyén, a komáromi rác temetőben.Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

47 perce
Megérintettem a "Domonkos János és Domonkos Sándor síremléke" alkotást
23.05.19. 13:29
Megérintettem a "Domonkos János és Domonkos Sándor síremléke" alkotást
22.04.06. 09:57
Orbán Róbert publikálta "Domonkos János és Domonkos Sándor síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.