Budapest, XVII. kerület, Pesti út 84.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Gyuri atya

Budapest
XVII. kerület, Pesti út 84.
A Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium kápolnájában

Avatás2022. február 25.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Katie G.
2022.04.02. 20:01
A Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját.
Az iskola az alapításkor ökumenikus iskolának indult Snell György atya közösen alapította Kósa László evangélikus és Szombathy Gyula református lelkészekkel, 1992. július 8-án.

A megemlékezés hálaadó szentmisével kezdődött, majd domborműavatás követte az intézményben, az alapító Snell György, Gyuri atya emlékére. Mindenki, aki ismerte csak így szólította.
Snell György (Kiskirályság, 1949. március 8. – Budapest, 2021. február 26.),segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre volt. Leghosszabb szolgálati idejét Rákoskeresztúron töltötte 1987 – 2008 között. Az ő nevéhez kötődik a madárdombi Szent Pál katolikus templom építése is.
2008. augusztus 1-jétől a Szent István-bazilika plébánosa lett, de ezután is szívesen tért vissza Rákoskeresztúrra.
Források:
avatás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/dombormu-orzi-snell-gyorgy-puspok-emleket-harminceves-rakoskereszturi-pal-apostol-iskolaban
életrajz: https://hu.wikipedia.org/wiki/Snell_Gy%C3%B6rgy

Katie G. műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Snell György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
478883
Feltöltve
2022.02.27. 21:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 5.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.02.27. 21:59

"Snell György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
478876
Feltöltve
2022.02.27. 21:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 5mm • ISO400

Katie G. 22.02.27. 21:55

"Snell György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
478880
Feltöltve
2022.02.27. 21:57

Katie G. 22.02.27. 21:57

"Snell György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
478879
Feltöltve
2022.02.27. 21:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.02.27. 21:57

"Snell György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
478882
Feltöltve
2022.02.27. 21:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 5.4mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.02.27. 21:59

"Snell György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
478886
Feltöltve
2022.02.27. 22:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/20 • 6.9mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.02.27. 22:02

"Snell György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
478881
Feltöltve
2022.02.27. 21:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.02.27. 21:58

"Snell György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
478884
Feltöltve
2022.02.27. 22:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 5.4mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.02.27. 22:00

"Snell György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
478877
Feltöltve
2022.02.27. 21:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/25 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.02.27. 21:55

"Snell György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
478878
Feltöltve
2022.02.27. 21:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/13 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.02.27. 21:55

Adalék vagy máshol

"Snell György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
478885
Feltöltve
2022.02.27. 22:01
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/13 • 5.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.02.27. 22:01
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.04.02. 20:01
Katie G. publikálta "Snell György" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.