Budapest, X. kerület, Sörgyár utca 73/A.

Budapest
X. kerület, Sörgyár utca 73/A.
Térj be a templom előterébe, jobbra fordulva a jobb oldali ajtón éred el az altemplomot.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Zádor Csaba (keramikus)

Nem köztéri:Templombelső
ocsovai andrás
2022.04.04. 17:22
Budapest-Kőbányai Szent György plébánia.
Történetének leírásában szerepel a templom liturgikus terének ismertetése.
Az ismertető kitér az altemplomban kialakított urnatemetőre is. A kolumbáriumban a központi folyosóról jobb és bal irányban is 3-3 fülke nyílik. A fülkéket 3-3 magyar női és férfi szentről nevezték el. A központi folyosón, a bejárattal szemben látjuk a "temetői" feszületet és jobbra, balra 3-3 falfülkében az urnafülkéknek nevet adó magyar szenteket.
Úgymint: "Szent István, Szent László, Szent Gellért, Szent Erzsébet, Szent Margit, Szent Kinga – A Zádor Csaba alkotta férfi és női szentek hármas kerámia szoborcsoportjait ugyancsak kerámiából készült feszület fogja össze." [1]
Történelmünk második szent királya trónján ül. Fején korona, két kezével fogott, keresztet is formázó egyenes kardját maga elé tartva arra támaszkodik.
Források:
[1] Alkotó, ismertetés https://www.esztergomi-ersekseg.hu/uploads/nevtar/2363/fajlok/kobanyai-szt.-gyorgy-pl..pdf

Kapcsolódó
Szent Erzsébet
Kapcsolódó
Szent Kinga
Kapcsolódó
Szent István
Kapcsolódó
Szent Gellért
Kapcsolódó
Szent Margit
Közös gyűjteményben
Szent László-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Zádor Csaba (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
482965
Feltöltve
2022.04.02. 14:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.04.02. 14:43

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Zádor Csaba (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
482966
Feltöltve
2022.04.02. 14:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.04.02. 14:44

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Zádor Csaba (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
482967
Feltöltve
2022.04.02. 14:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO100

482968
Feltöltve
2022.04.02. 14:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.04.02. 14:47

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Zádor Csaba (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
482969
Feltöltve
2022.04.02. 14:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.04.02. 14:49

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Zádor Csaba (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
482970
Feltöltve
2022.04.02. 15:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ36/10 • 1/30 • 6.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.04.02. 15:07

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Zádor Csaba (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
482971
Feltöltve
2022.04.02. 15:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.04.02. 15:11

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Zádor Csaba (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
482972
Feltöltve
2022.04.02. 15:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.04.02. 15:20

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Zádor Csaba (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
482973
Feltöltve
2022.04.02. 15:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.04.02. 15:22
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.04.04. 17:22
ocsovai andrás publikálta "Szent László" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.