Tuba János síremléke

Révkomárom (Komárno), Mederčská
Archív képek
További képek a Fotólistában

A református temető C-C2 parcellájában.

Készítés1925


Nem köztéri:Temető, sírkert
Tóth Kata
2022.04.03. 18:44
Tuba János 1855-ben született Komáromban. Apja, Tuba Sámuel, halászmester volt. A komáromi református iskola elvégzése után a pápai református kollégiumba került, majd jogász lett. Pápán feleségül vette Takács Ilonát, ezután hazatért szülővárosába, és 1878-ban aljegyző, majd hat évvel később a főjegyző lett. 1892-től a Komáromvidéki Takarékpénztár igazgatója. Jelentős kapcsolatokkal rendelkezett, a komárom-gútai helyiérdekű vasút megteremtésében is közreműködött.
Kulturális érzékenységről is tanúbizonyságot tett: a komáromi iskolák, az ipartestület és a Jókai Egyesület létrejöttében egyaránt jelentős szerepet vállalt. 1880-tól gyakorlatilag haláláig döntő befolyással bírt a város egyik legjelentősebb lapjára, a Komáromi Lapokra. Országgyűlési képviselő volt három cikluson át, és jelentősebb eseményeken (például Klapka György és Jókai Mór temetésén, Deák Ferenc születésének 100. évfordulójának ünnepén) ő képviselte a várost, mondott beszédeket.
Baráti kapcsolatban állt Herman Ottóval, Feszty Árpáddal. Elmondható, hogy a kor kikerülhetetlen személyisége volt Komáromban.
Tuba János 1921. szeptember 17-én halt meg, síremlékét mégis csak egy hosszabb folyamat eredményeként, 1925 nyarán állították fel. A síremlék elkészítésével kapcsolatban Komáromi Kacz Endrét bízta meg a Jókai Egyesület, hogy találjon alkotót: Zala György és Székely Károly neve merült fel. A síremlék képi világára is többféle elképzelés született, egyik verzió szerint:
„Az emlékmű anyaga márvány műkő. Magassága 2.70 m. Ezen felül jön a hármas halomból a kereszt helyett kiemelkedő csillag (a kálvinisták jelvénye) mely azonban lehet buzogány is. Ez esetben buzogány, mely az elszakított hármas halom felett őrködik. A bronzból készült reliefen (melynek nagysága körülbelül 70 x 60 cm) – Krisztus Pilátus előtt van megmintázva. Az Apponyi-szerű Krisztus jelképezi az igazságot, mit a háttérben lévő tömeg kívánságára a Wilson arcú Pilátus, kezeit mosva elítél, megfeszíttet.” [1]
Zala és Székely tervei nem valósultak meg. Az okok az anyagi fedezet hiánya, illetve részben a Jókai Egyesület öncenzúrája. "Az emlékműállítás folyamatában kétszer említik a síremlék anyagát, mely szerint az csak műkőből lehet, mert már a legolcsóbb homokkő is olyan sokba kerülne, hogy a faragás ellenértékét nem tudnák előteremteni. Az emlékművet végül egy csehszlovákiai, pozsonyi magyar művész, Rigele Alajos készítette el, az 1921-ben elbontott pozsonyi Mária Terézia szobor maradványaiból. Vélhetően hozzáférési lehetősége volt a bontott kőhöz, s ezáltal olcsóbban lehetett kivitelezni a síremléket." [1]
A szétvert szobor így a nemzeti emlékezet megőrzésének eszköze lett, Tubának pedig méltó, márvány síremléke készülhetett. Tuba János 1925-ös újratemetése nemzeti ünnepéllyé, és az akkori magyarságot elnyomni akaró, rend elleni demonsrációvá vált. [2]
A síremlék szerepel a Rigele-kötetben is, ám téves dátumozással. A síremlék végső formája egy 190 cm magas márványtömbbe faragott Krisztus-arc lett [3], alatta a felirat:
"Tuba János
1855-1921
Szülővárosának élve
nemzetének dolgozott."
Források:
[1] A Székely-féle síremlék terve Komáromi Kacz Endre tolmácsolásában, in: Miroslav Michela - Demmel József: Az Apponyi-szerű Krisztus és a Wilson arcú Pilátus, 3. 1. fejezet: A szobrászok, a tervek és az emlékmű in: Kisebbségkutatás - 17. évfolyam, 2. szám, 2008. - https://epa.oszk.hu/00400/00462/00038/1566.htm
[2] A síremlék alkotójának kiválasztásáról, in: u. o., 4. fejezet: Konklúzió
[3] A Tuba-síremlék adatai, in: Lehel Zsolt: Rigele Alajos, Budapest - Bratislava, 1977, Corvina Kiadó, 115. p., 132. jegyzékszám

Tóth Kata műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483102
Feltöltve
2022.04.03. 15:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 15:56

"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483099
Feltöltve
2022.04.03. 15:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 15:30

"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483098
Feltöltve
2022.04.03. 15:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 15:28

"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483092
Feltöltve
2022.04.03. 15:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 15:27

"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483097
Feltöltve
2022.04.03. 15:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/200 • 19.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 15:28

"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483095
Feltöltve
2022.04.03. 15:28
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/100 • 35.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 15:28

"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483093
Feltöltve
2022.04.03. 15:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/200 • 21.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 15:27

Archív fotók

"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483100
Forrás
Lehel Zsolt: Rigele Alajos, Budapest - Bratislava, 1977, Corvina Kiadó, 115. p., 132. jegyzékszám
Feltöltve
2022.04.03. 15:50
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/20 • 3.8mm • ISO699

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 15:50
Archív felvétel

Élményképek

"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
483096
Feltöltve
2022.04.03. 15:28
Képinfó
Élménykép
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.03. 15:28
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.04.03. 18:44
A közösség publikálta Tóth Kata "Tuba János síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.