Makó, Makovecz tér 6.

Makó
Makovecz tér 6.
A gyógyfürdő fedett termál medencéjének végében áll.

Felállítás2019


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2022.03.30. 15:52
Makón jártunk a gyógyfürdőben, a fedett termál medence szélén állt a most bemutatásra kerülő szobor. Az ötlet a Hazahúzó című tv műsor Makót bemutató epizódja adta.

A szobor alacsony fa talapzaton áll, kisebb mint életnagyságú, fehér márványból készült. Egy 18. századi svájci művész, Johan Tobias Sergel szobrának másolata. Makó egykori díszpolgára, Gajdos Dezső kőfaragó [1] adománya. Elől talapzaton egy egyszerű gravírozott kis táblán olvashatók az adatok, történetéről olvashatunk a forrásban.

"Makó díszpolgára, Gajdos Dezső szobrot adományozott az önkormányzatnak. Kovács Sándor önkormányzati képviselő a rádiónak elmondta: az eredeti szobrot egy svéd szobrász készítette és Dezső bácsi ennek a márvány másolatát ajándékozta a városnak. Az adományozónak két kitétele volt: az egyik, hogy csak a halála után vihető el a házából a szobor, a másik pedig az, hogy a Hagymatikumban kell kiállítani. A női akt a makói fürdő belső termálrészlegében kapott helyet." [2]
Források:
[1] Adományozó: https://makohirado.hu/2016/08/24/sokoldalu-ember-mako-legujabb-diszpolgara/
[2] Átadás: https://szegedma.hu/2019/08/szobrot-adomanyozott-makonak-a-diszpolgar
További linkek
Alkotó: https://en.wikipedia.org/wiki/Johan_Tobias_Sergel



Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
481650
Feltöltve
2022.03.27. 14:30
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/272 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.27. 14:30

"Női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
481661
Feltöltve
2022.03.27. 14:31
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/394 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.27. 14:31

"Női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
481651
Feltöltve
2022.03.27. 14:30
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/513 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.27. 14:30

"Női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
481652
Feltöltve
2022.03.27. 14:30
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/214 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.27. 14:30

"Női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
481653
Feltöltve
2022.03.27. 14:30
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/329 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.27. 14:30

"Női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
481658
Feltöltve
2022.03.27. 14:31
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/553 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.27. 14:31

"Női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
481660
Feltöltve
2022.03.27. 14:31
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/411 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.27. 14:31

"Női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
481654
Feltöltve
2022.03.27. 14:31
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/670 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.27. 14:31

"Női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
481659
Feltöltve
2022.03.27. 14:31
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/100 • 6mm • ISO51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.27. 14:31

"Női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
481656
Feltöltve
2022.03.27. 14:31
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/100 • 6mm • ISO69

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.27. 14:31

"Női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
481657
Feltöltve
2022.03.27. 14:31
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/128 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.27. 14:31

"Női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
481655
Feltöltve
2022.03.27. 14:31
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/33 • 6mm • ISO373

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.27. 14:31
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.03.30. 15:52
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Női akt" c. műlapját
22.03.30. 13:49
A "Női akt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.