Erkel Ferenc-mellszobor

Gyula, Apor Vilmos tér 7.
További képek a Fotólistában

Gyula
Apor Vilmos tér 7.
A róla elnevezett múzeum nagytermében látható.

Felállítás1955

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2022.03.07. 11:40
Elhatároztam, hogy Erkel Ferenc szülővárosában felkutatom, és közzéteszem az összes művészeti alkotást mely a zeneszerzőt ábrázolja és még nem szerepel a műlapok sorában.

Erkel Ferenc (Gyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.) zeneszerző, zongoraművész, karmester számos opera és dalmű, kórusmű komponistája, a Himnusz zeneszerzője. Kiváló sakkozó. [1] Az Operaház főzeneigazgatója. Gyula város első díszpolgára 1888. [2] Gyulán több szobra is látható, a város a szülőházában rendezte be a zeneszerző emlékkiállítását. A gyulai zeneiskolát és a gimnáziumot is róla nevezték el.

Három egyforma szobrot találtam, ez az utolsó, melyet bemutatok. Gyulán a Németvároson áll a katolikus templom mögött Erkel szülőháza, melyben máig látható az Erkel Ferenc Emlékház Múzeum és Erkel-gyűjtemény. Itt látható a mellszobor.
A legnagyobb szobába lépve, üveg vitrin alatt látható alkotást, eredetijét Strobl Alajos készítette 1883-ban, ez a példány 1955-ben került a gyűjtemény tulajdonába. Az alkotás bronz hatású, patinázott gipszből készült, 50 cm magas, Erkelt göndör fürtökkel, kis szakállal és bajusszal ábrázolta a szobrász, tekintete előre néz, nem visel ruhát. Fotózása az üveg és a célzott fények miatt egy rémálom volt.
A másik két szobor látható a kapcsolt műlapokon.

"1955-ben került a képzőművészeti gyűjteményünkbe egy, Erkelnek a Stróbl Alajos által 1883-ban, az Operaház díszítése céljából alkotott mellszobráról készített másolat."[3]
Források:
[1] Erkel: https://zeneakademia.hu/lexikon_nagy_elodok/erkel-ferenc-1845
[2] Gyula díszpolgárai : http://www.gyula.hu/kituntetesek
[3] Elhelyezés éve: Németh Csaba: A gyulai Erkel Ferenc Múzeum Erkel-gyűjteménye (Gyulai katalógusok 12. Gyula, 2007) 12. oldal.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_BEKE_GYULAIKAT_12/?pg=13&layout=s

Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai

Cím alapján hasonló

"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479326
Feltöltve
2022.03.03. 18:47
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/17 • 1.7mm • ISO831

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.03. 18:47

"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479328
Feltöltve
2022.03.03. 18:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/13 • 18mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.03. 18:47

"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479327
Feltöltve
2022.03.03. 18:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/13 • 29mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.03. 18:47

"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479331
Feltöltve
2022.03.03. 18:47
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/17 • 1.7mm • ISO949

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.03. 18:47

"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479329
Feltöltve
2022.03.03. 18:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/60 • 80mm • ISO800

479330

479333
Feltöltve
2022.03.03. 18:47
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/17 • 1.7mm • ISO618

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.03. 18:47

"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479334
Feltöltve
2022.03.03. 18:47
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/17 • 1.7mm • ISO434

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.03. 18:47

"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479332
Feltöltve
2022.03.03. 18:47
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/14 • 6mm • ISO3833

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.03. 18:47

"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479670
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2022.03.09. 08:22
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/60 • 3.6mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.03.09. 08:22
2019. január

"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479671
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2022.03.09. 08:22
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ51/10 • 1/10 • 21.9mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.03.09. 08:22
2019. január
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.03.09. 08:22
2 új fotót töltöttem az "Erkel Ferenc-mellszobor" műlaphoz
22.03.07. 11:40
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Erkel Ferenc-mellszobor" c. műlapját
22.03.06. 16:58
Az "Erkel Ferenc-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.